Takács Imre – Buzási Enikő – Jávor Anna – Mikó Árpád szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós hatvanadik születésnapjára (MNG Budapest, 1991)
GARAS Klára:
dapesti magángyűjteményben találkozunk. A kép hátoldalán, mint Grasmair számos festményén, a szerzőséget hitelesítő egykorú - sajátkezű - felirat szerepel: „Inv. et pinxit J. G. D. Grasmair 1742". A festmény a Szent György-céh budapesti árverésén szerepelt 1911-ben - mint „Nessus és Dejanira", párdarabjával a „Venus és Adonis" ábrázolással Mindkét kép azt megelőzően (1909, 1911) a bécsi Wawra cégnél került árverésre? A „Venus és Adonis"-kép jelenleg lappang, a budapesti festmény a szereplők, a megriadt ifjú a tegezzel, a nyílvesszővel megölt leány és a síró Amor alapján egyértelműen az Ovidius Metamorphoseséból ismert Cephalus és Procris történettel áll összefüggésben. Olaszos alakjaival, gazdag, hangulatos tájképi hátterével a budapesti kép Grasmair legvonzóbb alkotásai közé sorolható. E hiteles magyarországi Grasmair-festmények mellett még két, feltételesen neki tulajdonítható képről kell említést tennünk. A Magyar Nemzeti Galériában bemutatott „Krisztus és a szamáriai nő a kútnál", illetve „Krisztust a pusztában megvendégelik az angyalok" ábrázolása mindenekelőtt Grasmair érett műveivel mutat rokonságot. Különösen szembetűnő a hasonlóság pl. az arcok, kezek, fejek stb. megformálásában - ld. pl. a szamaritánus nő profilját és Erzsébet fejét az innsbrucki Hofburg „Mária látogatása" képén stb. A Grasmairhoz legalábbis közel álló budapesti képek a hagyomány szerint az egri szerviták kolostorából származnak. Aátámasztja ezt a feltevést az a tény, hogy a szerviták egri ebédlőjében ma is látható lunettafestmény, melyet 1779-ben Johann Lucas Kracker festett, ugyanezt a két jelenetet ábrázolja, részben hasonló elrendezésben. 8 A bécsi akadémiai festő Josef Hauzinger (1728-1786) magyarországi tevékenységének puszta adatai régtől ismeretesek a szakirodalomban. Műveit azonban alig ismerjük, s jóllehet a 18. század második felének sokat foglalkoztatott festője, az udvari körök kitüntetett mestere volt, œuvre-jének eddig kevés figyelmet szenteltek. Pályafutását, munkásságát a még életében megjelent részletes beszámolók alapján pontosan nyomon tudjuk követni. 9 1741-től a bécsi akadémián tanult, majd Paul Hoger segédeként a brixeni székesegyház (1749) és a salzburgi Szent Sebestyéntemplom freskóin kezdett dolgozni. A brixeni plébániatemplom (1757), a bécsi Maria Hilf-i templom (1759/60), illetve a dreieicheni templom mennyezetképei (1760) már önálló - bár Tróger elgondolásait és tanítását követő - alkotások. 1761-ben udvari kamarai festővé nevezik ki, s ezt követően a császári ház megbízásából számos freskót és oltárképet fest Magyarországon. 10 A művek jelentős része azonban az idők során elpusztult vagy elveszett. Az átépítéseknek áldozatul esett a pozsonyi várkápolna 1763-ban készült freskódísze - még témája sem ismeretes - és az egykori nagyszombati (Trnava) egyetem nagytermének mennyezetképe a „Négy fakultás" ábrázolásával (1771). „Aus dieser Arbeit erkennet man Hrn Hauzingers Genie im Freskomalen" - méltatja ez utóbbit az 1771-ben megjelent Alergnädigst Privilegierte Anzeigen. Ez a körülmény, s az a tény, hogy kivitelezésében Hauzinger két kiváló