Csengeryné Nagy Zsuzsa dr. – Doroghyné Fehér Zsuzsa dr. szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2. szám. (MNG Budapest, 1974)

Erdey Dezsőné: Erdey Dezső (1902—1957)

irányzatát. Az 1925-ben megrendezett világkiállításon a világ minden tájának modern építészetével találkozik. A képzőművészettel kapcsolatban, bármily újat hall majd itthon, ezt mondja minden alkalommal: „Párizsban átéltem már, huszonhárom évemmel!" Franciaországból küldi haza erőteljes fejeinek egyik legjelentősebb képviselőjét, a Négerfejct. Megformázására nem az egzotikum keresése, de az idegen arcszerkezet megértése, a néger fejnek Erdey szobrászatával oly rokon plasztikussága indítja. A franciaországi évet rövid angliai, s még rövidebb belgiumi út követi. Ott-tartózkodásának ideje alatt felvetődik annak a lehetősége, hogy végleg külföldön maradjon. A sorsát egy életre megoldó ajánlatra gondolkodás nélkül adja meg a választ: magyar művész akar lenni. „Ültem egy karosszékben tehetetlenül, előttem a sötétség s nem tudtam, merre induljak." így jön haza Párizsból. Hogy a plasztikai kifejezések labirintusában eligazodhasson, tisztába kell jönnie előbb önmagával, saját művészetével. A művészi lehatárolás nyugodtabb életet biztosítana neki. Ehhez azonban hiányzik belőle — mint mondogatni szokta — a szerencsés raffaeli alkat. Jóllehet első sikeres munkájával mint kialakult egyéniség jelentkezik, mégsem tágít mellőle egy egész életen keresztül a magával meg nem elégedettség, az örök keresés és a meg nem szűnő kétely. Keménykőből faragott, egészséges művészalkata átsegíti a nehézségen, tovább tanul, fejlődik, dolgozik. A Szegeden mintázott Ülő nő (1926) c. kisméretű kompozíciója egy az elveszett plasztikák sorából. Ekkor már életének jobb jelei mutatkoznak. Tanársegédje Szentgyörgyi Istvánnak. Külön műtermet kap, itt egyedül lakik s egymaga dolgozhat. A temetőművészet területén kap megbízást a Conthy család síremlékének megtervezésére. A nyíregyházi temetőben felállított Térdelő nő figurája a halálba való beletörődés nyugalmát árasztja. A témából eredő líraibb hangot csak annyira szólaltatja meg, amennyire azt a szobor szerves kompozíciója megengedi. Szép drapériamintázása a bronz fény-árnyék törvényének biztos ismeretét árulja el. A Térdelő nő frontálisan felállított szobra korántsem ájtatos, de szépsége annál inkább megható. Kiforrott szépségű alkotása, a Gyertyát vivő lány életnagyságúnál nagyobb aktja ismét előrehaladást jelez (106. kép). Összegezett hengeres formái már mutatják plasztikájának mindig komoly egyszerűségét. A járás ábrázolása a szobor statikáját nem borítja fel. Minden mozgalmasságot kerül, mindenben egyensúlyt tart. A lelógó bal karral is rögzít, alig lágyított vonalával egyben a fiatal lány szemérmességet jelzi. * 1930-ban újabb ösztöndíjas évet tölt, ezúttal Itáliában. A római hónapok alatt és visszaútjának rövid állomásain: Firenzében, Pisában, Bolognában, Genuában, Velencében, Nápolyban eredeti remekműveken ismeri meg az olasz múltat. De kontaktusba kerül az új olasz szobrászat modern irányzataivalis. Ezt a párizsival összevetve — vidékiesnek érzi. Itt készül el kútíiguráinak egyike, a gyermektest remekművű szoborba foglalása, a Tányéros fiú (107. kép). Míg a figura karjai kétritmusú villámformával feszülnek a térben, addig a lábak biztos állása, a kissé lefelé hajtott fej, a két tányér nyugodt vízszintese már mind a statikáról gondoskodik. Mikor ez a mű évek múltán elhelyezést nyer a Salgótarján úti lakótelep fürdőjének előcsarnokában, alkotója vörösmárvány háttér elé félkörös medencének hengeres oszlopára állítja az ezüstfehér Tányéros fiút. Az olasz hónapok nyugalmát gonddal telített két hosszií év követi megint itthon. Vidéki városok szépítési terveivel kapcsolatban kap végül is lelkesítő feladatot 1932-ben, hogy utána újabb nyolc esztendőn keresztül hiába várjon közületi megrendelésre. A város szívében, kis téren látjuk Székesfehérvár török ellen küzdő, hősi halált halt várkapitányának, Warkots Györgynek ebben az évben mintázott szoboralakját (108. kép). Marcona bajuszú, szétvetett lábú páncélos magyar vitéz áll országa kis földjén. Kemény beállása, csípőjén laposan tartott keze, buzogánya és kardja, hajadonfőtt ábrázolt szép magyar, nyílt arcának mélységes nyugalma, mind-mind elszántságát húzza alá. E szobrában oly hős szimbóluma ölt testet, aki életét egy eszméért, hazájáért, embertársaiért valóban feláldozni képes. Erről a legízesebbnek mondott nagyszobráról vessük tekintetünket megértést és ember szeretetet tükröző fejábrázolásaira. Ezek kitűnő jellemábrázoló erejükön kívül gazdag művészi tartalommal telítettek, ami a portrét igazi fejszoborrá emeli. Terka mellszobrán (109. kép) a betegség szövetkezik a széppel. A két váll előrehúzó félkörével fogja egybe a beesett mellet. Betegségtől megvastagodott hengeres nyaka, szép arcának ferde vágású szeme, finom rajzú szája, a fejformát követő sima hajviselete, plasztikus homloka, ezek teszik együttesen ki Terka fejét, Erdey művészetének egyik legszebb szobrát. Férfiábrázolásban a fentinek méltó párja Buza Barna szobrászművész szoborképmása (110. kép). Fejének komplikált rajzossága egyszerű kifejezést ölt. A mellrészt ráncnélküli szobrászköpennyel, a vállak geometrikus formájával épületként alakítja ki a művész. Az ekként megalapozott vízszintesből emelkedik ki Buza Barna érdekes feje. Kvalitásban harmadiknak idesorolhatjuk Felesége finoman alakított szobrát (111. kép). E szobrok itt ismertetett kis hányadából nem hagyhatjuk ki Böbl Ernő szobrát. Az arc szokatlanul szélsőséges