Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - ÚJVÁRI Péter: Giotto doktrínája, avagy miért lett a művészetnek elmélete

35 White: i. m. (34. j.) 82-83. (a Maestà szerződéseiről) és 192-193. (A szerződés szövege.) 36 Satkowskí, Jane Immler: Ducció di Buoninsegna. The Documents and Early Sources. Ed. Maginnis, Hayden B. J., Georgia Museum of Art, 2000, 99-100; Marosi: i. m. (11. j.) 165. (Marosi Ernő fordítása.) 37 Storie di Giovanni, Matteo e Filippo Villanó. In questa nuove edizione confrontate col célèbre codice manoscritto del signor abbate Gio: Baltisla Recanatipatrizio veneto, edaltri duefiorentini [...]. Milano, 1729, lib. XI, cap. xii, col. 761D; Marosi: i. m. (11. j.) 269-270. (Marosi Ernő fordítása.) 38 Warnke, Martin: Hofkünstler. Zur Vorgeschichte des modernen Künstlers. Köln: DuMont. 1985. 52. - Magyarul: Bp.: Enciklopédia, 1998. 47. (Havas Lujza fordítása.) 39 Megjegyzendő, hogy Boccaccio Giotto ingegnójáról szóló novellájában Forese di Rabattá „te, Giotto"-nak (Giotto, tu) szólítja a festőt, míg az a jogtudóst „Forese uram"-nak (Messere. voi) tiszteli. 40 Schwarz, Michael V.-Theis, Pia: Giotto's Father. Old Stories and the Documents. Burlington Magazine CXLI. 1999. 676-677. 41 Chiapelli, Luigi: Nuovi documenti su Giotto. LArteXXVI. 1923. 132-136. 42 Giotto pénzügyi praktikáiról összefoglalólag (a vonatkozó iratok pontos hivatkozásával) ld. Davidsohn, Robert: Die Frühzeit der Florentiner Kultur. Kirchliches und Geistiges Leben, Kunst. Öffentliches und Häusliches Dasein. (Geschichte von Florenz, IV/3.) Berlin: E. S. Mittler & Sohn. 1927. 233-234. (És a vonatkozó jegyzetek.) 43 Antal Frigyes: A firenzei festészet és társadalmi helyzete. Bp.: Gondolat, 1986. [1948] 176. 44 Vö. Murray: i. m. (5. j.) 75-80. (Appendix I: The Sources for Vasari's Account of Giotto's Avignon Journey.) - Az Ottimo Commento az egyetlen trecento forrás, amely avignoni Giotto-müvekről beszél, és mint Murray megjegyzi, a szóhasználat alapján (le sue opère il testimoniamo a Roma, a Napoli, a Vignone, a Firenze, a Padoua, e in più parti del mondó) nem szükségszerű, hogy ha voltak is ilyenek, ezeket Giotto a helyszínen festette légyen (lehettek például táblaképek). A felsorolt többi négy város viszont történetesen épp azok a helyek, ahol Giotto legnagyobb szabású, reprezentatív faldekorációi (voltak) találhatók. Tehát vagy Giotto avignoni alkotásai is ilyenek voltak, vagy az Ottimo Commento szerzője túlozta el beszámolójában Avignon jelentőségét, ami annál is inkább figyelemre méltó volna, mivel e beszámoló időben egybeesik Giotto firenzei kinevezésével. 45 Davidsohn: i. m. (42. j.) 3. jegyzet a 230. oldalhoz. 46 Warnke: i. m. (38. j.) 24-25. 47 1331. május 20. és 1332. március 16. Previtali: i. m. (31. j.) 151. 48 Giotto nápolyi tevékenységéről Id. Aceto, Francesco: Pittori e documenti della Napoli angioma: aggiunte edespunzioni. Prospettiva LXVII. 1992. 53-65, itt: 56-61. 49 Petrarca, Itinerarium syriacum: „capellam regni entrare neobmiseris, in qua conterraneus olim meus, pictorum nostri aevi princeps, magna reliquit manus et ingenii monimenta"; a teljes passzust idézi Joost-Gaugier, Christiane L.: Giotto's Hero Cycle in Naples: A Prototype of Donne Illustre and a Possible Literary Connection. Zeitschrift für Kunstgeschichte XLIII. 