Korner Éva - Gellért Andor szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 5. szám (Budapest, 1965)

Szíj Béla: Bartók a képzőművészetben

BARTÓK A KÉPZŐMŰVÉSZETBEN A XX. századi zenetörténet e kimagasló alakjáról már annyi festmény, rajz, metszet, szobor, dombormű, érem készült, s annyi féle művészi szándék és készség mutatkozik meg bennük, hogy számbavételük és elemzésük feltétlen érdekes feladatot jelenthet mindazoknak, akik tisztelettel, sőt lelkesedéssel nézik a zseniális muzsikust. Ha pedig meggondoljuk, hogy máris találkozunk olyan alkotásokkal, melyeknek hollétéről nemcsak a műtörténészek, de a zenetörténet ápolón sem tudnak, egyenesen fontos és aktuális feladatnak tekinthetjük. Vizsgálódásunk a későbbiek folyamán ki fog terjedni lehetőleg minden Bartókról készült műre, a legszerényebbre is, és minden olyan hozzájuk fűződő adatra, momentumra, mely feltehetően érdekes a Bartcik biográfia számára. Természetesen, most feldolgozó munkánk elején sok esetben nekünk kell segítségül vennünk a Bartók biográfusok eddig összegyűjtött adatait, hogy a portrék történeti helyzetét tisztázzuk, s hogy a műtörténészek részéről eddig tett megállapításokat felülvizsgáljuk. A szigorúan vett képzőművészeti alapproblémák mellett tehát felmerülnek olyan kérdések, hogy milyen szálak fűzték a művészt Bartókhoz, mi mutatkozik meg ebből a kapcsolatból a konkrét műben, s a művész egész munkásságában. Vagyis, hogy Bartók külső, emberi vonásai mellett zenéjének lelke mennyire tükröződik a róla készült alkotásokban. — Ezekután nem kelt meglepetést, ha a későbbiek folyamán olyan Bartók ábrázolásokkal is találkozunk, melyek nem, vagy alig közelítik meg Bartók külső vonásait, de annál több érdekes, sőt őszintén izgalmas benyomást keltenek stilisztikai adottságaikkal, s olyan vonásaikkal, melyek párhuzamba hozhatók Bartók zenei lelkületével. Nem akarták e megállapítások azt éreztetni, hogy az elvontabb Bartók ábrázolások nagyobb érdekességed jelenthetnének, mini azok, melyek hűen tükrözik Bartók emberi vonásait, ellenkezőleg: amikor a bevezetőben a szigorúan vett képzőművészeti alapproblémákat említettem, abban benne volt a külső karakter azonosságának kérdése is. Inkább azt akartam jelezni, hogy egyforma érdeklődéssel fogjuk vizsgálni mindegyik megnyilvánulást. De ugyanakkor szerettem volna elhatárolni magamat azoktól, akik a múltban, sőt jelenleg is kizárólagos kritériumnak tekintik, hogy szemtől szembe állva, tehát modell után készült-e a mű, vagy sem. Kontrollálható-e a képzőművészeti alkotás a fényképen megörökített Bartókkal, vagy sem. Az első mű, melyet a műtörténet eddig ismer, 1904-ben keletkezett Bécsben, mestere Vedrődy-Vogyeráezky István festő és iparművész (49. kép).

1 Jajczay János

2 szól róla először újabb művészeti irodalmunkban,

3 s ő rendkívül érdekes, Bartók jellemére, gondolatvilágára jól rávilágító arcképnek találja. A jellemábrázolásnak az arcon mutatkozó jeleivel mi most nem foglalkozunk részletesen, csupán azt állapítjuk meg, hogy a huszonhárom éves Bartók energikus vonásait jól tükrözik. A jellemábrázoláson kívül is van több érdekes vonása a portrénak, mely részletes figyelmet érdemel. Kezdjük azzal, hogy maga Bartók is akceptálta. Szembenézve fent, a bal sarokba a nagyzenekarra írt I. szvitjének, az Op. 3-nak kezdő négy taktusát írta, s az alá a nevét, a helyet és az időpontot. Az Op. 3 jelzéssel egy későbbi Bartók portrón is találkozunk, ahol már nem maga Bartók, hanem a későbbi festmény készítője írta jelzései mellé. Az Op. 3-nak mint zeneműnek stilisztikai jellege nem közömbös a portré megítélésénél, mégis elsősorban a Bartók által megjelölt hely és időpont kérdéseivel foglalkozunk. Ugyanis Jajczay azt írja Bartók jelzéséről, hogy 1905-ben visszatérve Párizsból, a Rubinstein versenyekről, „a maga dolgában biztosan, erélyesen és öntudatosan", mintegy önérzetében sértetten írta a vászonra. Minthogy Bartók sajátkezű megjegyzéseiről van szó, meg kellett néznünk, hogy a hozzáfűzött műtörténeti megjegyzések tisztázottak-e V Induljunk ki a Vedrődy által megjelölt helyből és az időpontból. Amikor a portré készült, tehát 1904-ben, Bartóknak szoros kapcsolata volt a bécsi zenei élettel. Korai Hegedűszonátáját 1904 februárjában mutatta be Fitzner Rudolf bécsi hegedűművész, Zongoraötösét ez év novemberében adta elő a Prill vonósnégyes, a zongorakíséretet, illetve szólamot maga Bartók játszotta.

4 Ugyancsak 1904ben komponálta a Rapszódia zongorára és zenekarra című művét, az Op. 1-et. Ezzel pályázott a Rubinstein díjra, melynek versenyeit Párizsban rendezték 1905-ben. Bartók a zeneszerzők versenye mellett indult a zongoraművészek között is. Az utóbbiak díját Backhaus nyerte, a zeneszerzők díjait nem adták ki, csak oklevelet kapott Bartók, amit vissza akart küldeni Pétervárra a verseny magyar származású rendezőjének, Auer Lipótnak.

8 l^desanyjához 1905 augusztus elején írt levelében többek között a következőket találjuk: „Hogy a művészek közt nom én nyertem, az nem olyan különös, meg nem is bántó dolog, de ami a zeneszerzői díj kiosztása, azaz ki nem osztása körül történt, az felháborító."