Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)
TANULMÁNYOK / STUDIES - ÚJVÁRI Péter: Giotto doktrínája, avagy miért lett a művészetnek elmélete
73 A festészet első részletes ésjól argumentált, antik példákra hivatkozó dicsérete Albertinél található. (Depictura II, 25-28.) Alberti állításainak és az azok alapját képező ókori szöveghelyeknek az összevetése szemléletesen mutatja Alberti eredetiségét, avagy, más megfogalmazásban, Alberti forráshasználatának tendenciózusan önkényes voltát: rendszerint kontextusukból kiragadott mondatokkal operál, ahol az általa sugallt értelemre gyakran már a forrásszöveg következő mondata is rácáfol. A hely rövidsége miatt legyen elegendő itt egyetlen példa: Alberti egyhelyütt azt írja, hogy az ókorban „a legelőkelőbb és legkiválóbb polgárok, filozófusok és királyok is nagy-nagy gyönyörűségüket lelték a festésben", s a számos példa egyikeként a filozófus Pyrrhónt említi; Alberti forrása, Diogenes Laertios (Vitae philosophorum IX, 61, 62.) ezzel szemben arról tudósít, hogy Pyrrhón kezdetben csak egy szegény és adoxos festő volt, de aztán „kikupálódott" és neves filozófus vált belőle; az adoxos jelentései: „tanulatlan, közönséges, lenézett, rossz hírű". 74 Ghiberti, Lorenzo: Denkwürdigkeiten (I Commentariij. Hrsg. Schlosser, Julius von. Berlin: Julius Bard, 1912. - Ghiberti „műhelye" a jelek szerint inkább kapitalista jellegű nagyvállalat volt, amely üzletileg rendkívül sikeresnek bizonyult; erről Id. Even, Yael: Lorenzo Ghiberti's Quest for Professional Autonomy. Konsthistorisk Tidskrift LVIII. 1989. 1-6. 75 Ghiberti: Commentarii, II, 1-4. (fol. 8v-9r): Ghiberti: i. m. (74. j.) 35-37; Marosi: i. m. (11. j.) 167-168. (Marosi Ernő fordítása.) 76 Müvének bevezető részében Ghiberti hosszasan elmélkedik azon, amit az ars sine scientia nihil est maximáját variálva ő maga aforizmatikusan így fogalmaz meg: „Tökéletes mű nem születik a tudomány (disciplina) nélküli tehetségből/szellemből (ingegno) vagy a tehetség/szellem nélküli tudományból", ahol az ingegno a praxis, a disciplina pedig az elmélet megfelelőjének tekinthető; Ghiberti: Commentarii, I, 2. (fol. Ív); Ghiberti: i. m. (74. j.) 4-6. 77 Vö. Venturi, Lionello: Lorenzo Ghiberti. L'Arte XXVI. 1923. 233-252, különösen 235-236. (Alberti és Ghiberti jelentőségének Schlosserrel polemizáló, véleményem szerint kiegyensúlyozott és elfogulatlan értékelése.) 78 Kiderül ez abból a részletességből, amellyel Ghiberti e művéről beszámol, valamint elszánt próbálkozásából, hogy döcögősen és nyögve bár, de valahogy megmagyarázza saját művészi céljait (ami önmagában is példa nélküli és Benvenuto Celliniig hasonlót sem igen találni a művészeti irodalomban); ld. Ghiberti: Commentarii, II, 22. (fol. 12r-v); Ghiberti: i. m. (74. j.) 48-50. A passzust a perspektívakérdés szempontjából elemzi: Krautheimer, Richard: Lorenzo Ghiberti, Princeton, N.J.: Princeton University Press, 1956. 229253. 79 Baxandall: i. m. (2. j.) 66-78. 80 Az 1381— 1382-es 1. redakció szövegét közli Schlosser: i. m. (6. j.) 370-371, itt: 370. - Az 1395-ös 2. redakció szövegét közli Baxandall: i. m. (2. j.) 146-148, itt: 146. - Az 1. redakció alapján készült magyar fordítás (amelytől néhány ponton eltértem): Marosi Ernő: Emlék márványból vagy homokkőből. Öt évszázad írásai a művészettörténet történetéből. Bp.: Corvina, 1976. 129-130, itt: 129. 81 Schlosser: i. m. (6. j.) 371; Baxandall: i. m. (2. j.) 147. 82 A teória és a praxis egyenlő fontosságát hangsúlyozó Ghiberti is megjegyzi, hogy a festők és a szobrászok senza lettere kénytelenek boldogulni; vö. 76. jegyzet. 83 Idézi Batkin, Leonyid: Az itáliai reneszánsz. Bp.: Gondolat, 1986. 176. 57. jegyzet. 84 Aristoteles: Metaphysica, 980A-981B; Aristoteles: Metafizika. (Az Akadémia filozófiai könyvtára, 9.) Bp.: MTA Filozófiai Bizottsága, 1936. 35-37. (HalasyNagy József fordítása. | 85 Vö. Ghiberti: Commentarii, II, 18. (fol. llr); Ghiberti: i. m. (74. j.) 45: „arra törekedtem, hogy kikutassam, miként jár el a természet a művészetben és magam hogyan közelíthetném ezt meg, hogy a dolgok képe hogyan jut el a szemig [...], hogy a dolgok miként látszanak és ebből mi módon kéne levezetni a szobrász- és festőművészet elméletét." 86 Dante: De vulgari eloquentia II, iv; Dante: i. m. (18. j.) 380-381. (Mezey László fordítása.) 87 Dante: De vulgari eloquentia, I, i; Dante: i. m. (18. j.) 349. (Mezey László fordítása.) 88 Dante: De vulgari eloquentia, I, ix; Dante: i. m. (18. j.) 360-361. (Mezey László fordítása.) 