1980. 3. 317. 35. j. - Megjegyzendő, hogy a szöveghagyomány nem egységes, ugyanis a mindmáig használt I554-es bázeli Petrarca-összkiadásban [vol. I, p. 622.] (és így az abból dolgozó 20. századi szerzőknél, például Venturinál is) a conterraneus olim meus pictor, nostri aevi princeps szövegváltozat szerepel, amely nyilvánvalóan a kézirat/kéziratok rövidítéseinek eltérő feloldásából keletkezett. 50 Warnke: i. m. (38. j.) 332. 32. j. 51 Warnke: i. m. (38. j.) 332. 35. j. 52 Ghiberti „megbízhatósági statisztikáját" Luciano Bellosi készítette el Buffalmacco e il trionfo della morte című 1974-es könyvében, amelyet csak hivatkozásokból ismerek. 53 Thomann, Johannes: Pietro dAbano on Giotto. Journal of the Warburg and Courtauld Institutes LIV. 1991. 238-244. 54 A fiziogómia iránti érdeklődés mértékét mutatja, hogy a Secretum secretorumnak (Aristoteles fiktív levele Nagy Sándornak, hogy mi alapján válogassa meg bizalmasait) kb. másfélszer annyi kézirata maradt fenn, mint Aquinói Tamás Summa théologieujának; ld. Steinke a következő jegyzetben hivatkozott tanulmányát. 55 Steinke, Hubert: Giotto und die Physiognomik. Zeitschrift für Kunstgeschichte LIX. 1996. 4. 523-547. - Steinke további két figyelemre méltó megfigyelést tett: 1. Giotto fennmaradt életművében csak az Aréna-kápolna alakjai közt találhatók olyanok, amelyek korabeli fiziognómiai tanok alapján „értelmezhetők"; 2. az Aréna-kápolnán belül az elsőként elkészült felső részeken alig, az utolsóként elkészült alsó részeken viszont viszonylag nagy számban lehet találni ilyeneket. Utóbbi megfigyelés egybevág azzal, hogy Pietro dAbano 1298-ban még Párizsban tartózkodik, 1306-ban viszont már padovai profeszszor. 56 A ciklus rövid leírása, a summus pictorum Giotto megnevezésével, az 1320 körül bíróként a Palazzo della Ragionében dolgozó Giovanni da Nonótól származik; a szöveg közlése: Fabris, Giovanni: La Cronaca di Giovanni da Nono. Bollettino del Museo Civico di Padova. n. s. X-XI. [27-28] 1934-1939. 1-20; Giotto: 20; ld. még Murray: i. m. (5. j.) 62-63. - Az ikonográfiái program szerzőségét (Giotto említése nélkül) Pietro dAbanónak tulajdonítja Michèle Savonarola: Libellus de magnificis ornamentis Regie Civitatis Padue (Rerum Italicarum Scriptores. Raccolta degli storici italiano dal cinquecento al millecinquecento ordináta da L. A. Muratori. Nuova edizione, XXIV, xv, 11.) Szerk. Segarizzi, Arnaldo. Città di Castello: S. Lapi, 1902. [1447], 47-48. [fol. 1172-1173.] - Mivel Pietro dAbano saját asztrológiai elmélete ugyanolyan markánsan különbözött a többitől, mint fiziognómiai tana. szerzősége még a ciklusról tudott kevés részlet birtokában is meggyőzően igazolhatónak tűnik; ld. Federici-Vescovini, Graziella: La teória delle immagini di Pietri dAbano e gli affreschi astrologici del Palazzo della Ragione di Padova, in: Die Kunst und das Studium der Natur vom 14. zum 16. Jahrhundert. Hrsg. Prinz, Wolfram-Beyer, Andreas. Weinheim: Acta Humaniora, 1987, 213-236. 57 Schlosser, Julius von: Giusto 's Fresken in Padua und die Vorläufer der Stanza della Segnatura. Jahrbuch der kunsthistorischen Sammlungen des allerhöchsten Kaiserhauses XVII. 1896. 78-88, 95. (A Hartmann Schedel által lejegyzett ti tu Ii közlése.) - Froj movie, Eva: Giotto's Allegories of Justice and the Commune in the Palazzo della Ragione in Padua: a Reconstruction. Journal of the Warburg and Courtauld Institutes LIX. 1996. 