Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - FÖLDI Eszter: Georges Rodenbach és Rippl-Rónai. A Les Vierges története

FÜGGELÉK GEORGES RODENBACH: A SZÜZEK A Szüzek ott állnak az Elet küszöbén. * Most indulnának neki az Életnek. * Ragyogónak látják, mintha aranyból volna. * Ott a sötétlő búza sárga aranya. * Ott a nap vörös aranya. * E kettőt a Szüzek haja hangolja eggyé. A földi sárga s az égi sárga bennük békül ki most. * Az összhang tökéletes: a Szüzek a tájba olvadnak ma még! * Kissé aggódnak is az Élet peremén, hisz az oly hatalmasan, oly ismeretlenül tárul ki előttük! * Ha legalább neki lehetne vágni csak úgy, találomra, egyszercsak betoppanni az Élet kellős közepére. * De utak ágaznak el előttük... * S már az első pillanatban választani kell. * A Szüzek izgatottak. Szeretnének elindulni mindenfelé, bejárni minden egyes utat. Hogy lehet itt eligazodni? * Az utak éppoly számosak és bonyolultak, mint tenyerük vonalai. Hogv is fejthetnék fel ezt a szövevényt? * Tenyerükben jól felismerhetően ott búvik sorsuk vonala, de a távolba nyúló utak közül vajon melyik lenne a boldogság vonala? * Aztán a Szüzek egyszercsak útra kelnek, lomb árnya reszket alakjukon selymesen, megindulnak Sorsuk nyomában. Mindegyikük rátér az első elébe kerülő útra. De vajon nem tévedtek-e? Hisz annyi, de annyi út van! Oly sok ránc barázdálja Földünk ősöreg arcát! * És mégis egyetlen egy út vezet csupán a boldogság felé. * Könnyed léptekkel mennek hát mindanynyian, bőrükön ifjonti szemérem hamvassága. * Egyikük ránevet önmagára, amint megpillantja arcát a szökőkút medencéjében. A vízsugarak estére kihunynak, mint a lámpák. * Egy másik szaporán szedi a lábát. A szemhatárt hajszolja, alig várja, hogy elérje, pedig nem is tud róla semmit. * Merre vezetnek a néma utak? * Vajon sokáig kell egyedül haladniuk? Lehet, hogy mindvégig társtalanok maradnak! * Valamennyi Szűz lelke megborzong... Mégis mennek-mennek tovább, boldoggá teszi őket a tudat, hogy az ismeretlen életbe tartanak, boldoggá a rejtelmes utak, melyek legalább máshová vezetnek... * Amelyikük a hold befolyása alatt született, sorsát inkább a könyvekben, semmint az életben keresi. A Természettel képtelen egyesülni. Az ég kékje, a fák, a folyóvíz bántóan erőteljesek neki. Csak tükröződésüket képes elviselni. Igen, a könyvekben is mintegy tükröződve látjuk a dolgokat. * Mily varázslatos minden, ami művi! 0, nyugság és hazugság kéjes álma!... * A Szűz könyveket bújva az életről álmodik, és szeretni szeretne... Nem holmi meghatározott, egyenletes boldogságot érez, nem bűbájos és mindig önmagával azonos kedvesével időzik. Inkább együtt lélegzik a világ minden szerelmesével, elvonul az átlényegült gyönyör Univerzumába. * Veszélyes tükörjáték ez! Mit tesz majd, ha az életet össze kell vetnie a könyvekben olvasottakkal? * Olyan lesz, mint aki egyedül akar élni egy szigeten, mert hiszen a könyvlapok fehér színében maga a tenger vet hullámokat. * A Szüzek számtalan utat bejárva szépséges fákhoz értek, melyekről az Élet gyümölcsei csüngnek. * Ok sosem szakadtak el a Természettől, testük-lelkük egynemű hát mindennel, ami az ég alatt virul. * Mozdulataik akár az ágak görbülete. Érett keblüknek csöndje akár a kemény almák. * Újra és újra megismétlődik a régi, édenkerti jelenet: „Egyél, s az Istenhez leszel hasonlatos!" * O, kísértés törzse! Fanyar tudás fája az asszonyi test! Szüzek tüzes gyümölcsöse, ők is odaadják majd testük virágát!. ..Az ifjúkor kalandja véget