Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - FÖLDI Eszter: Georges Rodenbach és Rippl-Rónai. A Les Vierges története

ben az emberek melankolikusan bolyonganak: „S az emberélet egy ódon, mogorva táj ma, / Számos útját a sok vándor töpreng­ve járja, / S néha találkozik", 62 vagy máshol: „e kihalt kertben, e körbezárt kertben itt / Hol gyertyák sora áll, hol liliom virít, / Ahol leírhatatlan szüzek lépdeltek egykor". 63 Ebből a melankó­liából vajmi kevés került át Rippl-Rónai Les Vierges-ébe. Az 1896-ban, egy évvel a Les Vierges után megjelent Körülzárt életek című kötetben, Rodenbach egy egész ciklust szentelt a Kéz vonalai (Lignes de la main) témának. A ciklus második versében a Les Vierges témája bukkan fel: „tenyér vonalai, lét geográfiája / Végtelenből jövő, ködbe borult utak, / Szunnyadó rokka-szál gubanca, gomolyag, / O, furcsa arabeszk, melybe Sorsunk bezárva". 64 A Les Vierges-ben előforduló medence, sors vonal, tükör, álom, szökőkút, lámpák, mind visszatérő mo­tívumok Rodenbach költészetében. A Lámpák és A szökőkutak egyben ciklusok címei az 1898-ban megjelent utolsó kötetben, A hazai ég tükrében. A Les Tombeaux esetében Rodenbach elemében érezhette magát. Knowles három fekete-fehér, egyszerű megfogalmazású fametszetet készített. Az első metszeten (9. kép) három sírkő fölött elröppenő pillangót látunk, a másodikon egy nagy szar­kofágot, néhány sírkövet és egyikükön egy urnát. A harmadik fametszet egyetlen liliomot ábrázol. Rippl-Rónai így írta le testvérének: „Skót barátom nagy köveket rajzolt le kriptákkal és urnákkal - egy pillangó repül át a testeket betakaró gyepe­zeten és levegőn. A legmegragadóbb szomorúság ez, amit csak elképzelni lehet. Nyugalmas komolyság vonul át mindenen, de már nem sír senki, mert a sírkövek romladozni kezdenek. - Régi temető!" 65 Rodenbach költészetének központi témája a melankólia, a szelíd szomorúság, a halál víziója. Knowles müve így közelebb állhatott hozzá, mint a Les Vierges litográfiáinak derűje. Filozofikus meséje a temetőről - ahol a szöveg minden része megfeleltethető a metszeteknek - hosszabb és költőibb is, mint a Rippléhez készült történet. RODENBACH HATÁSA RIPPL-RÓNAI MŰVÉSZETÉBEN Egyetlen tény sem bizonyítja, hogy Rippl-Rónai és Rodenbach között a Les Vierges elkészülte után lett volna bármilyen kap­csolat. Rodenbach 1898. december 26-án, három évvel együtt­működésük után meghalt. Mégsem érdektelen megvizsgálni Rodenbach esetleges hatását Rippl-Rónai festészetében. Rippl-Rónai hazatérte után szülővárosában, Kaposváron telepedett le. A város, amelyben Ady híres Kisvárosok őszi vasárnapjai versét írta, kísértetiesen emlékeztet Rodenbach köl­teményeinek elhagyott, csendes városaira. Rodenbach 1889-ben megjelent Átvirrasztott ifjúság kötetében szerepelt a költő Les Dimanches (A Vasárnapok) című verse. 66 Rippl-Rónai Magyarországra való hazatérése után ismét útnak indult, Belgiumban töltötte 1902 nyarát. Bruges-be is ellátogatott, mint ezt a várost ábrázoló pasztelljei bizonyítják. Sajnos eme képek nagy része mára eltűnt, nem ismerjük őket, csak a Merkúr Palotában 1902-ben rendezett Rippl-Rónai-kiál­lítás katalógusából következtethetünk témájukra. Itt egy terem­ben, Flandriai képek (Ostende, Bruges, Brüsszel, Furen) címen állította ki a művész belgiumi képeit, például: Brugges-i utca (Quai du Miroir) (Rodenbach regényében itt lakott a főhős!), Temető, Rózsaszínű házak a kanális partján stb. Kaposvárra való