Bányai József: A vadászat tárgyi eszközei - A Magyar Mezőgazdasági Múzeum tárgykatalógusai 2. (Budapest, 2010)
Bányai József A VADÁSZAT TÁRGYI ESZKÖZEI A MAGYAR MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM VADÁSZATI ESZKÖZGYŰJTEMÉNYE A vadászat eredetileg valóságos emberi szükségletek kielégítésére szolgált. Későbbi létjogosultsága saját hagyományaiból és a gyakorlásakor alkalmazott szabályokból eredt, s ezáltal a vadászat az emberi kultúra egyik legfontosabb forrásává vált. A vadászat történetének feltárásával foglalkozó kutatás és irodalom a történettudomány része. A vadászattörténet a vadászati joggal, vadászati etikával, vadászművészettel stb. együtt a vadászati kultúra körébe is beletartozik. A magyar vadászat, vadászati kultúra bemutatásával és népszerűsítésével a Magyar Mezőgazdasági Múzeum már alapításától kezdve foglalkozik. A hazai köztudat a budapesti Vajdahunyadvárat a Magyar Mezőgazdasági Múzeumnak otthont adó épületként tartja számon. Pedig a növénytermesztés, állattenyésztés, erdészet, halászat stb. mellett a magyar vadgazdálkodás és a vadászati kultúra tárgyi és írásos emlékeit is itt állították ki, mutatták és mutatják be jelenleg is. A honfoglalás „millenniuma” alkalmából (1896-ban) hat hónapon át nyitva tartott országos kiállítást rendeztek Budapesten. A millenniumi kiállításnak történelmi és jelenkori főcsoportja volt. A későbbi Magyar Mezőgazdasági Múzeum a történelmitől örökölte romantikus hajlékát, a jelenkoritól pedig első gyűjteményeinek jelentős részét. A múzeum alapító oklevelét az akkori földművelésügyi miniszter, Darányi Ignác 1896. június 20-án írta alá.1 A történelmi főcsoportnak a múzeum részére szánt épülettömbjét Alpár Ignác neves műépítész tervezte román, gótikus és reneszánsz stílusban. A múzeum alapításakor a korabeli politikai és gazdasági vezetés a vadászatot mint a mezőgazdaság egyik ágazatát kívánta megjeleníteni. A múlt század végén - a múzeum alapításakor - a vadászati tárgyak és trófeák begyűjtése komoly nehézségeket okozott. Röviddel a múzeum megnyitása előtt Paikert Alajos levelet írt Lenk Ödönnek Marienbadba, melyben - Lenk tudvalévőén szép és nagyszámú trófeagyűjteményéből - sürgősen 10-15 darab szarvasagancsot kért az erdészeti és vadászati kiállítás részére.2 Sajnos a kérésre nemleges válasz érkezett, ugyanis Lenk megírta, hogy nem hajlandó megválni a trófeáitól. Ekkor még a vadászat tárgyi eszközei közül - puska, vadászkés, lőportartó, vadászkürt, tölténykészítő eszközök stb. - a legnagyobb tételt, 229 tárgyat Kertész Tódor letéti anyaga jelentette.3 1897. szeptember 12-én a Magyar Mezőgazdasági Múzeum megnyitásával egy időben az ezredéves kiállítás történeti csoportjának - Vajdahunyadvár - gótikus épületében bemutatták a látogatóknak az ország első állandó vadászati kiállítását. A megnyitáskor a múzeum 30 osztályra tagozódott, és ebben az időben még a vadászatot az erdészettel egy osztályba sorolták. Ennek egyik oka az volt, hogy a korabeli országos mezőgazdaság-politikában - a nemzetgazdasági szempontból kevésbé fontos vadászat előtt - például a vízépítészet és vízszabályozás kérdései és problémái is lényegesen jelentősebb helyet foglaltak el.4 Paikert azonban hamarosan ráébredt a vadászat fontosságára, és levelet írt Darányi miniszternek. Kérte, hogy a mezőgazdasággal összefüggő rokonszakok gyűjteményeinek - így a vadászatnak is - biztosítsanak méltó elhelyezést. Majd így folytatta: „A mezőgazdasági termények a dolog természeténél fogva nem eléggé dekoratív hatásúak, és mint ilyenek, a laikus közönséget nem is eléggé érdeklik, szükséges tehát, hogy oly tárgyakról is történjék gondoskodás, amelyek vonzóvá, érdekessé teszik a múzeumot. Ilyenek elsősorban a vadászati tropheák, ezek sohasem tévesztik el hatásukat, és mindenkit egyaránt érdekelnek. ”5 Az 1900. évi párizsi világkiállítás bezárása után a múzeum két értékes vadászattörténeti relikviával gyarapodott. Az egyik egy kézzel festett vadászati térkép, a másik egy díszes kivitelezésű lőjegyzékalbum, amely a kor legkiválóbb magyar vadászainak magánlőjegyzékeit és a nagyobb uradalmi vadászterületek 100-120 éven keresztül vezetett lőjegyzékeit tartalmazta. Szövegét francia nyelven, gyönyörű kalligrafikus kézírással írták. Bőrrel bevont, 38 cm hosszú, 27 cm széles és 5 kg súlyú. Díszes külső borítása Morzsányi János budapesti díszműárus és jelvénykészítő kiváló mesterségbeli tudását bizonyítja. Az albumból egyetlen darab készült, ezért vadászattörténeti értéke felbecsülhetetlen. A múzeumnak otthont adó épületeket azonban - csak a millenniumi kiállítás idejére - ideiglenes anyagból építették fel, így azok süllyedni és repedezni kezdtek. A gyűjteményeket 1899. július folyamán a Kerepesi út (ma Rákóczi út) 72. számú bérházba költöztették át. Néhány gyűjteményt - az erdészetet, vadászatot, vízépítészetet, halászatot - viszont az eredetileg is szilárd 1A Magyar Mezőgazdasági Múzeum ismertetője. Budapest, 1907. 9. 2 Magyar Mezőgazdasági Múzeum Adattára IX. Leltári száma: 868/400. 3 Magyar Mezőgazdasági Múzeum Adattára IX. Leltári száma: 867. 4 Kísérletügyi Közlemények, 1937. január—december 1—6. Füzet 264. 5 Magyar Mezőgazdasági Múzeum Adattára IX. Leltári száma: 867/175. 5
