Csengeryné Nagy Zsuzsa dr. – Doroghyné Fehér Zsuzsa dr. szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2. szám. (MNG Budapest, 1974)
Szíj Béla: Orlai Petrich Soma művészi kibontakozásának évei
helyet foglal el Orlainak és társainak munkássága, sőt ez a fajta nemzeti érzés — éppen Orlai művészi kibontakozásának éveiben — sok vonatkozásban egyezett az egyetemes emberi haladás nagy célkitűzéseivel. Megbecsülhetjük ma is. — Hogy csupán jó időben érkezett röpiratok jelentőségével bírna munkásságuk, azt el nem fogadhatjuk. (Bár a jó időben érkezett röpiratnak is lehet jelentősége az irodalomban, s az ennek megfelelő képzőművészeti alkotásnak, például a plakátnak a művészetben.) Orlaiék esetében sokkal többről van szó. Az ő eredményeik nélkül nehezebben lenne elképzelhető történelmi festészetünk és múlt századi népélet-festészetünk kiemelkedő alakjainak több problémafelvetése és -megoldása. Ugyanis a későbbi mesterek kimutathatóan felhasználták az előttük járók, s különösen Orlai eredményeit. Mindezeken túl, Orlai kibontakozását vizsgálva, alkalmunk lesz néhány fontos mozzanatot feleleveníteni a negyvennyolcas forradalmat megelőző idők politikai és művészeti megújulását sürgető lépéseiből. Olyanokat, amelyek ma már kevéssé ismertek, vagy esetleg még nem szerepeltek a szakirodalomban. Magára Petőfire vonatkozó új utalásokat is találunk. Ugyancsak alkalmunk lesz a szabadságharc bukása utáni megváltozott helyzet művészetpolitikájából érdekes mozzanatokat felidézni, az akkori szellemi élet olyan képviselőinek művészetpártoló tevékenységére rámutatni, mint Toldy Ferenc és Eötvös József, akik figyelemmel kísérték Orlai fejlődését. Talán a korszak irodalmát vizsgáló kutatók számára is lesz mondanivalónk. A bizakodás mellett örömmel látjuk, hogy elismerést is kapott Orlai, éppen újabb kori művészeti irodalmunkban. Zádor Anna egyetemi előadásaiban nagy megbecsüléssel szólt róla, s ugyancsak szépen méltatta a Magyar Művészet (1800—1945) c. tanulmánykötetben. — Aradi Nóra Száz kép a magyar történelemből c. könyvében elismerte kétségtelen tehetségét, fejlődéstörténeti szerepét, s azt a körülményt, hogy a szabadságharc eszméihez, valamint Petőfihez fűződő kapcsolatai nem engedték, hogy engedményeket tegyen egyéni érdekből. A munkásságát ismertető utolsó nagyobb vállalkozás 1960-ban történt, amikor Pogány Ö. Gábor elemző tanulmány kíséretében hozta nyilvánosság elé Arany János Bolond Istók c. elbeszélő költeményéhez készített illusztrációit, s fejtette ki félreérthetetlenül érdemeit. Ha a szakma előttünk járó, s egyben jelenkori képviselői ilyen szép megbecsülést juttatnak a korábban kevésbé akceptált mesternek, akkor még inkább indokoltnak érezhetjük munkássága átfogó felmérésére irányuló kísérletünket. Ugyanakkor bízunk abban, hogy a fiatalabb kutatók sem tesznek publikációikban vagy szóbeli megnyilvánulásaikban Orlai munkásságát lekicsinylő, könynyeímű megállapításokat — érzéketlenségből vagy pontatlan ismeretek okából. Első írásos adatok, amelyek kétségtelenül jelzik Orlainak a festés iránti érdeklődését, soproni iskolatársának, Lantay Sándornak 1840-ben hozzá, Pápára írt leveleiben találhatók 4-5 . Lantay — Orlai kérésére — bizonyos festékfajták megnevezését és természetét közölte. Két művésznév is felmerült e levelekben, az egyik ama Schütze, aki minden bizonnyal Schütze Lajos lehetett, a 40-es években Sopronban működő festő, akitől Lantay a festékekre vonatkozó ismereteket szerezte, a másik Ferenczy István, akinek Mátyás-szobrára éppen Lantay indítványa nyomán gyűjtés indult a soproni diákok között. Találunk ezekben a levelekben az akkor még Petrovics nevet viselő Petőfi Sándorra vonatkozó olyan utalásokat, amelyekről feltehető, hogy a Petőfi-kutatók nem ismerik. Egy még korábbi momentum is adódott: Orlai és mások visszaemlékezései szerint soproni diák korában 1839-ben lerajzolta Petőfit csontlemezre (! . Ezt a portrét Petőfi Kupis Vilmos nevű katonatársának és segítőkész jóbarátjának adta. Sajnálatos módon nyoma veszett már Orlai életében, és mi sem tudunk bővebbet ezzel kapcsolatosan. Az 1839. esztendőt megelőző időkből egyelőre nincs olyan ismeretünk, amelyből Orlai művészi ambícióira következtethetnénk, ezért csak addigi legszükségesebb életrajzi adatait közöljük. 1822. október 22-én született Mezőberényben. Édesapja Petrich Sámuel csizmadiamester volt. Édesanyja Salkovics Karolin, leánya annak a Salkovics Pálnak, aki testvére Petőfi Sándor apai nagyanyjának, Petrovics Tamásné Salkovics Zsuzsannának. Ezzel Orlainak Petőfihez fűződő rokonságát is ismertettük. Petrich Sámuelnek nyolc gyermeke közül egyedül Soma végzett magasabb iskolákat. Sopront megelőzően Mezőberényben és Szarvason tanult. 7 Sopronban a költészeti-szónoklati osztályokat, végezte. Iskolatársai között volt a már említett Lantay Sándor cs Pákh Albert. Mindhárman nagy érdeklődést mutattak az irodalom iránt, s a soproni iskolában sok alkalmat találtak igényük kielégítésére. Pákh Albert később befolyásos lapszerkesztő lett, Orlai írásainak, valamint a róla írottaknak ismételt esetben helyet biztosított. Éppen Pákh népszerű lapjában, a Vasárnapi Újságban olvashatjuk a következőket: „Már Sopronban szövetkezett néhány tanulótársával irodalmi kör alakítására, miután az ugyanott 1790 óta fennálló Magyar Társaság őt és harátait, mint akkor még kis diákokat be nem fogadhatta." K Ugyancsak iskolatársa, egyben unokatestvére volt a mezőberényi származású Salkovics Károly. Ez utóbbinak bátyja Salkovics Péter tagosító mérnök 1839 nyarán szünidőre vendégül látta mindkettőjüket a Vas megyei Ostffyasszonyfán 9 . Itt ismerkedett meg művészünk Petőfi Sándorral, ugyanis Petőfi miután elhagyta a selmeci iskolát, ez év májusától Ostffyasszonyfán időzött. A találkozás emlékére vers született, első szakaszát idézzük:
