Estók János szerk.: 1956 és a magyar agrártársadalom (Budapest, 2006)
TANULMÁNYOK - Varga Gyula: Mezőgazdaságunk nemzetgazdasági szerepváltozásai
Agrárjövőnkről Szomorú szívvel kell egyetértenem Kopátsy Sándornak a Széphalmi Diétán tartott előadása alábbi szavaival: „A rendszerváltás után szinte letűntek, vezető és politikai támogatás nélkül maradtak a paraszt-polgárosodás hívei. Az urbánusok ultraliberális politika hangadói lettek. (...) A parasztpolitika az őskonzervatívok uralma alá került. Ezek nem a kiépült erős alapokat építették tovább, hanem a földreform utáni paraszti világot akarták restaurálni. A rendszerváltás után sikerült nekik a földtulajdont úgy szétaprózni, hogy azon a paraszt-polgári átalakulásban szinte minden elvesztett, ami az előző negyven évben épült." 33 Mit lehetne, mit kell tenni? Az EU adta környezetben - idomulva annak agrárpolitikájához - a tennivalók közül első helyre a versenyképességet kell helyeznünk. Csak versenyképes mezőgazdaságtól remélhető ugyanis, hogy az olyan fontos további célok, mint a méltányos paraszti jövedelem, a környezettel őrző módon bánó mezőgazdaság és a fogyasztók egészséges élelmiszerrel való ellátása reálisan elérhetővé váljanak. A szegény és veszteséges mezőgazdaság, a múltba révedő agrárpolitika és a terjedőben lévő „zöldromantika" egyaránt a kudarcot, a további leépülést hordozza magában. Piacgazdasági rendszerben csak versenyben helytállni képes agrárgazdaságnak van jövője. Tekintsük át az alábbiakban a legfontosabb feltételeinket és az ebből fakadó teendőink sorát! Szétaprózott a földtulajdon, az ennek valamilyen irányú racionalizálásával kapcsolatban megszólalót még ma is, a csőd közepén, kiátkozással fenyegeti a „nemzeti erő"! Majd félmilliónyi a magát parasztnak hívő, árutermelésre teljességgel alkalmatlan ember és mintegy százezernyi a szövetkezéssel némi árutermelésre és kiegészítő jövedelemszerzésre képes kistermelő, akiket azonban a szövetkezésnek, az összefogásnak még a gondolatától is elriasztott az elmúlt több mint egy évtized. 34 A rendszerváltás előtti 11% helyett a legális magyar munkavállalók mintegy 5-6%-a dolgozik főfoglalkozásuként a mezőgazdasági termelésben. Nincs tehát nyomasztó agrár-túlnépesedés, és ami van, az a kiöregedéssel megoldódik. Valójában ma inkább a szakképzettek hiánya fenyeget. Az agrárpolitikát az EU diktálja, és ha eddig lett is volna magyar agrárpolitika, akkor az kényszerűen betagolódott volna a közösségibe. Ennek előnye a nagyobb kiszámíthatóság, a korábbiakhoz képest lényegesen több és biztos támogatás, de azt is látni kell, hogy mindez egy konzervatív és protekcionista rendszerben érvényesül, s távlatilag nem szolgálja a versenyképesség növelését. A mezőgazdasági területnek hivatalosan is majdnem felét társas gazdaságok művelik, ténylegesen viszont ennél jóval többet. (A csak „papíron" őstermelők több" Kopátsy Sándor: A népiek - Erdei Ferenc emlékére. Előadás a Széphalmi Diétán. Széphalom, 2006. augusztus 10. Kézirat. 21. 34 Azért nem tizenhat esztendőről beszélek, mert 1992 táján még a tagok túlnyomó többsége egyáltalán nem akart kilépni a szövetkezetekből, s a többség később is csak kényszerből tette ezt! Az 1992. október 12-i felmérés szerint ugyanis a tagok 4,7%-a akart egyénileg és 5,7%-uk csoportosan kiválni. Ez a földterületnek mindössze 3,2%-át érintette volna, igaz, hogy a vagyonnak 10,9%-át. Tudjuk és a számok is ezt jelzik, hogy a szövetkezetet nem a mezőgazdasági, hanem a más területen dolgozók akarták elhagyni. In Varga Gyula: A mezőgazdaság és a szövetkezetek átalakulása. Társadalmi Szemle, 1993. 4.