Csengeryné Nagy Zsuzsa dr. – Doroghyné Fehér Zsuzsa dr. szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2. szám. (MNG Budapest, 1974)
Szíj Béla: Egry József fiatalkori művei a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében
alakította ki a festőileg is jól értelmezett motívumot. Általában jobban megtalálta az emberi test szervességét, a mozgás vagy nyugalmi állapot rendjét. Az irodalmi elemek súlyát csökkentette. Magángyűjtőknél levő képein több hasonló megoldást találunk. Figurális művein kívül ismerjük — de csak magángyűjtőktől — Szajna-parti részleteit és tájképeit, amelyeket vagy még Párizsban festett meg, vagy idehaza készített el kinti vázlatai alapján. Ezeken alig látjuk a tónusos festésmódnak korábban oly eleven jegyeit. Párizsi munkásságának nagy egészét nézve észrevehetjük azt is, hogy a művészetet forrongásba hozó modern mesterek nem hatottak rá annyira, mint például az ugyancsak ott tartózkodó Berény Róbertra, Czigány Dezsőre, Czóbel Bélára, Márffy Ödönre és még sok más magyar kortársára. A maga eredményeire építő karakterét őrizte, mint ahogy idehaza is kevéssé engedte, hogy a mások teremtette aktualitások saját munkásságában gyorsan és átalakító erővel érvényesüljenek. Flolott minden bizonnyal ismerte és mérlegelte azokat. Párizsi tartózkodása alatt Lyka pártfogókat szerzett számára, s ezek előkészítették hazatérését. „...1907 elején dr. Jánossy Béla, Szinyei Merse Pál hívása, támogatása alapján visszakerültem Pestre, és a főiskolán kaptam helyet, műtermet, ahol Ferenczy Károly és Szinyei korrigált, látogatott úgy másfél évig. U.I. Tovább nem bírtuk ki egymást. Nem bírtam azt a bizonyos száraz iskolai metódust. Ugyancsak ezzel egy időben akkor a Műcsarnokban kiállított dolgaim közül az Éjjeli menhely előtt című képemre állami ösztöndíjat kaptam — ami főiskolával volt egybehangolva —, miután pedig a főiskolát otthagytam, az ösztöndíj is megszűnt. Egyszóval alig vártam, hogy szabad levegőre jussak, mi távolabb az iskolától, külsőségektől, frázisoktól. Mielőtt rátérnénk e súlyos megállapítások mérlegelésére, nézzük át, mit festett Egry 1907-ben és 1908-ban, mit látott más művészektől, mi lehetett az, ami az akkori művészeti élet eseményeiből leginkább érintette. 1907 tavaszán a Műcsarnokban kiállított képei közt volt a Menhely előtt (58. kép, általunk ismert) utolsó változata0 , amely egyúttal e témakörnek legjobb megvalósulása. A kompozíció emlékeztet az Ingyen étkezők című lavírozott tusrajzon látottakra. A csoport elhelyezése aszimmetrikus és a függőleges tagolást alig bontják meg vízszintes erők. Tehát a korábban fölvetett kompozíciós problémákat oldotta meg magasabb szinten. E kép sokszor szerepelt nyilvánosság előtt, és több kutató foglalkozott vele. Találunk olyan megállapítást is, amely szerint Fényes Adolf korai munkáival rokon. 21 Bizonyára mindkét művészben meglevő eszmei irányultság szülte e párhuzamot. A formai megoldás azonban eltér egymástól. A Menhely előtt koloritja üdébb, a halványzöldek, az okkerek, a szürkés átmenetek modernebb színfelfogást mutatnak, mint amelyet Fényes Adolf hasonló eszmei beállítottsággal létrehozott művein látunk. Ferenczy Károly vagy az általa leginkább képviselt nagybányai festészet felfogásával rokon a kép színvilága. Eltűntek a korábbi nehéz helyi tónusok, helyettük a színek gazdag valőrjeit látjuk, eltűnt a plasztikus formálás, s a képfelület síkjához való közeledés félreérthetetlen lett. Ennek folytán bizonyos dekoratív jelleg is mutatkozik. A nagyvonalúan kezelt formákat övező enyhe körvonal, az egész mű monumentális nyugalma, a puritán témának heroizáló vagy idealizáló célzat nélküli festésmódja pedig olyan természet- és életszemléletet mutat, amely képzőművészeti kifejeződését a natúrának a szecesszió, illetőleg a szimbolizmus irányában való ábrázolásával kívánja elérni. Ezen a ponton Egrynek Puvis de Chavannes iránti érdeklődését kell látnunk. Monumentalitásra törekedett Egry, nagyméretű kompozícióin kívánta megörökíteni proletár társai iránt érzett szolidaritását. Ugyanakkor nem az akadémiák elvégzése árán elérhető gondos formákat, nem is a barnákba ágyazott hagyományos tónusokat érezte alkalmasnak a tartalmi mondanivalóhoz, mint ahogy Fényes Adolf vagy a fiatal Kernstok Károly tette nagy felkészültséget tükröző tematikus képein. Nem is keresett romantikus vagy újbarokk módon ágáló gesztusokat, irodalmias bőbeszédűséget, mint műcsarnoki festőtársainak legtöbbje. Ellenkezőleg, ahogy látta Puvis de Chavannes monumentális művein az egyenletes és tartózkodó színeknek, az enyhe mozgású nagy körvonalaknak, a nyugodt és egységes felületeknek az összhangját, úgy törekedett ő is arra, hogy formái meggyőző érzéstartalmat sugározzanak, s anélkül, hogy kilépnének jelentős mozdulatlanságukból, kötetlenek, egyszersmind jelképi értelműek is legyenek. Tehát — mint említettük —• a jól megértett természeti élményt, bár nagyon óvatosan, de a szimbolizmus irányában fokozta, anélkül azonban, hogy lemondott volna az időszerű eszmei mondanivaló hangsúlyozásáról. Millet-vel való kapcsolatára, amelyet éppen fiatalkori munkásságával kapcsolatban is többször hangoztattak a kutatók, inkább hangulati alapon következtethetünk. A figurák lelkivilágában látható visszafogottság, a szélsőséges gesztusoktól való óvakodás hozza összefüggésbe Millet-vel. Formai rokonságuk gyengébb, különösen az atmoszférikus hatásokat nem találjuk képein. A Menhely előtt nagy értéke, hogy szociológiai helyzetképet örökít meg haladó, legalábbis az adott körülmények között okvetlenül haladónak tekintendő formanyelven. 1907 tavaszán — épp a műcsarnoki kiállítás ismertetése során — a sajtó is jobban fölfigyelt Egryre. Ekkor Czigány Dezsővel szerepelt közös falfelületen, s a kritikusok több rokon vonást találtak kettőjükben. A párhuzam most is megindokolt volt, mert a természeti élmény nagyvonalú, mégis közvetlen hangú összefoglalását, a formák mentén
