Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - KIRÁLY Erzsébet: Pogányság és Megváltás. Csók István nagybányai tematikája és a mítoszkereső századvég

természet ez isteni harmóniájába. Soha festő kedvezőbb körülmények között nem fogott képbe, és minden és mindenki összejátszott biztosítani a sikeres befejezést."

6 ígéretes volt a Székely Bertalan iskoláját és a tanulóéveket felidéző modell is, egy „piszeorrú, nevetőszemü szemérmetlenség",

7 térdig érő, vörös hajzuhatagával és hófehér bőrével. Mindez „en plein air" ragadta meg a festő allegorikus képalkotó fantáziáját: a virágot szakasztó akt világos színfoltjához Csók egy hárfapengető, lila ruhás, komor női alakot rendelt a vászon másik oldalán, míg közéjük kesergő férfialakot szánt. Saját magyarázata szerint „Melpomene tragikus verssorokat sugall a költőnek, ki a kép közepén levő kerek asztalra könyökölve, merengve nézi eltávozó ifjúságát".

8 Müvének Csók a Melancholia címet adta, és nem hagyott kétséget sem afelől, hogy szeme előtt Tiziano Égi és földi szerelemjének kompozíciója lebegett, sem afelől, hogy igazi bújtatott életrajzi vallomásról van szó. A női szépség és a természet reneszánsz reminiszcenciákat ébresztő, váratlan találkozása vált Nagybányán szokatlanul személyes élménnyé, amolyan „historizáló" lírává. Fontos, hogy Csók e kép kapcsán említi meg azt a nagybányai „törvényt", amely nem engedte a készülő képet másoknak még látni sem, nemhogy abba beleszólni.

9 Az egyéniség itteni közmondásos tisztelete és a végleges változat türelmes kivárásának követelménye azonban azzal járt, hogy a művész - akár technikai problémáival, akár koncepcionális kételyeivel - gyakran magára maradt. Az egész nyáron át festett, és végül a fővárosi Kmetty utcai műteremben befejezett kép eshetőségeit a mindig közönségfüggő és mindig bizonytalan Csók is csak közvetlenül a Műcsarnokba való beszállítás előtt merte Ferenczyvel és Grünwalddal megbecsültetni. Mindnyájuk rossz sejtésének azonban ő maga volt kénytelen elébe menni: „Sőt, szóltam, Nagybányán nem is egyszer magamtól ráeszméltem, hogy ma szimbólumot festeni tisztára anakronizmus."

10 A nagy gyönyörűséggel készült, de félve félretett kész kép azután a második nagybányai kiállítás előtti hetekben kiesett alkotója kegyeiből. Csók - saját melodramatikus előadása szerint - „arabs tőrével" közönyösen felszabdalta. Csupán a vörös hajú lánynak kegyelmezett. A Melancholia - más címen Isten hozzád, szerelem - mostoha sorsa a Szabadíts meg a gonosztól közvetlen előtörténete. Csók nem ment többé Nagybányára festeni, csupán látogatóba, de a kör iránti hűsége nem szűnt meg később sem. Bizonyítja ezt, hogy a következő pár évben, amíg a csoport mint csoport egyáltalán létezett, velük együtt állított ki a Műcsarnokban. A hosszú időre eltűnt, és éppen a képszabdalás pillanataiban előkerült modellről a festő azután gyors ötlettel egy egyalakos, életnagyságú képet festett. Ez lett a Bűnbánó Magdolna, amellyel a nagybányaiak 1898-as második különkiállításán - a helyzetet mégiscsak mentendő - képviselhette magát, s amely azután a párizsi Salonban is szerepelt." A „krisztusos" kompozíció Csók Emlékezéseiben új fejezet élére került. Maga a képi ötlet már korábban is szóba jött, éspedig a Melancholia körüli válság krónikájában. „Nemsokára képem befejezése után visszasiettem a Kmetty utcai műtermembe, hogy egy új, nagyszabású képen próbáljam ki, mennyire sikerült a Megszabadulás" - írja.