89 Dante: De vulgari eloquentia, I, i; Dante: i. m. (18. j.) 349. (Mezey László fordítása.) 90 Dante: De vulgari eloquentia, 1, xvi és xvii; Dante: i. m. (18. j.) 371: „[...] megállapítjuk, hogy Itáliában a kitűnő, sarkalatos, udvari méltóságú és udvari finomságú népnyelv az, amely minden latin városé, bár mégis mintha egyiké sem volna, és amelyhez a latinok minden városias használatú népnyelvét mérjük, mérlegeljük és hasonlítjuk. [...] Mesterhez illő magasban látjuk, midőn [...] oly kitűnő, oly megtisztogatott (tam extricatum), annyira tökéletes és annyira városiasán pallérozott nyelvet hoznak létre (electum), miként ezt a pistoiai Cino és az ö barátja Canzonéikkal megmutatják." (Mezey László fordítása.) 91 Dante: De vulgari eloquentia, I, xix; Dante: i. m. (18. j.) 373. 92 Az egyetlen kivétel a Vendégség, amelyben Dante hosszasan magyarázta és indokolta, hogy értekezését miért nem latinul írta: Dante: Convito, I, v-viii; Dante: i. m. (18. j.) 165-176. 93 Mindkét változat (De pictura - Deila Pictura) szövegének kritikai kiadása: Alberti, Leon Battista: Opère volgari, III. (Serittori d'Italia, 254.) A cura di Grayson, Cecil. Bari: Giuseppe Laterza e Figli, 1973. 7-107. (szövegek) és 299-340 (filológiai apparátus). - A Delia Pitturának mindössze egy teljes és két töredékes kézirata maradt fönn (szemben a De pictura 19 kéziratával), és léte a 16. századra olyannyira feledésbe merült, hogy Vasari barátja, a kéziratokra vadászó Cosimo Bartoli (aki Ghiberti kéziratát is begyűjtötte) sem tudott róla, így saját 1568-as olasz Alberti-kiadásában a latin szöveg új olasz fordítását közölte. Az olasz változat csak a Risorgimento idején, az 1840-es években vált ismeretessé. Hatástörténete mindaddig csak az olasznál valamivel bővebb és annál egyértelműbben értelmezhető latin változatnak volt (ez egyébként 1540-ben, majd 1649-ben nyomtatásban is megjelent). Bár az olaszok érthető okokból a mai napig Alberti saját fordítását, a Delia Pitturát preferálják, a két változat közül kétségkívül a latin De pictura az „eredetibb"; tengernyi irodalmához jó kiindulópont: Locher, Hubert: Leon Battista Albertis Erfindung des »Gemäldes« aus dem Geist der Antike: der Traktat »De Pictura«, in: Theorie der Praxis. Hrsg. Forster, Kurl W.-Locher, Hubert. Berlin: Akademie, 1999, 75-108; a De pictura legjobban használható, kiválóan jegyzetelt modern fordítása: Alberti, Leon Battista: On Painting. Ed. Kemp, Martin, transi. Grayson, Cecil. London: Penguin, 1991, - A Delia Pittura egyetlen teljes, bár helyenként hiányos firenzei kéziratának (a másik két kézirattal nem kollatált) szövegét és annak magyar fordítását újabban ld. Alberti, Leon Battista: A festészetről. Deila Pittura, 1436. Szerk. és ford. Hajnóczi Gábor. Bp.: Balassi, 1997. 94 Alberti, Leon Battista: La prima grammatica della lingua volgare. La Grammatichetta Vaticana Cod. Vat. Reg. Lat. 1370. (Collezione di opère inédite o rare, 125.) Accura di Grayson, Cecil. Bologna: I Testi di Lingua, 1964. 95 Alberti, De statua, 2; Alberti, Leon Battista: On Painting and On Sculpture. The Latin Texts of De Pictura and De Statua. Ed. Grayson, Cecil. London: Phaidon, 1972, 120. - Alberti azzal folytatja, hogy ha az ács is függőónnal és szintezővel segít magán, akkor miért kellene épp a szobrásznak esetlegesen, becslésre hagyatkozva dolgoznia ahelyett, hogy állandó és megbízható racionális módszereket alkalmazna (casu magis quam certo constantique ductu rationis). A maga részéről meg van győződve afelől, folytatja, hogy minden mesterségben és tudományban természettől fogva benne rejlenek azok az elvek és eljárások, amelyek felismerésével és megtanulásával sikerre vihetjük vállalkozásunkat. 96 Alberti: i. m. (94. j.) 39. (fol. Ír.) 97 A „kultúra nyelve - szocium nyelve" és a „szabályok - természet" reneszánsz dichotómiáiról ld. Batkin: i. in. (83. j.) 161-168. és 197-203. Batkin által summázva: „A latin nyelv fölénye mindenekelőtt abban áll, hogy mívesebb, vagyis megkonstruáltabb, eltávolodott a természetes megmunkálatlanságtól. Következésképpen »kulturaltabb«, a szó pontos, eredeti jelentése értelmében, mely a humanizmus koncepciójának alapját képezte" (163); „A reneszánsz inkább valami megtanulhatót és megtaníthatót, valami megkonstruáltat értett a kultúrán, mintsem elemi áradást. Ebben az értelemben nem Mozart, hanem Salieri kultúrája volt ez... Természetesen módszerében, nem pedig eredményeiben. Az »algebra« ez esetben nem ölte meg a »harmóniát«." (203.)
