Takács Imre – Buzási Enikő – Jávor Anna – Mikó Árpád szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós hatvanadik születésnapjára (MNG Budapest, 1991)

SZIGETHIÁgnes: Két Maratta követő, Giacirto Calandrucci és Benedetto Luti képei Budapesten

KÉT MARATTA KÖVETŐ, GIACINTO CALANDRUCCI ÉS BENEDETTO LUTI KÉPEI BUDAPESTEN SZIGETHI ÁGNES A Régi Képtár kiállítása az olasz barokk festészet nagyszerű alkotásait tárja a látogató elé Velencétől Nápolyig. S bár természetesen nem hézagmentesen mutatja be a 17. és 18. századi itáliai festészetet, gyűjteményünk sokszor hangoztatott történeti folyamatossága itt is majdnem töretlen, és reprezentálni tudja két évszázad leglényegesebb történéseit és legnagyobb mestereit - ha másként nem, hát közvetetten, művészetük visszfényével, hatásával. Egyetlen nagy kivétellel: Róma mint művészi események színtere az 1630-as évektől megszűnni látszik. Igaz, hogy ez a jelenség nem csupán a kiállított anyagra, hanem gyűjteményünk egészére is érvényes, mert amíg a raktárban Guercino, Reni és Strozzi művei a legragyogóbb velencei, genovai, nápolyi vagy firenzei barokk festményekkel együtt - helyenként valóban bőséggel - megtalálhatók, addig a 17. század nagy római stílusirányzatai, a wittkoweri terminussal éh/e, az „érett barokk klasszicizmus" és a „késő barokk klasszicizmus" hiányosan, esetleg félreismerve szerepelnek csak. Ezúttal a 17. század utolsó harmadában színre lépő két mester, a palermói születésű Giacinto Calandrucci és a firenzei származású Benedetto Luti műveit tesszük közzé: mindketten Rómában működtek, Maratta követői közé tartoztak, a maguk módján a klasszikus eszmény megvalósítására törekedtek, s ennyiben teszik teljesebbé - bár a kabinetkép szerényebb műfajában a századvégi római festészet panorámáját képtárunkban. Giacinto Calandrucci munkásságát ma jobban ismerjük templomokban és palotákban fennmaradt monumentális alkotásaiból, valamint tekintélyes rajz oeuvre-jéből,

1 mint lényegesen kisebb számban ismert olajfestményeiből. Pályájának kezdetei nem teljesen tisztázottak; Pascoli említése alapján Pietro del Po tanítványa lett volna, de erre kronológiai egybeesések miatt csak Rómában volt lehetőség.

2 Rómában azonban hamarosan Maratta vonzáskörébe került, s hosszú ideig a nagy Caposcuola műhelyében dolgozott. Stílusára Maratta döntő hatással volt, de megérintette a kortárs Cortona követők és Gaulli mozgalmasabb előadásmódjának hatása is. A budapesti festmény

3 a magvető Ádámot ábrázolja Évával és két gyermekükkel, kéklő színekkel festett eszményi táj előterében. A hegyes-fás táj megkomponálásában Calandrucci Annibale Carracci táj festészetének hagyományait követi: a kép két oldalán benyúló hatalmas lombozat és fás dombhajlat képez szimmetrikus keretet az előtérben, amely mögött az eszményi táj szabályainak megfelelően rendezi el a festő a természet elemeit, az óriás sziklatömbbel és a facsoportokkal jelezve a tér egymást követő síkjait, s a tekintet útját köztük a fénnyel kiemelt kanyargós szerpentinnel egyengeti a távolba vesző hegycsúcsokig. A kép Calandrucci ismert olajfestményei közül a kasseli képtár Bacchus és Ariadne mennyegzőjét ábrázoló képéhez áll a legközelebb.

4 Mindkettőre egyaránt jellemző a Voss

5 által megfigyelt karakter: a kontúrok hullámzó, mozgalmas vezetése, a világos, édeskés kolorit és az előadás banalitást súroló, már-már üres tetszetőssége. Az alakokhoz rajzai között számos analógia kínálkozik, de a kompozícióval közvetlen összefüggésbe hozható előkészítő rajza nincs. A tájrészletben viszont, amely a budapesti képen a résztvevő alakok redukált száma miatt nagyobb hangsúlyt kapott, Calandrucci régi mintát alkalmaz: lényegében Annibale Carraccinak a Galleria Doriában lévő Magdolnája tájhátterének a szerkezetét ismétli meg. Calandrucci azonban a természeti részleteket színpadi elemekké változtatja, s bár tája tetszetősen harmonikus, veszít a példakép tökéletes megszerkesztettsége ellenére is vibráló életszerűségéből és nagyszerű lírai kvalitásaiból. Annibale stílusa minden bizonnyal nem közvetlenül hatott Calandruccira, hanem követőjének, Giovanni Francesco Grimaldinak a közvetítésével. Ezt támasztja alá a masszív tájrészletek formálásának, a fák sűrű, tömött lombjának, a távolba vezető fény-szerpentineknek a hasonlósága, és erre utal az a körülmény is, hogy Calandrucci több alkalommal együtt dolgozott Grimaldival Rómában.

7 Calandrucci munkásságának kronológiájában nem rendelkezünk olyan adatokkal, amelyek a budapesti kép pontos datálását lehetővé tennék. A Pallavicini-képtár két képének a datálását

8 követve a kasseli festményt is 1675 köré datálja a katalógus szerzője, Lehmann.

9 A kasseli képhez fűződő mély stflusrokonság alapján feltételezhetően a budapesti kép is ehhez közeli időben készült, bár a Gaulli-hatás nyilvánvalóan intenzívebben van jelen a Bacchus és Ariadne stílusában, de ennek a hatásnak az időrendjét illetően teljes a bizonytalanság. Nincs okunk azt feltételezni, hogy olajképeit mind azonos időben festette. A kép készülését inkább tapogatózva, semmit bizonyossággal 1680-nál nem későbbi időben tartom valószínűnek. A klasszikus és ideális eszmény keresésében a századeleji bolognai tradíció ekkor már mindenképpen régimódi