dr. D. Fehér Zsuzsa - Pásztói Margil szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 1. szám (Budapest, 1959)
KÖNYVISMERTETÉS - Bodnár Éva: Kiss Lajos „Vásárhelyi Művészélet”
KISS LAJOS „ Y Á S ÁRHELYI MŰ V É S Z É L ET Budapest. 1957 Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 292 lap. Képzőművészeti irodalmunk egyik legjelentősebb újdonsága Kiss Lajos, kiváló néprajztudósunk úttörő érdemű müve a „Vásárhelyi művész-élet"-ről. Kiss Lajosnak kél másik, korábbi, nagyszerű munkája „A szegény ember élete" — és „A szegény asszony élete" címen már elvezetett bennünket a Tisza-Marosszög nincstelen parasztjai közé, már megelevenítette előttünk a múlt század második telének, a századvégnek és század-fordulónak vásárhelyi társadalmát, kivált a vásárhelyi szegény nép életét: szőlőosőszök, kubikusok, béresek, napszámosok, kisparasztok, csizmadiák, mosónők, „nehezen élő férfiak és asszonyok" világát. Ebbe az elterpeszkedő, Szeremlei szerint hét, sőt talán ötvenhét faluból összetevődött elmaradt, poros alföldi városba jutunk el ismét Kiss Lajos vezetésével, hogy a jelen század első nyolc esztendőinek eseményeibe vagy eseménytelenségébe sűrítve (1904—1912) ismerjük meg azt a. hősies küzdelmet, milyet az itt született vagy idekerült művészek vívtak a város, a magyar vidék kultúrájáért, a művészet meghonosításáért, megszerettetéséért . Kiss bajos könyve születéséről a bevezetőben elmondja, hogy eredetileg Tornyai Jánosról és Rudnay Gyuláról akart a Tornyai Társaság részére székfoglalót készíteni, elsősorban azokról az időkről, amikor a művészek Vásárhelyen éltek. Szerzőnk azonban ezekben az esztendőkben nemcsak a- művészek életének szemtanúja, hanem barátjuk, küzdelmeik osztályosa is volt. Kiss Lajos, Tornyai, Rudnay élete, felfogása összefonódott' az ugyanakkor itt élt többi művészével : Endre Bélával, Pásztor Jánossal. Várady Gyulával, Rubletzky Gézával stb. Visszaemlékezéseibe így bevette a művésztársaság valamennyi tagját. Azokról a művészekről is ír, akik Vásárhelyen megfordultak, hosszabb vagy rövidebb ideig ott dolgoztak, kezdve a legelső vásárhelyi szerény-tehetségű festőtől, Gosztonyi Józseftől, egészen a Rudnay festőiskola sok növendékéig. Nem feledkezhetett el a műkedvelőkről és műbarátokról sem, akik a művészek hétköznapjaihoz éppen úgy hozzátartoztak, mint ünnepeikhez. Adatait hiteles forrásokból, levéltári iratokból, történeti munkákból, folyóiratokból, napilapokból gyűjtötte össze, hozzáadva saját élményeit, beleszőve emlékeit, őszinte magyar gondolatait. így kerekedett ki a felolvasásnak szánt rövid tanulmányból ez a mű, mely huszadik századi magyar művészetünk, nemzeti festészetünk egyik legfontosabb területére vonatkozó forrásanyaggá lett. A „Vásárhelyi művészélet" nemcsak kimeríthetetlen adattár a művészettörténészeknek, akik az Alföld festészetével foglalkoznak, hanem élvezetes, szórakoztató és elgondolkoztató írásmű mindazoknak is, akik a magyar művészetet szeretik. Kiss Lajos könyve megírásának célját így foglalja össze : „Kötelességből, sőt lelki szükségből is írtam szülővárosomnak ezt a mindeddig íratlanul maradt történetrészletét, hogy e nagy város pora és a feledés egyre sűrűsödő homálya ne temesse el azt örökre. Kevés ember él már Hódmezővásárhelyen, aki ismerte Tornyait és művésztársait. Még kevesebb, aki ezekkel a művészekkel naponként együtt lett volna. Olyan ember meg talán nincs is, akit az foglalkoztatna, hogy a művészek közül kik keresték fel ezt a várost hamisítatlan magyarságáért és tiszta lelkületéért, hogy kik örökítették meg népének életét és tipikus alakjait ... Ez a visszaemlékezés valójában a művészet iránti szeretetének és hálájának a kifejezése". Nemzeti művészetünk egyes területein még számos megoldatlan kérdéssel állunk szemben, összefogó elemzésénél is arra ébredünk, hogy még előbb az adatgyűjtés munkáját kell alaposabban, mélyrehatóbban elvégezni. Ilyen kutatási terület még — noha már komoly részleteredményekre építhetünk — az alföldi festők munkássága is, melyet újabb művészettörténeti írásainkban kezdenek külön problémaként kezelni. Kétségtelen, hogy a magyar táj szépsége, ereje egyre inkább hazahívta a századfordulón a külföldi művészeti központokban tanuló, a francia, a német művészet bűvöletébe került művészeinket. A nagybányai festőkben — Ilollósyban, Rétiben, Thormában — a millennium évében Münchenben támadt fel ellenállhatatlan erővel az a vágy, hogy a tanultakicai, a látottakkal a tarsolyukban haza kell jönni és a hazai tájat, a hazai problémákat kell megfesteni. Ez az olthatatlanul izzó érzés még inkább fokozódik és még egyöntetűbben gyökerezik népi-nemzeti hagyományainkban az alföldi művészek céljait tekintve. „Alföldi művészek" összefoglaló nevében elsősorban azokra gondolunk, akik életük legjavát, hosszabb vagy rövidebb időt töltöttek az
