Takács Imre – Buzási Enikő – Jávor Anna – Mikó Árpád szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós hatvanadik születésnapjára (MNG Budapest, 1991)
MUCSI András: Gadányi Jenő és Esztergom
képzőművészeti anyagának szerencsés gyarapodása. 1957ben a budapesti Műcsarnok tavaszi kiállításán a minisztérium által megvásárolt anyagot múzeumoknak és más művelődési intézményeknek ajánlották fel. A Magyar Nemzeti Galéria válogatása után fennmaradt anyagból kérésünkre - többek között - olyan művészek munkái kerültek Esztergomba, akik korábban országos, vagy államilag zsűrizett egyéb kiállításon egyáltalán nem szerepelhettek. így Anna Margit három kisméretű, félalakos kompozíciója, 1949-, 1950- és 1954-ből, Gadányi Jenő Hegyoldal című 1956-os festménye, Veszelszky Béla Gyermekporté-yà, Ország Lili Lovag című képe, Bálint Endre nagyméretű (160 x 130 cm) 1956-os Halottak napja című festménye, (mely a művész kívánságának megfelelően haláláig nem szerepelhetett múzeumi kiállításon) 18 * és Korniss Dezső 1948-as, féltett főműve, a Tücsöklakodalom. A fekvő formátumú festmény szokatlan méretei miatt (120 x 300 cm) nem fért a Balassa Múzeum raktárába, így ez a kép a Keresztény Múzeumban, Varga Dezső legnagyobb örömére, az ominózus „restaurációs" terembe került. Ebben az időben múzeumi falon hosszú ideig csak a Szépművészeti Múzeum főrestau rá torának műtermében lehetett látni Csontváry képet. Mint a Magányos Cédrus Pesten, a lucsöklakodalom hosszú éveken át Esztergomban tette alkalmi zarándokhellyé a múzeum műtermét. A Tücsöklakodalom 1960-ban a Balassa Bálint Múzeumban rendezett, új szerzeményeket is bemutató kiállításon került először múzeumi bemutatásra, mélyen megbotránkoztatva a város akkori, vaskalapos vezetőit. Hosszú pécsi és egyéb vendégszereplés után a Tücsöklakodalom több mint két évig (1978. jan. 28.-1980. márc. 29.) kölcsönzött műtárgyként volt a szentendrei Ferenczy Múzeumban. Végül a Pest megyei Múzeumok Igazgatósága a művész, Korniss Dezső kérésére, 1980. márciusáig tartó, lépcsőzetesen bonyolított műtárgyvásárlásokkal kötött műtárgycsere megállapodást a Komárom Megyei Múzeumok Igazgatóságával. 19 Közben a műtárgycsere-ügyletből kikapcsolt esztergomi múzeumigazgató, az idők változásával most azért kapott tetemrehívó levelet a Városi Tanácstól, mert hagyta „elkótyavetyélni" a kiemelkedő kvalitású Korniss képet. Az 1957-es év Gadányi Jenő, de Kassák Lajos számára is, számos pozitív eredményt hozott. Csodák csodája, még március hónapban, a Gadányi hatására újra rajzolni, festeni kezdő Kassáknak új műveit is bemutató, önálló kiállítása nyílt a Csók Galériában, Genthon István megnyitó szavaival, a 70 éves Kassákot köszöntő Bálint Endre katalógusszövegével. Gadányi Jenőnek június hónapban, a zsennyei művésztelep, majd tavasszal az első állami vásárlás élménye és az eddigi, rangrejtett kamarakiállftások után végre reprezentatív életmű-kiállítása nyílt az Ernst Múzeum összes termében, a szobrász Makrisz Agamemnon és Várhelyi Vanda rendezésében. A kiállított 80 kép és 40 grafika között már esztergomi motívumok is szerepeltek, többek között az 1955-ben festett, ma a Balassa Múzeumban őrzött, a Bazilikát, a Várhegyet és a Vízivárost ábrázoló Esztergom című olajkép. 