24-47. 58 Murray: i. m. (5. j.) 59-61. - Gnudi, Cesare: //passo di Riccobaldi Ferrarese relativo a Giotto e il probléma della sua autenticità, in: Studies in the History of Art dedicated to William E. Suida, London: Phaidon-Samual H. Kress Foundation, 1959, 26-30. - Hankey, A. T.: Riccobaldo ofFerrara and Giotto: an Update. Journal of the Warburg and Courtauld Institutes LIV. 1991. 244. 59 1310. Pietro dAbano (legkésőbb 1306-tól haláláig Padovában); 1308-1313, Francesco da Barberino (1304 és 1308 között Padovában); 1313, Riccobaldo da Ferrara (1308-ban Padovában); 1320, Giovanni da Nono (legkésőbb 1306tól haláláig Padovában). 60 Frojmovic: i. m. (57. j.) 31-34, 40-43. 61 Vö. Vasari: i. m. (1. j.) 1. 106. 62 Köhren-Jansen. Helmtrud: Giottos Navicella. Bildtradition - Deutung - Rezeptionsgeschichte. (Römische Studien der Bibliotheca Hertziana, 8.) Worms: Wernersche Verlagsgesellschaft, 1993. 63 Joost-Gaugier: i. m. (49. j.) 315-317. 64 Blasiis, Giuseppe de: Immagini di Uomini Famosi in una sala di Castelnuovo attribuite a Giotto. Napoli nobilissima IX. 1900. 5. 65-71. 65 Mommsen, Theodor E.: Petrarch and the Decoration of the Sala Virorum lllustrium in Padua. Art Bulletin XXXIV. 1952. 96-116, itt: 98. 66 Aceto: i. m. (48. j.) 56-61, különösen 59. 67 A Giottóra vonatkozó nápolyi iratok a II. világháborúban elpusztultak, s az addig publikált néhány oklevél kivételével csak 19. századi regesztákból ismerjük őket. A teljes iratanyag talán igazolhatná Ghiberti (és Vasari) értesülését, de a jelenleg ismert adatok alapján inkább a szkepszis tűnik jogosnak. 68 Gilbert, Creighton: The Fresco by Giotto in Milan. Arte Lombarda n. s. XLV11 -XLVIII. 1977. 31-72. 69 Gilbert: i. m. (68. j.) 52. 70 Vasari: i. m. (1. j.) I. 117. (Zsámboki Zoltán fordítása.) 71 Schlosser: i. m. (16. j.) 257. 72 Az „ötlet" in statu nascendi megtalálható Pier Paolo Vergerio 1404-ben írott Az ifjúság nemes erkölcse és szabad tanulmányai című, a reneszánsz neveléstan szempontjából alapvető fontosságú munkájában: „A görögök rendszerint négy dolgot tanítottak gyermekeiknek: írás-olvasást, testnevelést, zenét, valamint rajzot, amit egyesek ábrázolásnak is neveznek (litteras, luctativam, musicam, et designativam, quam protractivam quidam appellant). [...] A rajz jelenleg nem minősül szabad emberhez méltónak, hacsak nem a betűírással kapcsolatos (merthogy írni ugyanaz, mint ábrázolni és rajzolni [ti. a görög graphein ige mindkettőt jelenti]); egyéb tekintetben a festőkre tartozó dolog. De az ilyesféle tevékenységet a görögök nemcsak hasznosnak tekintették, hanem tiszteletreméltónak is, ahogy Aristoteles mondja [Politica 1338A-B]. Amikor vázákat, festményeket és szobrokat vásároltak (melyekben egész Hellás nagy örömét lelte), ez óvta meg őket attól, hogy becsapják őket az árral, s ahhoz is jelentősen hozzájárult, hogy meglássák mind a természeti, mind a mesterséges dolgok szépségét és báját - márpedig az a kiválóak (vir/ magni) sajátja, hogy képesek az ilyesmit megítélni/értékelni (iudicare) és meg tudják azt egymással beszélni"; idézi Baxandall: i. m. (2. j.) 125. - A szöveg ettől némileg eltérő fordítását ld. Marosi: i. m. (11. j.) 214-215.