Estók János szerk.: 1956 és a magyar agrártársadalom (Budapest, 2006)
TANULMÁNYOK - Varga Gyula: Mezőgazdaságunk nemzetgazdasági szerepváltozásai
állandó gáncsoskodása mellett, de utólag jól láthatóan egyre inkább távolodva a szovjet és a többi szocialista országban követett agrárirányítási rendszertől. A forradalom idején megtett fordulatot legalizálni kényszerülő, későbbi kormánydöntés ugyancsak lényeges változásokat hozott a parasztság életében. Ezek legfontosabbjai: jogszerűvé tették a parasztok szövetkezetből való kilépésének szabadságát; megengedték a szövetkezetek feloszlásának kimondását; deklarálták a megmaradt szövetkezetek államtól való függetlenségét; 20-25 kat. holdban maximálták a magángazdaságok földterületét, de 5 kat holdig engedélyezték a szabad földforgalmat. Magyarország ezzel úttörő szerepet vállalt a szocialista országok agrárpolitikájának megújulásában. Követők helyett azonban csak bírálói és támadói voltak az ettől az időponttól keltezhető „magyar modellnek". 1956 és 1957 során tömegesen léptek ki a parasztok a szövetkezetekből, és oszlatták fel azokat. Az erre az időszakra jellemző általános hangulatot és feltételrendszert tömören úgy jellemezhetjük, hogy általános volt a szövetkezetellenesség, megnőtt a parasztok döntési szabadsága, javultak az egyéni döntések szabadságának a feltételei. Működni kezdett a piac is, amely kedvezőbb feltételeket nyújtott a termelés fejlesztésére és a jövedelem növekedésére, vagyis a termelői kedv föllendülésére. A különféle típusú szövetkezetek száma 1956. október 1-je és december 31-e között mintegy 5000-ről 2000-re apadt, területük a korábbi 40%-ára csökkent, tagjaik száma pedig kereken egyharmadára szűkült. Az egyébként is kisméretű üzemek átlagterülete tovább mérséklődött. A megmaradt szövetkezetek tagjainak zömét a földnélküliek vagy csak a megélhetéshez elégtelen területtel rendelkezők adták. Ezt jelzi az is, hogy mezőgazdasági területüknek több mint 70%-a állami tulajdonú, nem pedig „bevitt tagi föld" volt. Az egy tagra jutó földterület nőtt, és ez, valamint a kötelékek lazulása a háztáji földek gyors gyarapodásához vezetett. IX A forradalmat leverő kormány nemcsak deklarálta az egyéni gazdaságoknak az ellátásban játszott meghatározó szerepét, hanem ténylegesen is javított a helyzetükön. Az 1957-ben nyilvántartott egyéni gazdaságok (0,25 ha fölötti területtel rendelkezők) száma 1,3 millió volt, és az ország szántóterületének 71%-át művelték. Nagy számukból és a méretek szóródásából következik, hogy ezek fele nem érte el az egy család eltartásához szükséges minimumot, s az 5 kat. holdnál kisebb területtel rendelkezők művelték a mezőgazdasági terület egynegyed részét. Felszereltségük szintje messze elmaradt még a legelemibb követelményektől is. A nagyobb méretű parasztgazdaságok ugyanakkor igen gyorsan megélénkültek, és jelentősen hozzájárultak a mezőgazdasági termelés gyors föllendüléséhez. 1957-ben 14,7%-kal, 1958-ban 20,5%-kal és 1959-ben 25,4%-kal volt nagyobb a bruttó termelés értéke, mint 1956-ban. A pezsdülést jelezte a földpiac megélénkülése, a földár megkétszereződése is. Ennek a folyamatnak vetett véget a mindinkább irányt váltó, a „baráti országok" politikai vezetőitől érkező nyomásnak és „útmutatásnak" engedő hazai agrárpolitika, amely egyre gyakrabban emlegette a mezőgazdaság mielőbbi „szoA földtulajdon és a mezőgazdasági struktúra átalakítása.
