Csengeryné Nagy Zsuzsa dr. – Doroghyné Fehér Zsuzsa dr. szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2. szám. (MNG Budapest, 1974)

Szíj Béla: Orlai Petrich Soma művészi kibontakozásának évei

Itthon is nagy várakozással tekintettek készülő festménye elé. Eddigi pártfogói, Toldy és Eötvös már előre megmozdultak érdekében. Toldy 1851 áprilisában így írt hozzá:

11 „II. Lajos szép tárgy, de nehéz. Kegyelmed azonban meg fog vele küzdeni. A pesti műkiállítás ideje végkép még nincs megállapítva, július és október körül ingadoznak a vélemények. Első esetben kevés ideje volna Barátomnak. Egyéb iránt nem fogom elmulasztani Barabás, Kiss Bálint, Schwindt és némely laikusok által odahatni, hogy Kd. meghívassék. Mihelyt egészen bizonyost tudok meg, megírom." A levél utóirataként a következőket találjuk: „A műkiállítás július 15 körül nyittatik meg. A meghívás hihetőleg meg fog történni." - 1851. július 18-án újabb levelet küldött Toldy:

42 „Meg fog történni mit Kd. kíván, hiszem hogy a kívánt hely képe számára el fog tétetni. . . Eötvös beszélt Kubinyi Ágoston múzeumigazgatóval, ez mindenesetre pártolni fogja a dolgot oly módon, hogy ha a kép egyszer itt lesz és helybenhagyást nyer a Múzeumnál levő képcsarnoki egylet nemcsak a hozatal költségeit téríti meg, hanem meg is veszi — ha t.i. képes lesz Kubinyi és Eötvös az árát összegyűjteni. 400 Ft.-al rendelkezik évenként az egylet, ennyi tehát legott készen állami, a többit kell majd aláírás útján beszerezni." Eötvös is magáévá tette az ügyet. 1851. május 5-én levelet küldött Orlaihoz:

43 „Toldyval és Kubinyival. . . hosszabb tanácskozás után. . . arról győződtünk meg, hogy képének megvásárlására akkor lehet legtöbb reményünk, ha az a Pesten nemsokára megnyitandó műkiállításra küldetik, főkép ha Kaulbach ajánlata hozzájárul — kinek e célból tegnap írtam — s mi részünkről az ügyet mozgásba hozzuk, igen valószínű, hogy legalább annyit szerzünk lelkes hazafiaktól össze, hogy a INemzeti Képcsarnok 400 Ft.-jávai a kép megszereztetik. . . Ami a kép elküldését illeti, annak Pestre szállítása a Mfíegyesület költségén történik, méltóztassék azt Bécsben Raschke et Comp, spediteurhoz küldeni..." — Ez év május 20-án újból írt Eötvös, leírja, hogy a korábbi levélben előadottaknál többet nem tud tenni, egyúttal óva inti Orlait attól, hogy újabb nagyméretű történelmi festménybe kezdjen. (Feltehető, hogy ilyen tervről kapott hírt Orlaitól.) Sem az állam, sem a magánosok nem tudnak vásárolni. Ellenben ha kisebb képeket festene, s azon a közelmúlt fontosabb eseményeit és személyeit örökítené meg — nagyobb és biztosabb sikerre számíthatna. („Legújabb történeteket" említ Eötvös, s azokat „akik az utolsó időben nálunk szerepeltek".) Toldyn és Eötvösön kívül Barabás Miklós is megmozdult a festmény érdekében.

44 Végre elérkezett a várt pesti műkiállítás, amely nagy erőpróbája, illetve megpróbáltatása lett a nyilvánosság elé lépő fiatal Orlainak. A hivatalos meghívás későn érkezett, késve és bonyodalmak árán tudta Pestre küldeni képét. Három héttel a megnyitás után került falra és akkor is rossz helyre. Toldy Ferenc lapja, az Új Magyar Múzeum a következőket írta:

4

'' „Nem akarunk szeretetlenségről beszélni, de nem hisszük, hogy ne lett volna mód kedvezőbb helyet találni. . . hogy e nemzeti szép gyászkép illő helyen, a szükséges világításban jelenjék meg." — Valószínű rövid ideig szerepelhetett a kép a „müncheni műegyesület folytonos kiállításán", mert ugyancsak az Uj Magyar Múzeum idézte egy müncheni lap megállapítását, hogy ezzel is igazolja vagy védje a kép érdemeit: „Mindenek felett Orlainak egy festménye köti le figyelmünket. Ez idegen tárggyal, mely históriai szimpátiánktól oly távol fekszik, szerencsés művészi kezelés miatt rokonultunk. Az egésznek elrendezése, a személyek csoportozása, az egyes kitűnőbbeknek kifejezése. . . a festő képzelméről tesznek tanúságot. A rajz több kívánnivalót hagy, ellenben a színpompa sok tapintatot és értelmet bizonyít." A magyar hírlapi műkritika általában lekicsinylően és bántóan írt róla. A Pesti Naplóban például a következőket találjuk:

40 „II. Lajos holttestének feltalálása nem elégíti ki várakozásunkat. Oly pszichológiai hibák terjednek el a képen, melyeket bárki észrevehet, s a mű sem természettani, sem históriai tekintetben nem felel meg a várakozásoknak." Az elmarasztalás okát keresve, több magyarázatot találhatunk. Kétségtelen, hogy a nagyméretű kép nem lehetett mindenütt hibátlan. A biedermeier szemlélet továbbélése idején a részletek gondos megmunkálását kívánták. Gyakran a mesterember kisszerű gondossága is jogot kapott, ugyanakkor a kitörő szenvedély, az egyéni átélés, az ennek megfelelő szabadabb formaképzés könnyen keltett bizalmatlanságot. Biztosra vehetjük, hogy sokan voltak, akik emlékeztek az Életképeknek alig három évvel korábban megjelent cikkére, melyben Pap Gábor éles hangon nyilatkozott a forradalmi vállalkozások szabotálói ellen. S míg Orlai nagyigényű erőfeszítéseiről elismerően írt, addig Marastoni Jakabot megbántotta. Ezt nem felejtették el a reakció hívei. Nem is felejthették. Nagyon jól tudták hogy a haladó gondolkodású emberek szemében az Akadémiák a reakció szervei, s az abszolutisztikus államapparátus kiszolgálói. Tulajdonképpen ez volt Marastoni iskolája is. Ismételjük, nagy hiányt pótolt, de inkább mesterségre tanított, s az intuíciót, valamint az összetettebb művészi képzelőerőt nem serkentette. Ezenkívül összefonódott az államapparátus szerveivel. Amikor Komlóssy Ferenc festőművész és Marastoni mellett alkalmazott tanár az 50-es években, modernebb szellemben, a természet utáni festéssel akarta növendékeit oktatni, először eltávolíttatta iskolájából, majd amikor Komlóssy új iskolát szervezett, ismét csak hatalmi alapon bezáratta azt Marastoni.

47 A harmadik momentum, amely bánthatta a hivatalos irányelveket kiszolgáló kritikusokat, az a kép igazi mon-