ér, akár egy utazás. * A szüzek mind eljutottak a nekik szánt vidékre. Egykor úgy érezték, minden tájhoz hasonlatosak. Szemük ikertestvére volt minden mezők virágainak. Kiáltásaikat szajkózta minden visszhang. * Most mindegyikük Hitves lett, teljesen önmaga, egyetlen tájjal olvadt összhangba, melyhez tökéletesen hozzásimul. * Minden bejárt és már el is feledett út az ő arcán vet ráncot. * Mégis nyugodtan üldögél egy karszékben, nézi a házat, amelyben élete zajlik éppoly háborítatlanul, amilyen a köröskörül elterülő kert ... * A lélek végre egybehangolódott a tájjal. GEORGES RODENBACH: A SÍRKÖVEK Elhanyagolt, öreg temető volt. Mindössze néhány kő maradt meg, úgy látszik, a síroknak is van halála. Pedig nincs szomorúbb és szóba önthetetlenebb szomorúság, mint ha meghalnak a sírok. Olyan ez, mint amikor eső mossa el a könnyeket. * A sűrű fű közt imitt-amott néhány kőtömb túlélte a pusztulást. De milyen ütöttkopottak, milyen vénségesek! A felirat lemállott róluk, ahogy elkopik a dédnagyanyák emlékezete is. * Három kő állt itt szorosan egymás mellett. Mindenben egymás tükrei. Mintha csak három nővérnek szánták volna őket. * Am egyikük már düledezett, csaknem előrebukott a fűbe. * A másik kettő szilárdan, egyenesen állt, mintha egy ajtó két szárnya lettek volna, s még nem a semmire, nem egy teljesen elbomlott holttestre nyílnának. * A düledező kő viszont, épp ellenkezőleg, a visszafordíthatatlan romlás jele volt: a halál láthatólag mindent visszaszolgáltatott már a földnek, amely valóban felpúposodott, felfúvódott, szinte lemásolta a test pontos formáját, dúskált a tápláló rothadásban. * Milyen szomorú volt elgondolni, hogy a három nővér egyike halottahb, mint a másik kettő. * A legromosabb sir körül egy pillangó szálldosott, s ez fokozta a hatást. Fekete-fehér kis lény volt, a szüzek körmenetének színeit viselte. Lomhán, határozatlanul libegett, mintha elvakítaná hirtelen szabadsága, s az, hogy egyedül van a puszta levegőben. * Nyilván e sír üregében jött a világra, azért esett oly nehezére elhagyni a követ. * Vajon a lélek lenne az, s mostanáig várnia kellett, hogy kiszabaduljon? Talán tovább lakozik a lélek a testben, semmint gondolnánk? Talán sírba is száll vele? Lehet, hogy a halálos alvás közben, akárcsak az éjszakai alvás idején, láthatatlanul tovább szövi az álmok pókhálóját? Lehet, hogy ö is leszáll a sírba, konokul megtelepszik a holttestben, mint valami süllyedő hajón, és csak sokkal később, a legvégső pillanatban hagyja el, mikor már végre minden hús szétfoszlott, minden anyag átlényegült, és a csontváz hasztalan roncsa marad csak hátra?... * Ez a pillanat már alighanem elérkezett a kidőlt kő alá temetett szűz esetében. Ezek szerint hát a fehér Pillangó az ö távozó, de még egy pillanatig tétovázó lelke volt, amely emlékeket idézve kissé még elidőzött a megsemmisült test formáját őrző földhalom felett. * Az elhanyagolt, öreg temetőben, a fal tövénél állt egy magas síremlék, egy zömök, de már teljesen szétmállott szarkofág is. A nevek és az évszámok megfakultak, megvakultak. Mintha még a halált is eltörölné a halál... A kövek visszavedlettek természetes formájukra. Röpke sors, pár pillanatnyi önálló létezés jutott nekik, akár az alattuk fekvő halottnak. Síremlékként szolgáltak, gazdag, koszorúk övezte síremlékként, csodálatra méltóan magasodtak ki a szerény kőlapok tömegéből, a fejfák közül, melyek koldushoz illő mozdulattal nyújtogatják karjukat. * A szarkofág sokáig uralkodott itt. * Most