visszatérte után, 1901-ben Rippl-Rónai a főutcán álló szülői házba költözött Lazarine-nal. Ez a családja által lakott ház lett állandó témája festészetének 1901 és 1908, onnan való elköltözésük között. Az enteriőr korszak festészetének témája a lassú, vidéki élet, a csendes napok, a Rippl család mindennapi tevékenysége, szülők, szomszédok, rokonok alakjai. Bölöni György az enteriőr-ké­peket Rodenbach költészetét idéző szavakkal írja le: „Meghitt arcok, amelyek meghúzódnak az élet öregségeiben, szobák sarkaiban üldögélnek alakok, szobákban, amelyeknek külön lelkük van. Ahol semmi sem történt, semmi nem jön nagy robajjal, átsuhan a csend. Családi fészkek nyugalma ül, pilla­natok jelennek meg, mintha várnók, hogy mély nesztelensé­gekből megszólaljanak kakukkos órák." 67 A meghitt életben való feloldódás, a tárgyak, bútorok, részletek figyelmes szemlélése hasonlatos Rodenbach költészetéhez, annak me­lankóliája nélkül. Ripplnél a ház otthon, menedék, a napok egyhangúsága biztonságot ad, a csend megnyugtató, 68 míg Rodenbachnál, a „csend költőjénél" az egyhangúság mono­tóniává válik, a csend nyomasztóvá lesz, a ház csak szomorú és elhagyott díszlete egy hajdani dicsőséges életnek. A két művész felfogásának különbözősége életútjukban is tetten érhető: Rippl-Rónai a külföldi nagyvárosból visszatelepült szülővárosába, ahol haláláig élt, míg Rodenbach örökre el­hagyta szülőföldjét. 69 Az enteriőr korszak képcímei közül, ennek ellenére sok felidézi Rodenbach világát: Csendes órák, Amikor az ember a visszaemlékezéseiből él, Kisleányok temetője, Kripta két cip­russal, Két gyászoló asszony, Szomorúság vagy Angyalos kép, Egy apáca ravatala, Crépuscule stb. A tematikus hasonlóságon kívül az is közelíti kettejük művészetét, hogy munkáikban visz­szatérő motívumok bukkannak fel. Rodenbach költészetében ilyen visszatérő motívumok a halott város, csatornák, harangok, idős hölgyek az utcán, a szobák és utcák csendje, a lámpák stb. Az 1891-ben megjelent A csend birodalma című kötetében egy ciklus viseli A szobák élete címet. Rippl-Rónai enteriőr korsza­kának jellemzője a szobák, bútorok, családtagok állandó jelen­léte, a szereplők foglalatosságainak visszatérő ábrázolása. A két művész gyakori motívumai költői és festői világot alkotnak, amelyek bizonyos szempontból hasonlítanak egymásra. Lackfi János Rodenbach költészetét enteriőr-költészetnek nevezi, aki­nek „még kisvárosi utcái is összeugranak a ködben, szobává, díszletté válnak". 70 Talán Rodenbach és Rippl-Rónai művészetének ilyen kö­zelítése merésznek és erőltetettnek tűnhet, ám a Pesti Napló hasábjain a belga költőről egy ismeretlen rajongója 1938-ban, némileg túlozva, de mégis ráérezve kettejük művészetének bizonyos hasonlóságaira, így írt: „Finom harmóniákat, sajátos rokonságot talált az élettelen dolgok közt. Egy egész világ volt az ő számára például egyetlen szál tubarózsa hervadása egy onixvázában egy fehér ablakfüggöny mellett. A mozdulatlan­ságban, a fonnyadásban, az élettelenségben remegő kis lelkeket talált s ezeknek a hangját, panaszát és melódiáját adta vissza olyan bágyadt és erőtlen fájdalmasság akcentusával, hogy az ember szinte kereste, honnan is szól elő mindez, micsoda mély­ségből és homályból? S ez volt az a költő - milyen furcsa! -, aki Rippl-Rónait inspirálta pályája elején Párizsban. Sőt azután is, az élete végéig. Egynémely vászna, tájképe és portréja mind­végig a Rodenbach hatása." 71

Next

/
Oldalképek
Tartalom