Csengeryné Nagy Zsuzsa dr. – Doroghyné Fehér Zsuzsa dr. szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2. szám. (MNG Budapest, 1974)
Theisler György: Simay Imre szobrai a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében
A Családi öröm tematikája, a naturalisztikusan megfigyelt állatalakokból kialakított zárt kompozíció Simay rajzainak kedvelt, állandóan visszatérő motívuma. Az első oroszlántanulmány 1895-ből maradt ránk 23 , 1897-ben díjat nyert a Kutyatanulmányok című rajz 24 , 1898-ból oroszlánokat ábrázoló vázlatlapot ismerünk 25 , míg a később uralkodóvá váló majomtéma 1900-ban jelenik meg a Münchenben készült Dulakodók című krétarajzon 2 ' 1 , 1901-ben készíti Simay zsánerszerű majomkompozícióinak leggazdagabb sorozatát és emellett oroszlán- és lótanulmányok is szerepelnek az év termésében. Ettől kezdve a főbb témák állandósulnak, és a művész figyelme egyre inkább az emlékezetből rajzolt állatfigurák részletformáinak stilizálására és tipizálására terelődik. Már az 1901-es Filozófus című kompozíción 27 megfigyelhetjük a csúszó csigákat figyelő gubbasztó majmok képi megfogalmazásának statikus tömörségét, mozdulatlan szoborszerűségét. Az MNG grafikai gyűjteményének Guszti című, 1903-ban készített lapján 2 " pedig a körvonalak és belső kontúrok megvastagítása, a jelentéktelenebb részletek elhagyása, a figura tömbszerűsége már egyértelműen a későbbi szobrokra mutat előre (18. kép). A Családi örömben reprezentatív szobrászi megfogalmazást nyerő majomtéma perspektívában a francia és német művészetben a XIX. század második felétől egyre kedveltebbé váló állatzsáner jelenetek fejlődésmenetébe illeszthető, melyet Simay számára elsősorban a müncheni Zügeliskola műhelygyakorlata képviselt 29 . A majomtéma megjelenése azonban túl is mutat a korábbi állattémák körén és sajátos egzotikumával, a szokatlan és minduntalan emberrel asszociálható mozdulatvilág ábrázolásának problematikájával új kompozicionális és stilizálási lehetőségek kiaknázására késztette a művészt. Ahogy az állatszobrászok vagy festők munkáját összehasonlíthatatlanul kevesebb konvenció kötötte, mint például a történeti képek készítőit, úgy a majomcsoportok groteszk világának ábrázolására vállalkozó művész számára kifejezetten kínálkoztak az újszerű, szokatlan formai eljárások. A részletformák fokozatos absztrahálása mellett, melynek a Családi öröm csak a kezdetét jelenti, a komponálásmód érdekes többrétűsége már ezen a művön is készen jelentkezik. Az egymásba fonódó, testükkel egymáshoz simuló figurák testrészei elsődleges, nominális jelentésükön túl részei egy, a csoport egészét egységgé szervező architektonikus összefüggésrendszernek és a kompozíció befoglaló kontúrjai, alaprajzi megoldása egyre erőteljesebben egy önálló, absztrakt formarend belső törvényeinek engedelmeskedik. Szembetűnő ez az önállósulás például a majomapa gerincvonalának íve és az anya hátának függőlegese által képzett sziluettnél, vagy az átlósan egymásra helyezett hosszú ujjú majomkezek csokorszerű kompozícióinál. A csoport felületi megoldása egyetlen átfogó kontraszthatásra épül; a felület csaknem kétharmadát alkotó hátsó és oldalsó nézet felületkezelése sima és összefogó, míg a szembenézet az apró részletformák stilizált sejtjeiből alkotott rendkívül gazdag, bonyolult átmetszésekkel és fedésekkel zsúfolt kompozíció, mely a nézőt aprólékos, elemző percepcióra, a részletek vizuális letapogatására készteti. Állandóság és változékonyság, plasztikus és festői gondolkodásmód, tektonika és ornamentális díszítőkedv princípiumai találkoznak a kis csoport különböző nézeteinek egybevetésekor. Kiemelésre méltó és a későbbiekben is visszatérő előremutató vonása a csoportnak a mély aláfúrások, üregek jelenléte, a pozitív és negatív formák változékony egymásba metsződéseinek tudatos alkalmazása. Simay következő szobra a Rhesus Erythraeus című kisméretű, tetvésző majomfigura. Két bronzba öntött példánya közül az egyik budapesti magántulajdonban 30 van, a másikat a királyi magánpénztár vásárolta meg 1906-ban, és csak reprodukcióját ismerjük 31 . A két változat mindössze a szignatúra német, illetve magyar alakjában és a bronzba öntést jelző évszám különbözőségével tér el egymástól (E. SIMAY 1905, illetve SIMAY IMRE 1906). A Családi örömhöz képest a Rhesus elsősorban a részletek leegyszerűsítő stilizálása terén jelent előrelépést. A koponya középvonalának élszerű hangsúlyozása, a lapos, homorú arc kiképzése, a hosszú ujjú kezek idomainak szögletes kontúrokba foglalása egy-egy lépcsőfokkal továbbfejleszti a korábbi megoldásokat. Rendkívül szép a behajlított lábak és előrenyújtott kezek között képződő szeszélyes formájú üreg, mely különböző nézetekből a legváltozatosabb belső sziluetthatásokat eredményezi. A Rhesus Erythraeus átmenetként is felfogható, mely a következő kétalakos csoport, az 1906-ban campo bianco kőből faragott Ikrek című kisméretű kompozíció 32 számos vonását előlegezi. Különösen az arcok részletformáinak leegyszerűsített, jelzésszerű kidolgozása, a fejforma és a szigorúan magába záródó kompozíció jelent kontinuitást a két alkotás között. Az Ikrek 1908-ban, vásárlás útján kerül a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe 33 , és 1958 óta a Nemzeti Galéria állandó kiállításán képviseli Simay r művészetét (19. kép). Az Ikrek a leegyszerűsítő stilizálás új állomását jelenti. A korábbi szobroknak a részletformák karakterét hangsúlyozó, spekulatív absztrakciójával szemben itt a csoport egészének egy monolitikus tömbbe foglalásával a művész inkább archaizáló, a primitív népek művészetére emlékeztető megoldáshoz jut el. A két figura teste teljesen egymásba olvad, az összekulcsolt végtagok rajza az egységes tömb felületét tagolja, az arcon a szemek és száj jelzése csak árnyalatnyit bontja meg a homorú felületet. A lekerekített, sarkú téglalap alapú talapzat teljesen egybe épül a figurák tömegével. Tartalmi szempontból is számos új vonás jelentkezik az Ikreken. A korábbi művek zsánerszerűsége, játékossága erősen háttérbe szorul. Eltűnik a kis csoportról az akció, a mozdulatok gazdagon kibontott és összehangolt rendszere, és a figurák statikus tömegükkel, magukban álló létezésük zártságával hatnak. A két alak egymáshoz kap-