12 A bibliai megváltásra utaló elnevezés persze metafora: a válságából való remélt kilábolásé. Csók büszkén említi, hogy készülő új müvének Thorma és Réti egy vázlat alapján már jó hírét is költötték a társaság kedvenc borospincéjében, az Operával szembeni Drechslerben. Azt beszélték, hogy Csók olyan munkába fogott, amely a Báthoryt is túlszárnyalja majd. Mikor ez visszajutott hozzá, „szerényen" azzal hárított, hogy még a feladathoz méltó modellje sincs: „nekem maga Vénusz istenasszony ha megfelelő modell volna".

13 Nem tudjuk, része volt-e a kép későbbi elpusztításában a festő ebbeli alkujának. A két fennmaradt töredék aktjainak hasonlósága mindenesetre arra vall, hogy Csók mégiscsak beérte a legfeljebb „bacchánsnőnek" alkalmas addigi modellel. Készülő müvével pedig valóban minden addigit fölül szeretett volna múlni. Emlékezéseinek Khaosz című fejezetében szól erről összefüggően, de a rossz végű történetet sajnálatosan rövidre fogja, a kép tárgyát nem is érintve: „Új nagy képem, a Diadalmas Krisztus, ahogy Réti mondta, meg Thorma is, csakugyan különbnek ígérkezett a Báthory Erzsébetnél. Tíz négyzetméternyi terjedelmével lényegesen kisebb volt ugyan, mint 24 négyzetméteres elődje, de még mindig elég tekintélyes nagyságú, hogy világhírt lehessen szerezni vele. Természetesen a legfelsőbb fórum, Párizsnak szántam. Párizsi siker - világsiker! A Diadalmas Krisztus lesz a jel, melyben győzni fogok! A képet sose látta Párizs. Kétévi vergődés után irgalom nélkül áldozatul esett ez is arabs tőrömnek" - rekeszti be Csók hirtelen az emlékezést.

14 Az ismét csak kétségek között becsomagolt mü alighanem a műcsarnoki rendezőktől kapta a Szabadíts meg a gonosztól biblikus hangzású címet. A szerzőnek sem addigi életvitelében, sem memoárjában nincs szó bűnös kísértések okozta gyötrelmekről. A Jézus diada/a-képterv nem a művész vallásos-konfessziós kétségeiből született, hanem tisztán művésziekből. A vászon két végén tehát, kultúránk egy-egy jelképes pólusán antikvitás és kereszténység néztek szembe egymással. A nagybányai ikonográfiától idegen volt ez, sőt Európában is ritka. Ezért próbálta már idézett tudósításában Réti is a képet távolabbi analógiáihoz igazítani, mikor úgy írta le, mint „irodalmias-szimbolikus tartalmú és realisztikus megfestésü kompozíciót", amilyeneket akkortájt a német festészetben kedveltek. Stuck és Klinger nevét említi zárójelben.

15 A klasszikus görög-római vallás és a megváltás-gondolat együttes szerepeltetésének éppen ekkor bevégzett, grandiózus példája valóban Max Klingeré volt. A lipcsei születésű művész Krisztus az Olümposzon (1. kép) című vászontervének híre az 1889 és 1897 közötti, hosszadalmas munkálatok során bejárta az egész művészvilágot, de a bécsi Sezession harmadik kiállításán, 1899 januárjában a kíváncsiak ezreivel együtt Csók a művet magát is láthatta. S ha látta, akkor már a rendkívüli méretek és a műfaji gazdagság is imponálhatott neki. A szárnyasoltár-formát, a pazar fa- és márványarchitektúrát a belefoglalt szobrászati elemekkel csak elhivatott, vérbeli festő engedhette meg magának. A kivételes fizikai dimenzióknak kivételes eszmei-gondolati erőfeszítést kellett keretbe foglalniuk: egy müvészpróféta vízióját korunk kettősségéről és a belőle nyíló emberi távlatokról. A festmény bemutatása ennek megfelelően eseményszámba menő ceremónia közepette zajlott le. A látogatót az épület középső termében sötétkék fátyollal árnyékolt, kétfelől babérfákkal övezett sétány, a vakító Dél illúziója vezette a teljes falat kitöltő, nappali fényben és babérzöld reflexekben fürdő „Olümposzhoz".

16 Klinger alkotásának óriási középképén Krisztus az antik istenek birodalmába lép. A Megváltó keresztjét a négy főerényt jelképező nőalak viszi Paliasz Athéné, Aphrodité és Héra között elhaladva. Krisztus egyenesen a látványtól elborzadó Zeusz