Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - KIRÁLY Erzsébet: Pogányság és Megváltás. Csók István nagybányai tematikája és a mítoszkereső századvég

KIRÁLY ERZSÉBET Pogányság és Megváltás CSOK ISTVÁN NAGYBANYAI TEMATIKÁJA ES A MITOSZKERESO SZÁZADVÉG „Mi a föld, istenek? Mit tudtok ti felöle? Legyőztétek, de nem értettétek soha. Ott él fölöttetek más szellemek sora kik tüz, víz, köd mögött és fellegben lakozva várnak, álmodozón, roppant bukásotokra." Vidor Hugo Csók István nagybányai korszakának emléke - egy pályatárs szavaival - „csupa fragmentumban él". Mára alig maradt tárgyi bizonysága annak, hogy 1897 nyarán az akkor már neves festő csatlakozott a müvésztelephez. Ide szánt óriásképei ugyanis vagy el sem készültek, vagy csak rövid ideig éltek. Az a különös kompozíció, amelybe Csók a nagybányaiakkal való barátság és a köztük töltött nyár emlékére 1898 végén fogott, Szabadíts meg a gonosztál címen vált ismertté a szakirodalomban.

1 Alkotója sok küszködés után, elégedetlenül bocsátotta útjára, majd - egyetlen nagyobb figurális darab kivételével - hamarosan széthasogatta. A kép mindössze egyszer szerepelt nyilvánosság előtt, akkor azonban reprezentatív alkalomból és kitüntetett helyen. A Műcsarnok 1899-1900. évi téli kiállításán történt ez, amikor is a nagybányai festők harmad ízben kaptak teret a közös bemutatkozáshoz. Réti István későbbi beszámolója szerint a nekik szánt VI. terem két szemközti, keskenyebb falára ekkor egyegy hatalmas festmény került: Grünwald Bélától az Isten kardja, és Csóknak ez a munkája: „A kép bal felén, félig profil nézetben, erőteljes, realisztikus felfogással megfestve Krisztus volt látható a keresztfán, a másik oldalon egy velenceies ragyogásban tündöklő Vénusz-akt, középütt pedig térdeplő emberek elfordulnak az élő feszülettől, és Vénuszt imádják. A kép sem tendenciájával, sem festőileg nem aratott sikert, a művész később fel is darabolta, noha készítésénél nagy ambíciót, sok munkát és sok festői tudást ölt bele"

2 - olvassuk az utóbbiról. Több mint száz év után jóformán ennyi, amit Csók programértékü müvéről, a nagybányaiakkal való társulás zálogáról érdemben tudunk. A vázlat ugyan megvan, de mintha mást és másként látnánk rajta. Megkíséreljük tehát feltárni a teljesebb ikonográfiát, amitől részint a festő programszándékainak, részint kész müvével való elégedetlenségének jobb megértését reméljük. A két mozzanat, az ikonográfiába rejtett programszándék és a programszándékban rejlő buktató ugyanis összetartozik; sőt voltaképpen ez a két mozzanat tartozik össze abban az esztétikai környezetben, ahová müvét alkotója szánta. Egy festői koncepció születése és kudarca lehetne akár egyszerű történet is. Csókéba azonban - mint látni fogjuk - motivikus, tematikus, műfaji és stíluskérdések ékelődtek; egy izgalmas korszak bonyolult világképének Nagybányára is elérkezett problémái. Az európai művészet talán minden addiginál ellentmondásosabb, de egyben termékenyebb idejéről, a mítoszokban gazdag 19. század végéről van szó. Szűkebben arról a néhány esztendőről, amikor Csók István és festőtársai a természet ideájához az ideális természetet is megtalálták. KRISZTUS DIADALA - AZ EGYKORI NAGY KOMPOZÍCIÓ Jelentős sikerek (Krumplitisztogatók 1889, „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre" - Úrvacsora 1890, Árvák 1891, Báthory Erzsébet 1895) és emlékezetes kudarcok (Dolcefar niente 1897) után Csók Istvánt is elfogta a korszaknyitás igénye és az önmegmutatás heroikus vágya. Csaknem minden nagybányai társa így volt ezzel. A millennium óta a hatalmas vásznak és monumentális ábrándok idejét élték országszerte. A művésztelep klasszikusainak, Hollósy Simonnak, Réti Istvánnak, Ferenczy Károlynak, Thorma Jánosnak, Iványi-Grünwald Bélának és Glatz Oszkárnak a küldetése nem kevesebbre szólt, mint a természet jelszavával és a természetelvűség jegyében a modernizmust magyar földre hozni. „A »termeszet« és az »érzés« volt a jelszavuk. Szívük mélyéből hitték és hirdették, hogy a legfőbb, sőt egyetlen igazi szépség a természet, más szépség nincs is: ennek látványait visszaadni, azzal a megindultsággal, amit előtte éreznek, ez a művészet célja"

3 - írja törekvéseikről Réti. Lyka Károly későbbi megfogalmazásában: „Minden értéküket ebből a kimeríthetetlen kincstárból és csakis ebből hozták fel, ki-ki a maga élményei, a maga érzésvilága szerint. Ezért nem is hasonlítanak egymáshoz, mert csak az alapelveik közösek."

4 Az alapelvhez a nagybányaiak a naturalizmus stílusát rendelték. Programjukat, elköteleződésüket viták sora érlelhette a csoport tagjai között. E vitákról sajnálatosan keveset tudunk, s a teoretikus megnyilatkozások száma is csekély. Annak viszont vannak jelei, hogy a természet princípiuma milyen kevéssé artikulálódott, és hogy a naturalizmus elve milyen nehezen jutott érvényre magában a művészi praxisban. „Hanem azért sok-sok tépelődés, meditáció előzte meg első ecsetvonásaimat. Azzal tisztában voltam, hogy az Úrvacsora, az Árvák korszaka már a múlté. Azt is tudtam, sok hozzájuk méltó, sőt nívósabb képek egész sorozatát kell festenem, hogy célomat érjem. De azt nem tudtam, mit fessek, főleg hogyan fessek"

5 - vallja magáról Csók az Emlékezéseiben. A festőnek c fontos írása a továbbiakban kincset érő forrásunk lesz. Ebből tudjuk azt is, hogy 1897 nyarán pompás műtermet kapott Nagybányán, a város felett elterülő ősparkban. Nemcsak már megszerzett rangjához volt méltó ez a műterem, hanem álmait is valóra váltani látszott. A futórózsával benőtt, patakkal, évszázados fákkal és réttel körülvett, nyolcszögletű pavilont Csók a ráköszöntött aranykor zálogaként írja le. „Két hatalmas hegyóriás, a Rozsály és a Gutin illeszkedett mint komor, mélységes akkord a nagy