dr. D. Fehér Zsuzsa - N. Újvári Magda szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 4. szám (Budapest, 1963)
Csengeryné Nagy Zsuzsa: Rippl-Rónai József (1861—1927) interieurjei
a témakörnek. Ezek a vásznak mint szép, esetleg kimagasló kvalitású pointilista képek maradnak meg az emlékezetünkben, de nem mint interieurök. A téma feloldódik e pregnáns stílus színeket és életigenlő derűt forrpontig izzító kohójában. A legtöbb képről eltűnnek az alakok —• az előző korszak interieurj einek kedves, meghitt szereplői — a tárgyak elvesztik jelentőségüket, s a főszerepet a színek eleven ragyogása veszi át. A Rippl-interieurök hosszú sorát vizsgálva, felötlik bennünk a kérdés, hogy mik voltak azok a külső — esetleg belső — indítékok, melyek a festőt újra meg újra e felé a témakör felé fordították. A későbbi interieur-festő első ilyen irányú próbálkozásai a fiatal festőnövendéknek azok a rajzai, melyek 1885 és 1 S83-ban az Üstökös című lapban láttak napvilágot. 8 Tehát még mielőtt Munkácsy környezetébe jutott volna. 1887-ben Munkácsy mellé kerül és két éven át dolgozik mellette. Munkácsy műtermében körülveszik a mesternek ebben az időszakban nagyszámmal festett interieurjei. 9 Pewny Denise írja, hogy 1887-ben a betegeskedő Munkácsy helyett Rippl készít „Reggel" címmel egy interieur-rajzot a „Segítség" című tűzkárosultak felsegítésére kiadott albumba. A rajzot Munkácsy szignálta, de Rippl-Rónai rajzolta volna. 10 Interieur —- egyelőre teljesen Munkácsy szalonképeinek modorában „Egy játszma Bézigue" című és 1888ban a Műcsarnokban kiállított képe is. 11 Emlékezéseiben ő maga is említ egy interieurt, amit Munkácsy lakásának egyik részletéről festett, s melyet egy Vicomte Vercelli nevű úr vett meg. 12 Interieurbe helyezi alakjait a „Hímző nők" című korai színezett szénrajzán is. E rajz és Munkácsy „Hímező leány" (1888) című képe 13 között fennálló kapcsolatra már utalt a Rippl-irodalom. 14 Az 1887—90-es években Munkácsy szalonképfestészete az 1876-ban festett remek „Műterem" vagy az 1877-es dátumot viselő és ma a Magyar Nemzeti Galéria kimagasló értékei közé tartozó „Ablakfülké"-vel szemben már hanyatlást mutat, azonban ez a nagy keresettségnek örvendő témakör még mindig sokat szerepel a mester vásznain. Munkácsy műtermében Rippl minduntalan ezzel a problémával találta magát szemközt. S hogy ez a hatás a két művész között levő alkati és stílusbeli különbségek ellenére sem volt egészen felületes, annak nem is annyira a Munkácsy szalonképeinek modorában megfogalmazott „Egy játszma Bézigue" a bizonyítéka, hanem a „Hímző nők", ahol a Munkácsyétól merőben idegen stílus területére is elkíséri Ripplt a Munkácsy-kép szerkezeti megoldása, s az alakok és a belső tér és tárgyak aránya. 1890-től 1902-ben bekövetkező hazatéréséig Ripplt szoros kapcsolat fűzi a „Nabis" név alatt tömörülő francia festők csoportjához. A hazai és külföldi szakirodalom egyaránt foglalkozott Rippl életének ezzel a korszakával, azokkal a baráti szálakkal és az ebből adódó impulzusokkal, mely Rippl és az említett francia festők között szövődtek. Bennünket ez a probléma most Rippl interieur-festészetének szemszögéből érdekel. A Nabis-kör egyik kimagasló tagja, Vuillard, akiről 1897ben Rippl kiváló portrét fest, par excellence interieurfestő. A Vuillard és Rippl-Rónai intérieur festészete közötti kapcsolatról Petrovics Elek azt írja, hogy „Ami a két művészt összeköti, az nem sokkal több, mint az, hogy mindketten festették az emberi otthont és lakóit, mégpedig nem tárgyilagos szárazsággal, hanem meghitt, bensőséges módon". 15 Ezt követően Petrovics találóan szembeállítja azokat a különbségeket, amelyek a két művész intérieurfestészetében mutatkoznak. 18 Mi lehet tehát mégis az oka annak, hogy interieurjeiket gyakran hozták összefüggésbe egymással ? Az a körülmény, ami valóban összekapcsolja őket, ami közös vonás mindkét festőnél: a képek rendkívüli meghittsége, hangulati tartalma, meleg családiassága. A szemlélőt elsősorban ez érinti meg, s esetleg nem vet számot azzal, hogy a valóban azonos lélektani hatást milyen különböző festői eszközökkel éri el a két művész. Az intérieur feladatának és lehetőségeinek teljes átérzése az, ami közös bennük, s az alap, ahonnan ez mindkettőjüknél táplálkozik, nem az azonos stílustörekvés, hanem egyfajta pszichológiai együteműség. Ezt azonban nem lehet „eltanulni", nem is ún. „hatás", mert a „hatás" szó használatát általában a szakma, a métier területére alkalmazzák, ott pedig mindkettőjüket más-más problémák foglalkoztatták. Miben jelentkezik vajon ez az azonos alkati rezonancia, a hasonló pszichikai beállítottság ? Az otthonhoz és a családhoz való egyformán erős ragaszkodásban, mely mindkét művésznél éppen interieur-képeiken minduntalan kifejezésre jut. Vuillard interieurjeinek nagyrészét ugyanúgy legközelebbi hozzátartozói, anyja, nagyanyja, nővére, sógora, nagynénjei népesítik be, 17 mint Rippl-Rónai vásznait a családja és a kaposvári rokonság. Mme Vuillard egyik főszereplője fia életművének, ahogy olvas, varr, vagy éppen jácintokat öntöz. 18 Vuillard egyik életrajzírója írja a művész édesanyjával való kapcsolatáról: „Vuillardnak egy nagy érzése volt csupán: az édesanyja. Ő inspirálta gesztenyeszín hajával, ősz hajával; soha sem szűnt meg részt venni az életében; amikor már meghalt, akkor is tanácsokat ad neki és védelmezi." 19 Ezt olvasva, önkénytelenül Ripplnek a szüleiről írott sorai jutnak eszünkbe. 20 Az egyik közös ihlető erő tehát a két festő művészetében a családjukhoz fűződő rendkívül erős kapocs, a másik az otthonnak mindkettőjük életében betöltött fontos szerepe. Érdekes pl. megfigyelni Vuillard portréit. A képek egész sorozata tamískodik arról, hogy az ábrázoltakat otthonuk tárgyaitól körülvéve örökíti meg. 21 Nyilván a róluk nyújtott jellemzést csak az otthon beszédes légkörétől támogatva érezte teljesnek. Ripplnek franciaországi festő-barátjával, Vuillard-al való kapcsolatát elemezve tehát azt látjuk, hogy a képeiken mutatkozó bizonyos hasonlóság hangulati jellegű, s nem stílustörekvéseik közös voltából, hanem alkati azonosságukból ered.