személytelen tömbbé, céltalan ásvánnyá változott vissza. Csak egy ott álló Urna őrizte formáját csorbítatlanul. * Mintha e nagy kő-test lelke lenne, mely úgy röppent ki, akár a fehér Pillangó a hús-vér testből. * Gömbölyded volt, szinte légies. Súlytalanabb, könnyedebb alakzatot lehetetlen kőből kifaragni. * Mint valami szellemlény, valósággal felemelkedett a szarkofág fölé, amelyhez tartozott, amely éppoly szürke volt, mint ö, és amelyet végül elhagyott, hisz a síremlék már megszűnt önmaga lenni, névtelen ködarab volt csupán. Néhány horgonyként földbe mélyedt, megmaradt kőlap állt csak egyenesen, mereven a fonnyadt fűben. * A magára hagyott, elhanyagolt fű egyre fakult, és összevegyült a halottak fésűt rég nem látott haj-gubancaival. * A sírkövek még kérlelhetetlenebb mértani pontossággal magasodtak ki e növényi összevisszaságból. Kizökkenthetetlenek voltak. A viharos októberi szél ereje megtört rajtuk, mintha az Örökléi kapujáról verődne vissza. * Csak a napnak sikerült kijátszania közönyüket, hisz ha akarták, ha nem, árnyékuk mozgott, forgolódott körülöttük. A sír hol árnyékba borult, hol fénybe merült, aszerint, hogy honnan érték a sugarak. Ó, fény és árnyék váltakozása! Az imént még kormos kályha állt a sírhanton, most egy aranykályha ragyog ugyanott! Mintha hol kinyitná, hol lehunyná szemét a halál! * Az öreg temető levetkezett, egyenként vált meg sírjaitól. * Magas, fakó fű borította el, melynek sápadtsága a hely egykori rendeltetését idézi. Ez a szomorú kert senkinek se kell, nincs ember, aki házat építene a csonthalmok tetején. Ez a föld túl sokáig volt a halál birodalma, az élettel már nem békülhet össze. * Egy idő után e kiürült magányban, a három szilárd iker-sírkő helyén ki tudja, honnan odakerült pompás Liliom hajtott ki. * Csönd-kehelyként magasodik a gyep fölébe, fehérlik, mint ahá vagya tiszta vásznak... Szirmai gömbölydeden visszahajló domborulatait alighanem a Kőurnától kölcsönözte, mely eltűnt, de benne új életre támadt. * Tompa, pasztellfehér színét viszont a Pillangótól kapta, mely szintén elenyészett, de benne új életre támadt. * Ó, örök lélekvándorlás! Ez a virág azonos az Urnával, mely a szarkofág kötésiének lelke, és a Pillangóval is, mely a sírüregben fekvő hús-vér test lelke volt. Formája az Urnáé. Színe a Pillangóé. *Eza hengerforma, fehér liliom az eltűnt temető foglalata! Ó, sírból kihajtó, életet hozó Liliom! Hiszen ahol az iker-kövek alatt heverő holtak nyugszanak, ott bomlik ki. ott tárul szűzi nemi szervként ez a húsos Liliom, hirdetve az anyag legyőzhetetlen erejét és a halál termékeny kémiáját! Lackfi János fordításai JEGYZETEK 1 Tanulmányom eredeti változata az ELTE BTK Francia nyelv és irodalom tanszékén 1999-ben készült szakdolgozat volt. Itt szeretném F'erenczi Lászlónak ismét megköszönni az ehhez nyújtott segítséget. 2 Van Lerberghe, Charles (1861-1907): A szent liget. Részlet. Lackfi János fordítása. 3 Bing keresztnevét bizonytalanság övezi a szakirodalomban, hol Sámuelként, hol Siegfriedként jelenik meg. Az egykorú források diplomatikusan S. Binget említenek. Mivel a legújabb, általam ismert szakirodalomban Siegfriednek nevezik, én is ezt a nevet fogom használni. 4 Rippl-Rónai József párizsi korszakáról a legújabb irodalom: Bernáth Mária: Egy közép-európai modell. Hatás és asszimiláció Rippl-Rónai József festői munkásságában. 13-22; Szinyei Merse Anna: Rippl-Rónai Franciaországban és kapcsolata a Nabis csoporttal. 49-68. Mindkél tanulmány: Rippl-Rónai