Korner Éva - Gellért Andor szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 5. szám (Budapest, 1965)

Szabó Júlia: Derkovits Gyula önarcképei

DERKOVITS GYULA ÖNARCKÉPEI Ha elkészülne a XX. századi festészet ikonográfiái kézikönyve, az önarckép műfaja jelentős helyet kapna benne. A szigorúan nonfiguratív irányzatokat kivéve, minden irányzat képviselői a legnagyobb öntudattal festik meg önarcképüket, s önmagukat „a festő" hivatásának megtestesítőjévé emelik. Minden irányzatra jellemző általános vonás, hogy kutatják a festő helyét a társadalomban. Az egyedüllét, amely egyrészről a társadalom felől emelt fal, másrészt a magaköré vont bűvös kör által önmagába zárt festő legerősebb érzése, sokszor sértett heroizmussá válik. Még a legszigorúbb logikával dolgozó festő önarcképét nézve is úgy érezzük, hogy igen fontos egyéniséggel állunk szemben. A személyiség fontosságának érzése nem puszta öntudat, hanem vállalkozás is. A nagy feladatok kitűzése a XX. századi festészet mozgalmainak egyik fő vonása. Nemcsak a két dimenzióban való térábrázolás új eszközeit, a festészet alapelemeit kutatják, de a festő sokszor vállalja egy új, általa is csak sejtett, eljövendő világ prófétájának szerepót. Ez a vállalkozás szigorú felelősségtudattal párosul. A személyiség szinte kegyetlen vizsgálata, a legbelső rejtett érzések felszínre hozatala, belső harc kivetítése jellemzi a legőszintébb, legszebb önarcképeket. Az analizáló önmegismerésen túl az alkotó képzelet is diadalmaskodik az önarcképeken. A képzeletének szárnyalását követő festő festheti az orrát zöldre, a haját lángszínűre, hót ujjat is festhet önmagának, akkor adja személyiségének igazi tükrét. Logikusan azt gondolhatnánk, hogy ez a szabad szárnyalás gátlástalan örömmé változtatja a festészetet, felszabadult uralkodó típusokká az önarcképekon megjelenő festőket. A képeket nézve azonban nem tapasztaljuk ezt. Megkötözöttség, külső ós belső erőkkel való viaskodás tükröződik az arcokon. A korszak nagy társadalmi problémájának a személyiséget érintő oldala fokozott érzékenységgel jelenik meg az önarcképeken s a felülemelkedés a legtöbb művésznél csak a szenvedés vállalásával lehetséges. Formai osztályozás szerint az európai piktorában az önarcképek néhány főtípusa alakult ki ós hagyományosan él tovább. Az egyik a műtermében dolgozó festő önarcképe, a festői munka reprezentációja. Ez a típus a középkori művészetben mint a mesterség személytelen reprezentációja indult el, míg a későbbi századokban a művész individuális fontosságának hordozójává vált. A XX. században a reprezentáció szélsőségekbe csap, egyszer úgy akarja bemutatni a festő magát mint az anyag törvényeinek engedelmeskedő kézművest, máskor mint szinte irracionális erőkkel kapcsolatban álló varázslót. E célnak megfelelően a műhelyönarckép típusa sokszor egyszerre jelenik meg a másik típussal, a pszichologizáló önarcképpel. Ennek a típusnak is messze nyúlik a története. Leonardótól Rembrandtig, Goyától Van Goghig és Van Goghtól Kokoschkáig az európai művészet legjelesebb alkotóinak önarcképei állnak a XX. századi művészet második évtizedében induló festő előtt, mint a megrázó őszinteség és igazságkeresés megtestesítői. Az önarckép harmadik főtípusát az un. rejtett önarcképek alkotják. A festő itt nem is utal mesterségére, hanem más szerepben, más környezetben jelenik meg. Ez a típus is különösen a középkor és a kora-reneszánsz századaiban virágzott, mikor a művészt erősen kötötte a témakánon ós a megrendelő kívánsága. A festészet megrendelőtől való elszakadása után ez a típus csaknem teljesen eltűnik s amikor mégis megjelenik, különös jelentése van. Derkovits Gyula életpályájára emlékezve idézzük magunk elé néhány önarcképét, figyeljük meg, hogyan fogalmazza meg bennük a festő feladatát s hogyan állítja egyéniségének minden megnyilvánulását a vállalt küldetés szolgálatába. Derkovits œuvre-jének jelentős része önarckép. Mindent teljes intenzitással átélő szubjektumát leginkább a lírai költő alkatával hasonlíthatjuk össze. A lelkivilág legapróbb rezgése, kitárulkozása soha nem veszíti el nála a tudat kontrollját s képein a legközvetlenebb érzések kifejezése logikus gondolatsorok közlésével párosul. Derkovits önarcképeiben festői fejlődésének fontos állomásai is megfigyelhetők.

1 A tízes évek végén készült tanulmányai között sok önarcképet találhatunk. A liziognómiai vonások visszaadásán túl, ami ekkor még uralkodó szempont, nehéz ifjúságának gyötrő emlékeit fogalmazzák meg ezek az önarcképek. Bár még görcsös az önmagát tükörből figyelő ember tartása, a leginkább jellemző vonásokat már meg tudja eleveníteni. Ezeken a rajzokon az erős elhatározási! asztaloslegény jelenik meg, aki mindenáron festő akar lenni. 1918—21-ig újabb sorozat ceruza és tus önarckép mellett rézkarcok és olajképek is keletkeznek. A grafikai technikákban már egész biztosan mozgó művész az olajfestményekben még technikai nehézségekkel küzd és utánérzésekkel birkózik. Ekkor legdöntőbben Kernstok Károly színvilága hat rá, de éppen önarcképeiben a festői példaképének választott Van Gogh színfelrakásával is próbálkozik.

2 Grafikai önarcképei között tartalmilag legegyszerűbb a