dr. D. Fehér Zsuzsa - Pásztói Margil szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 1. szám (Budapest, 1959)

KÖNYVISMERTETÉS - Cs. Nagy Zsuzsa: Művészettörténeti Dokumentációs Központ Évkönyve. 1954/55.

B. Supka Magdolna Szemlér Mihályról, a múltszázad második felének elfelejteti mesteréről írt tanulmányt. Feladatát, egy nem tehetségtelen, de hatásában kisebb jelentőségű mesternek bemutatását hibátlanul oldja. meg. A szabadságharc utáni évek rajza életteljes, a művészkortársakkal, Munkácsy monumentális alakjával és tehetségének irányvonalával való egybevetés, érdokoson világít rá Szemlér hovatartozáséira. Különösen ízessé teszi a tanulmányt, hogy Szemlér életképeinek jellemzése — mely gondos és élvezetes — a társadalmi háttér megrajzolására is szolgál. Ilyen módon a művészi értékelés és a társadalmi milieu festése nem bomlik két egymástól független komponensre, hanem szervesen összefügg. Szemléletes és olvasmányos stílusa komoly írói adottságot árul el és nagyban emeli a cikk értékét, bizonyítva azt, hogy korántsem csökkenti egy tanulmány szakszerűségét, ha szép és igényes stílusban van írva. Genthon István Ferenczy Károly arcképeit sorakoztatja fel, publikálva köztük néhány eddig még soha reprodukálásra nem kerüli festményt is. Lyka Károh/ Koszt a Józsid' stílusáról mondja el néhány gondolatát, melynek legfőbb értéke — a szerző nagy szakmai tudásán kívül — főleg az emlékezés személyes jellegében, a kortárs eleven impresszióiban rejlik. A közlemények között szakirodalmunk komoly gazdagodását jelenti Pogány Ö. Gáborné katalógusa id. Marko Károly életművéről. Rengeteg gondos, aprólékos kutatás és munka jellemzi a világosan és használhatóan összeállított táblázatokat. Nincs szükség Pogánynó indoklására, mellyel munkájának közérdekű jellegére mutat rá. A kiváló oeuvrekatalógus távol áll az egyéni szakmai kedvtelések műfajától, hasznos és szükséges munkát végzett elkészítésével a szerző. A kötet cikksorozatát Z. Lányi Vera és Faikas Zoltán egy-egy Munkácsyval foglalkozó színesen és érdekesen összefogott adatközlése zárja le. Mégegyszer végigpillantva a cikksorozaton, megállapíthatjuk, hogy a kötol szerkesztési metódusát elsősorban a sokszólamúságra való törekvés jellemzi. Időbeli áttekintése a középkortól a huszadik századig terjed, az építészed- és iparművészettörténet éppúgy képviselve van lapjain, mint a festészet és szobrászat. Az elvi szempontokat fejtegető tanulmányokkal szemben ott találjuk a szigorúan adatközlő jellegűeket, a kezdő kutató neve mellett szakmánk legfőbb erősségeit. Ez a következetesen szemelőtt tartott sokrétűség komoly értéke a szerkesztésnek. A cikkek összeválogatásánál természetesen mindig lehel negatívumokat találni : a trinitász-szimbólumok kérdése nom a leglényegesebb problémája középkori kutatásainknak, valószínűleg akadt volna Szemlér Mihálynál nagyobit hatású XIX. századi művész, még a kis-mesterck között is, két Munkácsyval foglalkozó adatközlő cikk akkor is túlzott bőkezűség, ha Munkácsy művészetéről van szó. Hauszmann Alajosról és Ferenczy Károlyról önálló monográfia készül, a róluk szóló két tanulmány közlése ezáltal nem oly indokoltan sürgető. Ezek az ellenvetések azonban, épp azért, mert nem ismerjük a szerkesztő rendelkezésérc álló teljes cikkanyagot, melyből a válogatás történt — cáfolhatók, s főleg pedig nem érintik a tanulmányok egyéni értékeit. Mindont összevetve, örömmel üdvözöljük a kötetet, remélve, hogy ezentúl bű marad Évkönyv-jellegéhez és valóban évenként jelenik meg. Csengeríj né Nagy Zsuzsa