dr. D. Fehér Zsuzsa -Párdányi klára szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 3. szám (Budapest, 1961)

Scheiber Mária: Magyar művészeti szaklapok a XIX. században

századi ötvösség az utolsó korszak, ami iránt érdeklődnek. Ez nem véletlen. Keleti Gusztáv azt írja 1870-ben, hogy ,,a művészeteken századok óta a hanyatlás ideje terül. . . Művészipangás, ferde divat, rossz ízlés uralmának korszaka." Ezzel a lesújtó kritikával nyilván a barokkot érti, amellyel tudósaink és művészeti lapjaink egyáltalában nem foglalkoztak. Ennek okát nehéz kibogozni. Nem lehet azt mondani — ami elképzelhető volna —, hogy ez Habsburgellenes hangulatot mutat, azon oknál fogva, hogy a barokk stílus a török kiverése után terjedt el az országban, és kétségtelen, hogy Bécstől vettük át. Ez az érv nem állhat fenn, mert a foltörekvő polgárság a kiegyezés után a kapitalista fellendülést boldogan élvezte és üzleti kapcsolataiban egyáltalában nem zárkózott el Bécstől. Igaz, hogy az új polgári osztály, amely a Sugár-úti palotákat építteti, nem áll egy síkon az Akadémia által támogatott, előkelő ridegségbe zárkózott tudományos folyóirattal. A mindennapi élet művészete elfogadta a barokkot, sőt neobarokk formájában ki is élvezte, ez adta meg Benczúrnak és a müncheni iskolának fölényét minden más igénnyel szemben. De ennek nem volt sok köze a hivatalos tudományhoz. Érdekes adatot említ Lyka Károly ennek a kornak művészi életéről. Azt írja, hogy Párizsba nem is lehetett állami ösztöndíjat szerezni, mert féltették a fiatal művészeket a „hipermodern" hatások „fertőző veszedelmé"-től. A hivatalos körök konzervatívak voltak ! 1872—96-ig jelent meg a Bauzeitung für Ungarn c. építészeti lap, Kornhoffer Eduard szerkesztésében. De nem az építkezés művészeti vagy városrendezési szempontjait tartotta szem előtt, hanem főként technikai kérdésekkel foglalkozott. Érdekes abból a szempontból, hogy saját korszakában, amit Pest fejlődése korai szakaszának tekinthetünk, minden jelentősebb új házat megtárgyal és részletesen ismertet. Alaprajzokat mutat és telekárakat rögzít le, úgy hogy Pest akkori fejlődését szinte szemmel követhetjük. Az életbe próbál bekapcsolódni a két nyelven (magyar— német) megjelenő Budapesti Mű- és Iparlap. 1878-ban Bausák Péter indította meg, mint vasárnapi illusztrált hetilapot, de csak 8 száma jelent meg (ápr.—máj.). Célja a kereskedelem, műipar ós kézműipar emelése és fejlesztése volt. Hirdetései tömege ellenére sem tudja fenntartani magát. Nem igazi művészeti lap, inkább a gyakorlati iparművészet élettel való kapcsolata foglalkoztatta. Keleti Gusztáv erről a jelenségről azt írja 1870-ben, hogy nálunk is mogindult a kapitalizálódás, de a versenyben kevés hely jut a művészeknek. Csak dicsőség jut nekik, de nem haszon. Külföldön verseny van a művészet terén is, amennyiben az iparhoz kapcsolódik, s ezen a téren kapja meg verseny jellegét. Ott a társadalom és művész párhuzamosan halad. A művészeti és iparművészeti fejlődésben a gyárak is részt vesznek, azon igyekezve, hogy minél ízlésesebb termékekot gyártsanak. Talán erre törekedett Bausák is, de rövidéletű lapjával ezt nem tudta elérni. Egy évvel később, 1879-ben indította meg Prém József jól szerkesztett és életképes művészeti lapját, a Képzőművészeti Szemlét (65. kép), amely három évig, 1881-ig tudott fennmaradni. Fametszetekkel illusztrált havi folyóirat volt, általános művészeti cikkekkel, egyes műalkotások ismertetésével, műtermi hírekkel, a Képzőművészeti Társulat híreivel és könyvismertetésekkel (66., 67. kép). Munkatársai közt találjuk Ipolyi Arnoldot, Pulszky Ferencet, Keleti Gusztávot és Pasteiner Gyulát. Társlapja volt a Magyar Műipar, az első magyar folyóirat, amely művészi szempontból foglalkozott iparművészettel. A Képzőművészeti Szemle cikkei közül kiemeljük Ipolyi Arnold írását 1881-ből, amely a kor művészeti viszonyaira vet érdekes fényt. Megtudjuk, hogy „Állandó képcsarnok" nyílt a Képzőművészeti Társulat palotájában, ahol kizárólag magyar művészek alkotásait árusítják. Ezzel most komoly küzdelem indult a német és osztrák festők még mindig fölényes sikerei ellen. A vásárlóközönség ugyanis egyáltalában nem volt műértő, nem meggyőződése és ízlése szerint választott műtárgyat, hanem márkát, nevet akart vásárolni és jobban bízott a külföldi mesterekben, nem vette észre azoknak rendszerint másodrangú voltát. Időrondben nagy kiesés következik. Tizenegy évig nem jelent meg újabb művészeti lapunk, ós az 1892-ben meginduló illusztrált folyóirat speciálisan építészettel foglalkozott: az Építészeti Szemle. Havi lap volt, melyet Bobiűa János szerkesztett. Budapest gyors fejlődését és egyes épületeit mutatja be. Rámutat a város elhanyagolt állapotára, harcol az ellen, hogy még mindig Bécstől függjünk, foglalkozik városszabályozási kérdésekkel, az 1896-os kiállítással, majd festészeti kérdésekkel is és és nem téveszti szem elől az általános külföldi fejlődést sem. Reprodukciói már nem fametszetek vagy lithográf iák, hanem a „modern" nyomástechnikával készült autotípiák. A lap Budapesti Építészeti Szemle néven átlép a huszadik századba is. 1898-ban megindult a második Műcsarnok című lap Ambrozovics Dezső szerkesztésében. Ez a Képzőművészeti Társulat hivatalos lapja volt. De társulati hírek és a műcsarnoki kiállítások ismertetése mellett hoz visszatekintő cikkeket is, pl. a XIX. század magyar festészetéről. A 40-es évek fellendülésétől a 70-es évekig kíséri figyelemmel a magyar művészeti élet fejlődését és letöréseit. Ez a cikk számon tartja a fontosabb eseményeket, az Országos Képtár új szerzeményeit, akár ajándékozás, akár vétel útján, a Képzőművészeti Társulat alakulását (1861), a régi Műcsarnok megnyitását (1877). Ugyancsak a XIX. századdal foglalkozik Ernst Lajos cikke: Magyar műtörténeti irodalom a XIX. században. Ebben Nóvák Dániel könyvétől (1835), a 40-es évek művészi érdeklődésének némi fellendülése után, Ormós Zsigmond, Nagy Iván, Foltényi János, Hatos Gusztáv, Prém József, Szana Tamás ós Hollós Károly működését ismerteti.