segédje, Josef Winterhalter és Johann Michael Tribus is közreműködött, arra mutat, hogy nagyszabású és jelentős alkotás lehetett. Sorsáról az egyetem Budára történt átköltöztetését követően (1771) nincs tudomásunk. Pusztulásra ítéltettek sajnos Hauzinger budai freskói is. A királyi vár Szent Zsigmond-kápolnájának freskódísze Mária Terézia megbízásából 1768-ban, a kis Szent István (Szent Jobb)-kápolna mennyezetképe 1778-ban készült. Ez utóbbit a 19. század végi átalakításkor a kápolnával elbontották, a háborús események során 1944/45-ben súlyosan megsérült Szent Zsigmond, azaz udvari kápolna freskói 1961-ben. kerültek lebontásra. A régi leírásokból s részben a fennmaradt gyenge fotókból legalább témájukat, elrendezésüket ismerjük: a három mennyezetképen Mária mennybevitele, a kilenc angyali kar s egy ószövetségi jelenet, a csegelyeken a négy evangélista, négy egyházatya és négy próféta alakja szerepel. 1 A Szent Zsigmond-kápolna főoltárára Hauzinger a dokumentumok tanúsága szerint 1766-ban „Krisztus a kereszten Máriával, Magdolnával és Ev. Szent Jánossal" képét festette. Jóllehet a nagyméretű festmény szerzőjeként a források egyértelműen Hauzingert jelölik meg, s az oltárkép a régi fénykép alapján biztosan azonosítható, a jelenleg a visegrádi plébánia-templomban elhelyezett mű a szakirodalomban rendszeresen tévesen, mint Vinzenz Fischer alkotása szerepel. 1 A helytelen meghatározás bizonyára onnan származik, hogy a kápolnába Vinzenz Fischer és Johann Karl Auerbach is készítettek oltárképeket. A sötét tónusú, erőteljesen modellált festmény Paul Tróger műveire emlékeztető plasztikus formáival, alakjaival azonban határozottan különbözik Vinzenz Fischer ismert alkotásaitól, hűvös előadásmódjától. Szoros egyezést mutat viszont avval a „Krisztus a kereszten" ábrázolással, amelyet Hauzinger az Alergnädigst Privilegierte Anzeigen már idézett beszámolója (1771) szerint 1756-ban a premontreiek alsó-ausztriai gerasi templomába festett. A hitelesítő adatok ellenére azonban a topográfiai szakirodalomban ez a mű is téves meghatározással, mint 1750 körüli morva alkotás szerepel. 1 A budai, azaz visegrádi és gerasi „Krisztus a kereszten"oltárképekhez lehetett hasonló a témának az a további változata is, amelyet Hauzinger 1765-ben a császári kezdeményezésre épült pesti invalidus-palota kápolnájának főoltárára festett. A kápolna felszámolásakor, 1784-ben elárverezett nagyméretű főoltárképnek (21 x 10,8 láb, azaz kb. 630 x 320 cm), amely a megfeszített Krisztust, Máriát, Magdolnát és Szent Jánost ábrázolta, valamint az ugyancsak Hauzinger által festett két mellékoltárképnek „Szent Anna", illetve „Joannes de Deo Krisztus lábát mossa" ábrázolással - nyoma veszett. Elveszett 14 - talán lappang - az a három oltárkép is, amelyet Hauzinger az 1763ban a földrengéskor súlyosan megrongálódott komáromi jezsuita templomba készített (1771 előtt). A Maulbertsch freskóiról híres templom főoltárára az 1771. évi beszámoló szerint a „Szentháromság Loyolai Szent Ignáccal és Xav. Szent Ferenccel" képe, a mellékoltárokra „Szent Teréz", illetve „Solanói Szent Ferenc" ábrázolása került. 15 Hauzinger magyarországi munkásságának fontos és fennmaradt, de eddig keveset méltatott emléke a szegedi alsóvárosi templom három oltárképe: „Paduai Szent Antal
