Csengeryné Nagy Zsuzsa dr. – Doroghyné Fehér Zsuzsa dr. szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2. szám. (MNG Budapest, 1974)
Erdey Dezsőné: Erdey Dezső (1902—1957)
ERDEY DEZSŐ (1902 — 1957) „A mindenkori életérzésnek, épületben, szoborban, festményben való aktuális kifejezése: képzőművészeti stílus." így tömöríti utóbb mondatba Erdey Dezső azt a célt, amelyet már fiatalon maga elé tűz s egy r teljességre törekvő életet szán oly kornak szobrászi megfogalmazására, mely forrongó kor életérzése még nem alakult ki. A legnehezebb, legnagyobbra vágyó művészi magatartással elért eredményei emelik őt az első világháború utáni szobrászgeneráció kimagasló egyéniségévé. Művészútja az 1919—1957 közötti évekre esik. Kísérjük el e három és fél évtizeden keresztül: ismerjük meg művészetét, világítsuk meg lényét, pergessük le életét. Tizennégy éves, mikor rajzolni kezd s abban a vágyban él, hogy festő lehessen. A forradalom évében, szünidő alatt, beiratkozik a szegedi szabadiskolába. Első tanára, Gergely Sándor, oly plasztikai erőt, progresszív kubista látást fedez fel itt festett képein, hogy rábeszéli, legyen szobrász. Ekkor búcsúzik el a színektől, nem tér vissza hozzájuk s örökre eljegyzi magát azzal a szobrászattal, amelyben a festőiségnek nyoma sincs. Érettségi vizsga előtt áll, mikor mély intenzitással éli át 1919 kulturális-művészi forradalmát. Juhász Gyula, Móra Ferenc, az anyai részről rokon Nyilassy Sándor festő a tehetség biztos jeleit olvassák le ez időben mintázott plasztikáiról. Már művészi munkával megkeresett, de szűk garasokkal jön fel a fővárosba. A Képzőművészeti Főiskola felvételi vizsgáján erősen rostálnak: tizenhat jelentkező közül csupán kettőt vesznek fel. Egyikük — a korban legfiatalabb, a tizennyolc éves Erdey Dezső. Azzal az elhatározással kezdi főiskolai éveit, hogy mindent megtanul. Majd két meddő évet tölt Radnay szobrász mellett. Tanár és növendék nem érti egymás plasztikai nyelvét. Ot éve már, hogy mintáz, problémáival végig magára hagyatottan. Nem fogja vezető kéz tehetséges fiatal kezét. Végül is Szentgyörgyú István osztályára kerül, ahol a szobrászat alapos tudását sajátítja el. Szobrai közül elsőnek a Görögösen mintázott nő agyagvázlata érdemel figyelmet. Megformázása, drapériakezelése páratlan tudásáról tesz bizonyságot. E kisméretű torzó hirdeti ama hitét, hogy minden idők plasztikája a görög szobrászaton épül. Az életnagyságúnál nagyobb Narcissus kompozíciója kiegyensúlyozott formakezelést mutat. Érettségével elnyeri az ifjúsági aktkiállítás díját. Korai fejszobrain máris látjuk a komoly felkészültséget. Közülük a részietek sikeres öszszegezésével alakított, életnagyságú Fiúfej emelkedik ki. „Makszim Gorkij regényeit megcsúfoló körülmények között éltünk!" így beszél arról a helyről, mely évekig hajlékot nyújt neki. Az Epreskert egy deszkabódéja, amely a „zseni-magazin" nevet kapja. Sűrű pénzgondokkal küzd. A sovány menzán kívül nincs semmi segítsége. A nappali mintázást és tanulást éjjel elefántcsontfaragás váltja fel. Ezzel tud csak némi keresethez jutni. Festőkkel, szobrászokkal, a zseni-magazin többi lakójával, a progresszív művészetről folytatott parázs vitákban sűrűn hangzik el Maillol, Braque, Despiau, Barlach és Lehmbruck neve. * Első nagy sikere nehéz gyerekkora élményeire megy vissza. Sivatagi nyárban, egy Szeged környéki tanyán hétről hétre napestig hordja vézna karjaival a szőlőre a vizet. Ebből a sűrűhangiilatú emlékből fakad s buggyan ki, mint teli kannáiból a víz, a Vízhordó jiú szobra (105. kép). A tehetség és a tudás találkozik ezen a művén, s a növendéket egyszerre érett művésszé avatja. A szoborról annyi elismerő szó esett már, hogy szépségét alig tudjuk újabbakkal illetni. Egyaránt beszélhetünk formagazdagságáról, biztos felépítéséről és megragadó hangulatáról. A sok kritikai vélemény közül egyet azonban nem mellőzhetünk. Tersánszky hosszabb írásának azt a néhány sorát, amelyekben a Vízhordó fiú szobrásza maga is hinni tudott. Maradéktalanul örült nekik és soha nem felejtette el azokat a dicsérő szavakat, amelyek ezúttal a művész helyett egyedül a művet illették: „Bizonyára nagy vétek, nem irtani a gyomot. De legalábbis akkora, ha dicséret nélkül marad, ami szép és sikerül. Erről a kisszoborról beszélek, ami ott áll a jégpályával rézsút átellenben, a Stefánia út mellett. Hanyagságnak érzem, hogy nem írom ide készítője nevét, akit elsősorban illetne meg a dicséret, de nem tudtam felfedezni a szobron csak a cég nevét, amely a bronzba öntésének munkáját végezte. Ez a kis szobor, bár jelentéktelcnségnek tetszik, mindenképpen fontos tény, szerény véleményem szerint, Budapest szépészeti történetében. Haladás, kiegyezés, eredmény, remény, ígéret, üdülés minden, amit csak akarnak. . ." (Nyugat 1928. I. kötet, 903. old.) Párizsban, a művészetek e boszorkánykonyhájában eredetiben ismeri meg a festészet és szobrászat valamennyi
