Korner Éva - Gellért Andor szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 5. szám (Budapest, 1965)

Szíj Béla: Bartók a képzőművészetben

Feltehető, hogy Jajczay Bartóknak ezeket a megállapításait használta fel, amikor a portré ismertetése közben azt írta, hogy Bartók visszatérve Párizsból Béesbe, a maga dolgában biztosan, erélyesen írta az arckép bal felső sarkába a szvitt taktusait és a dátumot, 1905. május 21-et. Bartóknak édesanyjához írt és most ismertetett levele 1905 augusztus elején kelt, a nap nem állapítható meg pontosan, de körülbelül két és fél hónappal későbbi időpontban, minthogy a festmény datálása történt. Feltűnő volt a portré dátuma és a levél keltezése közti eltérés, ugyanis Bartók ebben az időbon gyorsan és pontosan tudósította édesanyját minden eseményről. Meg kellett nézni Bartók 1905. évi levelezését és minden adatot, mely fiatal korára vonatkozik, hogy a dátumokat tisztázzuk. Nem volt hiábavaló, ugyanis éppen ezekben a levelekben olyan momentumokat találtunk, melyek számunkra nem közömbösek. Mielőtt a levelek ismertetésére rátérnénk, megjegyezhetjük, hogy Bartók 1905 februárjában önálló koncertet adott Bécsben, majd a nyár első felét Vésztőn, illotvo a közeli Szilád pusztán töltötte,

6 s ez után ment Párizsba, ahol augusztus harmadikán nyílt meg a Rubinstein verseny, s a hó közepéig eldőltek az eredmények is. Bartók még egy ideig Párizsban maradt. Tehát Jajczaynak az a megállapítása, hogy a Rubinstein versenyek kimenetele utáni rossz hangulatban írta Bartók a portré jelzéseit, téves, már csak az időpont miatt is. De ez semmit sem von le azokból az érdemeiből, hogy az addig szinte ismeretlen Vedrődy-féle Bartók-portrét sok fontos rávonatkozó adattal ő ismertette először a nyilvánosság előtt. Visszatérve Bartók leveleire, a következőket találjuk. Édesanyjához 1905. szeptember 10-én írt levelében ismerteti párizsi élményeit, a Szajna jobb partján elhelyezkedő épületeket, s végül a Louvre-ról nyert benyomásait érinti. Részletesebben kifejti idevonatkozó mondanivalóit az 1905. augusztus 15-én Jurkovics Irmyhez írt levelében. „ . . valóban írhatok — ha csak röviden is — a töméntelen sok műkincsről, melyet már eddig is láttam. Mekkora öröm, ha a múzeumban rábukkanunk egymásután a reprodukciókból jól ismert műremekekre, a Mona Lisára, Rafael madonnáira. Vigée-Lebrun asszony annyira ismert portrait-ira, Murillo koldusfiújára, etc. etc. Mondhatom, hogy rám még festmény alig gyakorolt oly nagy hatást, mint Murillo nagyobb kompozíciói a Louvreban. Eltekintve sok egyéb tökéletességüktől, melyről fogalmunk lehet a reprodukciókból is, oly bűvös a színharmóniája a képeknek, mint egy-egy varázsütés. Ezt is azokhoz a „hatásokhoz" sorolom, melyet éreztem pl. a Trisztán, Zarathustra előadásánál, az első Weingartner koncerten Berlinben, idén Bécsben Dohnányi-Beethoven koncertjének előadásánál, vagy mikor 4 évvel ezelőtt pillantottam meg a bécsi Stephan Kirchő-t. Ma egy csomó impresszionista képet néztem meg a Luxembourg Múzeumban. De hát ki győzné minderről írni !"

7 Mindezeket a huszonnégy esztendős Bartók Béla írta külföldön járva, legszemélyesebb és legfontosabb közlendői közt. Önmagukban nem tulajdoníthatunk nekik különösebb jelentőséget, még akkor sem, ha tudjuk azt, hogy milyen döntő volt fiatalkori fejlődésére a Zarathustra 1902. évi budapesti bemutatója, akkor sem, ha tekintetbe veszszük, hogy a zenetörténészek Bartók világlátásának sokrétűségét említik e levelek kapcsán.

8 A Murillo iránti ragaszkodó hang sem jelenthet részünkre különösebb pozitívumot. Viszont, ha arra gondolunk, hogy folyóirataink egyikében

9 a közelmúltban olyan állítás jelent meg, éppen művészettörténésztől, amely szerint Bartók nem értett a képzőművészethez, illetve nem érdekelte, már e levelek ismeretében bizonyos fenntartással fogadhatjuk az állítást, még akkor is, ha szerzőjük olyan művészre hivatkozva idézi, aki kortársa ós jó ismerője volt Bartóknak. — Fenntartásunk megerősítésére az eddig elhangzottak mellett hivatkozunk Bartóknak a budapesti Bartók-Archívumban elhelyezett remek kerámia gyűjteményére, melynek minden egyes darabja szakmúzeumban is elhelyezhető és kiállítható lenne. Igaz, ezt a folklorista Bartók gyűjtötte, de ehhez is kellett bizonyos látási-kultúráltság. — Végül megemlítjük, hogy ugyancsak a Bartók-Archívumban találjuk nagyszerű rovar-, kőzet- és növénygyűjteményét, melynek anyagát nemcsak a módszeres elrendezés szempontjából dolgozta fel kifogástalanul, hanem a gyűjtemény esztétikai megjelenése is szembetűnő. — Miért ne tételeznénk fel már az eddigiek alapján, hogy amit látott a képzőművészet eredményeiből, azt a maga sajátos látásával vette tudomásul, s ezenkívül már most, az első róla készült portré elemzésekor találunk olyan momentumokat, melyek meggyőznek bennünket, hogy nem ment el közömbösen az útjába kerülő képzőművészeti alkotások mellett. De térjünk vissza magához a portréhoz és folytassuk a szorosan hozzáfűződő elemzéseket. Az arcon a jellemábrázolásnak olyan összetevőit, melyeket párhuzamba hozhatnánk az Op. 3-mal vagy az azt megelőző művekkel, nem találunk. Több figyelmet tudunk adni a ruházatnak. A fiatal Bartók itt csokornyakkendőt ós zsinóros magyar kabátot visel. Ez időben készült fényképei közt találunk olyat, amelyen magyar ruhában jelent meg. 1903-ban nagyszentmiklósi hangversenyén ilyen ruhát viselt

10

. Még feltűnőbb, hogy Bécsben is ragaszkodik ehhez az öltözékhez. Kodály Zoltánnak a folklorista Bartókról írt soraiban nagyon jól megtaláljuk ennek a viseletnek magyarázatát: „A Millenniumkor elindult függetlenségi hullám ekkoriban érto el tetőpontját, magyarságot követelt az élet minden vonatkozásában, a hadseregben magyar vezényszót, címert, a Gotterhalte helyett magyar Himnuszt. . . Bartók is ezt akarta a nyelvtől a ruháig. "

n Ugyancsak Kodály szerint a ruhaviseletben is megmutatkozó világnézeti szemlélet volt talaja Bartók egyik legkorábbi számottevő művének, a Kossuth-szimfóniának, mely akkor világos politikai állásfoglalást jelentett. A Kossuth-szimfónia bemutatója 1904-