Estók János szerk.: 1956 és a magyar agrártársadalom (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK - Pölöskei Ferenc: Agrárpolitikai elképzelések a 20. század első felében

körülfont, továbbá a pártok egész sora által kísért új erőtérben zajlott. A gyökeres változásra irányuló tervek, elképzelések rendkívül tarka képet mutattak. A földkérdés demokratikus rendezése a demokrácia, a humánum próbakövének, minimumának számított. A társadalmi közmegegyezés nélküle már lehetetlenné vált. Külön kérdéskörbe tartozik a Magyarországi Szociáldemokrata Párt agrárfelfogása és annak változásai. A pártban megalakulása, 1890 óta a dualizmus fennmaradásáig a nagyüzem-kisüzem alternatívája maradt a viták homlokterében. Vezetősége - az európai szociáldemokrata álláspontot elfogadva - a mezőgazdasági termelés eredményességére is hivatkozva a nagyüzem, pontosabban a föld nacionalizálásának elvét vallotta. Az uralkodó felfogás mellett azonban akadtak más vélemények is. Takács József és Dániel Arnold például a parasztság kívánságát figyelembe véve, még ha a kisüzem termelési eredményei nem is érik el a nagyüzemét, a földosztás mellett kötelezte el magát. Az 1920-as évek közepétől azonban a forradalmak, döntően a Tanácsköztársaság termelési szövetkezetek, kolhozok alakítására irányuló kísérletének paraszti, sőt össztársadalmi elvetése nyomán a szociáldemokrata pártban a hagyományos ortodox marxista elvet a földkérdés demokratikus megoldásának programja, vagyis a földosztás követelése váltotta fel. Bár a korábban uralkodó szocialista változat is fel-felbukkant. Európában az első világháború után több ország szociáldemokrata pártja felülvizsgálta és újrafogalmazta korábbi agrárpolitikai koncepcióját. A német párt például az 1920-as évek második felében már a mezőgazdasági közép- és kisüzemek életlehetőségeinek támogatását írta zászlajára a nagybirtok nacionalizálása helyett. Követelte a 750 hektár feletti szántók osztását kártalanítással, illetve kisbérietek létrehozását. Az osztrák párt pedig a nagybirtokokat a községek tulajdonába adta volna, és felfogása szerint a községtől vehették volna át a parasztok bérletek formájában megművelésre. A magyar párt kezdetben bírálta az 1920. évi földreform korlátozottságát, a megváltás súlyos terheit, majd új, radikális reformot sürgetett. Továbbra is fontos feladatának tekintette azonban a földmunkások munka- és életkörülményeinek javítását. Az új agrárprogram kidolgozása azonban elhúzódott, s csak 1930-ra készült el.'

3 Ebben már a nagybirtok széttörése s a földosztás került a középpontba. Ugyanakkor a program sürgette a mezőgazdaság s benne az értékesítés fejlesztését, az adó- és hitelpolitika javítását, a falusi népesség érdekvédelmének hatékonyabbá tételét. Az új programnak azonban jócskán akadtak bírálói is, hivatkozva a szocialista elvekre, amelyekkel szerintük semmiféle magántulajdon támogatása sem egyeztethető össze. Az elfogadott szöveg is felemásra sikeredett, hiszen a távolabbi jövőben lehetségesnek tartotta a parasztság belátásával születő szövetkezetek megalakítását. Az 1944 utáni Ideiglenes Nemzetgyűlés két nagy alkotását tarthatjuk kiemelkedőnek: a földosztást és a köztársaságot. Mindkettőt szükségszerűvé és elfogadottá tette a történelem. A két alapkérdést, különösen a földosztást, semmi és senki sem kérdőjelezte meg. Miként az 1848. évi jobbágyfelszabadítás, történelmünk részévé vált. A nagybirtok terhétől megszabadult szegényparasztság azonban or13 Varga Lajos: A szociáldemokraták agrárfelfogása 1918-1930 között. Múltunk, 1991. 2-3. 131-147.