Pogány Ö. Gábor - Csengeryné Nagy Zsuzsa dr. szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1. szám. (MNG Budapest, 1970)

Márffy Albin: Csontváry néhány müncheni rajzának ismertetése

lemben használom) részben szándékosan mondtak le a mesterség ismereteinek megszerzéséről és a formakincs állandó gyarapításáról. Vannak azután, akiknek erre alkalmuk, vagy éppen képességük sem volt. Tehetség, sőt bővérű fantázia tekintetében is különbözőek. Ezért olyan tág a köre az örök őstehetségeknek: Henri Rousseautól egészen a képzőművészetileg teljesen analfabéta dilettánsokig, vagy a pepecselő amatőrökig, akik többnyire szintén őstehetségeknek tartják magukat. Csontváry művészetében kétségtelenül találunk rokonvonásokat a naivakkal. Egyes műveiben felfedezhető a gyermekszem őszinteségét tükröző rácsodálkozás, ottfelejtkezés. De nem ez jellemzi alkotásainak összességét. Csontváry a térlátás törvényszerűségeinek ismereteivel, anatómiai ismeretekkel és hatalmas festői tudással felvértezett művész, aki egyes festményein a naiv festőkkel azonos módon enged utat az intenzíven átélt látvány ösztönös reprodukálásának — vagy talán inkább az élmény újraköltésének. De ezt is mindig magasfokú mesterségbeli tudással. Hadd említsek összehasonlíttisul, vagy sokkal inkább megkülönböztetésül egy példát: Henri Rousseaunak is van kocsikázást ábrázoló képe („Kocsikázás"). Csontvárynak is („Sétakocsizás újholdnál Athénben"). Az első különbség, ami szembeötlik, hogy Rousseau statikusan ábrázolja a kocsikázást, Csontváry pedig rendkívül nagy dinamikával. De nézzük Rousseau lovát és Csontváry lovait. A „Kocsikázás" lovacskája bizony még játéklovacskának is gyenge (bár mind a négy lába megvan !), mert lábait két ujjal össze lehetne roppantani. És a ló feje? — minden nehezem megrajzolható részletet eltakar a lehetetlen hajtincs és a szemellenző. Az athéni sétakocsikázás lovai csak sziluettben láthatók, de mozgásuk olyan élethű, és főleg olyan dinamikus, hogy a néző szinte várja, lesi, mikor ér már a jobb oldalról érkező kocsi a kék kapu előtti lámpák fénykörébe. Csontváry lovai még akkor is „négy lábon állnak", ha történetesen „hiányzik" is egy lábuk! („Tengerparti sétalovagléis".) Az álló paripák szinte minden izmukkal mozognak, vagy nagy kényesen, peckesen pihennek A cédrusfához zarándoklók („Zarándoklás a cédrusfához Libanonban") paripái is annyira „élnek", hogy az ember szinte várja, mikor vágtat előre az egyik, vagy kerüli meg a cédrust a másik. A cédrus alatt álló sötét paripa feszülten figyel. Fejtartása, nyakvonala csupa kirobbanni készülő erő. Csontváry bravúrosan tudott rajzolni, nála a torzítás, az elrajzolás nem a rajztudás vagy gyakorlás hiánya, hanem az ezerszer megfigyelt, tanulmányozott vonalak, formák és mozgások szuverén egyszerűsítése, sommázása, vagy éppen felnagyítása. A mű egésze szempontjából lényegesnek talált vonalakat, formákat, mozzanatokat kiemeli, kihangsúlyozza, a felesleges, illetve kevésbé jelentősnek talált vonalakat, formákat pedig részben vagy egészben elhagyja. Mi teszi a művészt alkotó művésszé, ha nem éppen ez a sommázó és mérlegelő képesség ? Ehhez azonban biztos rajztudásra van szükség. A rajztudás elsajátításához szükséges stúdiumok eredményéről adnak hírt a müncheni rajzok. Csontváry a csodás „sugallat" után 14 évvel, 1894-ben, 41 éves korában iratkozott be Hollósy Simon müncheni művésziskolájára, s egy félévet töltött ott. Előzőleg 10 évig volt Gácson gyógyszertára, s most már az annak bérbeadásáért kapott pénzből tudja tanulmányi és utazási költségeit fedezni. Biztos, hogy már Gácson rajzolt természet után, mert az ismert mücheni rajzok minelegyike olyan tudást mutat, amellyel kezdő rajzoló — legyen még oly tehetséges is —- nem rendelkezhet. Azt tudjuk, hogy kitömött madarakról olyan festményeket készített, amelyek az Iparcsarnok 1908. évi kiállításán is szerepeltek. Amellett sok mindent látott időközben. Hiszen — szűkös anyagi helyzete ellenére — megjárta Rómát, hogy megnézze: ki is az a Raffaello, akinél neki nagyobb festővé kell válnia. Münchenben Hollósy Simon irányítása alatt kezd elolgozni. A 7 rajz közül elsőnek azt a rajzot ismertetem, amely különös érelekessége folytán, nemcsak az alkotást, hanem a művészt is emberközelségbe hozza 75 év távlatéiból. Csontvárynak ez a rajza rendkívül érzékeny plaszticitással megmintázott Ieányfejet éibrázol (75. kép). A koszorúba tűzött hajfonat lágysága, elmosott kontúrjai demonstrálják a profilból megrajzolt arc részletes kidolgozását, villódzó fényreflexeit, a leeresztett szemihéj alatt is érezhető szemet. A húsos orrcimpa, a kissé duzzadt ajkak árnyalati finomságai szembeötlővé teszik az arc üde fiatalságát. Nem idealizfilja a modellt, nem szépít, hanem karakterizál. A fej és az arc megrajzolása teljes anatómiai biztonságra mutat. Mindez pe^dig e;gy fiatal leány portréjának megrajzolásánál alaposan próbéira teszi a művészt. Különösen akkor, ha — mint ezen a rajzon — a hajviselet sem könnyít a „nehéz" részletek (áll- és nyakhajlat, fül) dekoratív elfedésében. A művésznek a rajz minden pontján be kell bizonyítania tudását, az árnyalati finomságok iránti érzékenységét. Ha fentről lefelé, tehát fordított irányban tartjuk a lapot, láthatjuk, hogy Csontváry először félprofilban akarta lerajzolni a modellt. A szén letörlése után is megmaradó kontúrok arra mutatnak, hogy konstrukciójában ez a rajz is jó volt, de az arc alsó része — az előrehajolást is figyelembe véve — rövidre sikerült volna. Ez a rajzlap azonban még mást is ábrázol és ez az az ok amiért elsőnek foglalkozom vele. A rajzlap jobb felső és bal alsó részén két egészalakos rajz látható. A rajzok Csontváryt festőállvéinya előtt állva, munka közben ábrázolják, és mint portrék is nagyon jól sikerültek. A rajzokat Lakos Alfréd, Csontváry müncheni művésztársa készítette.