20 A kiállítást a jóbarát Kassák nyitotta meg. Gadányi sikerének, teljes elismerésének egyik bizonyítása volt az a június 26-án, az Ernst Múzeumban Pogány Ö.Gábor vezetésével tartott vitaülés, mely a kiállítás záróprogramja volt. Idézzünk a Gadányi Jenőt legjobban ismerő és a nehéz években emberi tartását elsősorban Gadányinak köszönhető művésztárs, Kassák Lajos felszólalásából: „Ha a hitnek, a bizalomnak a jelképe a szívósság és a kitartás, akkor ennek Gadányi a mintaképe. Olyan ember él közöttünk, akit 10 évi mellőzés nem tudott megtörni, nem tett keserűvé, inkább felkeltette ambícióját és arra késztette, hogy egyre tovább menjen. Ha végignézünk a kiállításon szereplő képeken, láthatjuk, hogy csupa fény, vibrálás, derű ez a művészet." Gadányi Jenő, demagóg, politikai vádaskodással indokolt, korábbi mellőzésének minden keserű emlékét törölte rövid, de nagy tapsot kiváltó felszólalásával: „Az elmúlt 10 évben mindig azt hallottam, hogy a modern művészet társadalom- és népellenes. Soha nem tudtam elképzelni, hiába gondoldodtam, hogy hogyan lehet egy csendéletet vagy tájképet megfesteni népellenesen - ez természetesen teljesen lehetetlen. Remélem, hogy azok a súlyos támadások, amelyek a művészek kedvét teljesen elvették, azok már a múlté (és többé nem fognak előfordulni a művészek életében)." 21 A kiállítást követően Gadányi Kassákékkai újra Esztergomba utazott. Az itt töltött három hét életének legkiegyensúlyozottabb szakaszai közé tartozott. Feleségével a Mártírok útja (Lőrinc utca) 17. szám alatt lakott, az azóta teljesen lebontott műemléki oldal megmaradt sarokbérházában, a Dunapart neobarokk műkőpalotájában. Előzékeny szállásmestere ezúttal is Dévényi Iván volt. Gadányi számára az 1957-es esztergomi nyaralás természetesen nem jelentette - csakúgy, mint Zsennyén sem a teljes munkaszünetet. A teljes pihenéshez nemcsak a baráti társaság, hanem az alkotómunka öröme, új festői motívumok gyűjtése is társult. Számos képvázlata és esztergomi rajza származik ebből a rövid és háborítatlan időszakból, mint pl. a Balassa Múzeum gyűjteményében levő, Gadányi sajátos grafikai látásmódjával átköltött, szinte írásjelekké stilizált ceruza- és tursrajza, a háztetőket ábrázoló esztergomi látkép a ferences templom hegyes torom/süvegével és a kerektemplom egyik tetőtornyocskájával. így volt a pihenés programjával a horgászni vágyó Kassák Lajos is, aki végül is egy születendő könyvhöz Esztergomban gyűjtött élményeket és gondolatokat. Gadányival együtt töltött esztergomi napjaira így emlékszik vissza „Egy meg nem született könyvről" című írásának bevezetőjében: „1957-ben túl sokat dolgoztam, elidegesedtem, elfáradtam - igazi önkizsákmányolás volt. Csontomban és húsomban is úgy éreztem, ezen az erőfeszítésen múlik életem, halálom. Hosszú rábeszélés után hajlottam barátaim szavára, akik meghívtak néhány napi pihenőre Esztergomba. Szeretem ezt a várost kulturált barátaimért, szép múzeumáért, bazilikájáért, építkezéséért, és képzeletben már láttam magam a Duna-parton, amint angol ragasztott botjaimmal horgászok. így is történt. Napjaim nagy részét a szigeten töltöttem, és nem izgultam miatta, hogy egyetlen hal sem akadt hor-
