dr. D. Fehér Zsuzsa -Párdányi klára szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 3. szám (Budapest, 1961)
Scheiber Mária: Magyar művészeti szaklapok a XIX. században
Különben is az Iparegyesület 1848-ban már csak névleg létezett, nemigen lehetett ereje ahhoz, hogy egy lapot komolyan segélyezzen. A forradalom letörése utáni idők pedig már nem kedveztek a magyar kultúra fejlődésének. A Tudományos Akadémia 1849 után is működött, és mellesleg művészeti kérdésekkel is foglalkozott. 1858 jan. 4-i ülésén Wenczel Gusztáv egy Bizottmány alakítását ajánlotta, amely művészeti kérdésekkel foglalkoznék. Ennek folyományaként indult meg 1859-ben az Archeológiai Közlemények. Ez még nem igazi folyóirat, ezek csak egyes monografikus kiadványok, amelynek bizonytalan időközben láttak napvilágot. E kötetek 1899-ig jelentek meg, 40 év alatt összesen 20 kötet. Tartalmuk ősrégészettel, régi magyar művészettel és iparművészettel foglalkozott. 1861-ben megalakult a Képzőművészeti Társulat. Ennek előzménye már 1859-re nyúlik vissza, amikor is néhány művész (Orlai, Telepy, Barabás és mások) kivált a Pesti Műogyletből ós a Képcsarnok Egyletből, mert elégedetlenek voltak ezek működésével. Az első modern értelemben vett művészeti lapot Maszák Hugó indította meg 1864-ben, Magyar Képzőművész címmel, de ez csak áprilistól—júniusig létezett (64. kép). Maszák Hugó (1831—-1916) sokoldalú, nagyképzettségű ember volt. Eredetileg festőnek készült, de anyagi viszonyai miatt az újságírás felé fordult. A Vasárnapi Újság, a Hon, a Pesti Xapló, a Családi Kör, a Pesti Hírlap stb. munkatársa volt. Művészeti érdeklődósét mindig megtartotta, márcsak családi kapcsolatai révén is. Felesége Barabás Hona, a nagy festő lánya volt, aki sajátmaga is festett. Maszák Hugó sokat utazott külföldön, az északi országoktól Olaszországig mindenütt megfordult. Nagy látókörű és színes érdeklődésű ember volt. Az utókor számára legjelentősebb eredménye, hogy a Magyar Távirati Irodát megalakította, ami által hírszolgálatunkat függetlenítette Bécstől. Végül a főrendiház naplóvezetője lett. A Magyar Képzőművész c. lapjának bukása nem térítette le útjáról. 1868-ban Műcsarnok néven indított új lapot, amely azonban ugyancsak korai halálra volt ítélve, 1869 januárjában kimúlt. Ez a lithográfiákkal illusztrált kéthetenként megjelenő lap, esztétikai és művészettörténeti cikkeket hozott. Ámbár gyakoriak az ilyen novellisztikus témák is, mint Van Dy^ck házassága, Gérard Dou hegedűse, Ruysdeal ós a rabló. Ezekben a kor ízlését szolgálta. Ettől eltekintve színvonalas kezdeményezésnek tekinthetjük, kár hogy ilyen rövid ideig élt. Maszáknak M betűvel jelölt cikke (p. 134—135) ,,A kapu alatt", nagyon érdekesen világít rá a kor művészeti fejletlenségére. Azt írja, hogy a kapualjakban meghúzódó kópkereskodők hitvány másolatokat árusítanak, ezzel rontják a közízlést és a közönséget meg is nyúzzák. 1865-ben Bécsben Építész címen indított egy magyar nyelvű szaklapot Siebreich Károly, magyar építész, de ennek további sorsáról nem tudunk. 1868-ban indul meg az Archaeologiai Értesítő, az ogyetlen magyar régészeti és művészettörténeti folyóirat, amely hosszú időt élt meg. Még ma is létezik. Szerkesztői a kor legkiválóbb szakemberei voltak, Rómer Flóris (1868—1872), Henszlmann Imre (1873—1880), Pulszky Károly (1881—1884) és Hampel József (1885—1913). Az Archaeologiai Értesítő a múlt század folyamán azt a pozíciót foglalta el, amit az államilag támogatott tudomány megkívánt. Nívós cikkei, szép kiállítása lépést tartott a kor fejlődésével. Mégis egy zárt kaszt számára jelent meg, a nagyközönség talán nem is tudott a létezéséről. A lap megismeréséhez hozzátartozik, hogy r vezető tudósait és a kor kiváló műpártolóit megismerjük. Römer Flóris (1815—1889) archaeológus volt. Részt vett a szabadságharcban és három évig sínylődött Josephstadtban. 1854-ben szabadult csak ki. Hazatérve élénk részt vett a tudomány-os életben. 1868-tól a pesti egyetem régészeti tanára volt, majd a Nemzeti Múzeum Régiségtárának őre. Művei nagy skálát futottak be, az ősrégészet, a Korvinák ős a régi magyarországi falképek egyaránt foglalkoztatták. Henszlmann Imre (1813—1888) volt az első, aki Magyarországon középkori ásatásokat vezetett (Kalocsán és Székesfehérvárt). 1867 óta az egyetem művészettörténeti tanára. Fő érdeklődési köre a magyar és francia középkori kapcsolatok voltak. Pulszky Ferenc (1814—1897) író és archaeológus. Az első felelős magyar minisztérium államtitkára volt, ezért hosszú ideig élt emigrációban, Angliában és Itáliában. Csak a kiegyezés után tért haza. Munkái (Magyarország archaeológiája) és muzeológiai működése (a Nemzeti Múzeum igazgatója volt) a kulturális élet középpontjába helyezték. O vetette meg az alapját az Iparművészeti Múzeumnak, az Országos Képtár számára ő vette meg az Esterházy képtárat (1870). Fia, Pulszky Károly (1853—-1899) már ebben a művészi légkörben nevelkedett. Az Országos Képtár igazgatója lett, s mint ilyen szerencsés kézzel vásárolt főként renaissance képeket. Műveiben előszeretettel foglalkozik a magy"ar ötvösséggel. HampelJózsef (1849—1913) a pesti egyetem archaeologiai tanára, a Nemzeti Múzeum Régiségtárának vezetője volt. Idővel ő szerkesztette az Archaeologiai Közleményeket, ahol teret engedett a művészettörténetnek is. Műveiben Magy-arország honfoglaláskori emlékeivel és a magyar sodronyzománc történetével foglalkozott. Ipolyi Arnold (1823—1886) mint főpap nem vehetett közvetlen részt a művészeti életben, mégis nagy befolyással volt rá. 1872-ben képtárát a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, sokat irt művészeti kérdésekről főként a trecento festészetéről, a középkori építészetről és ötvösségről. Amint láttuk, a kor számottevő fórfiai a művészetnek korábbi korszakaival foglalkoztak. A renaissance, a XVI.
