Estók János szerk.: 1956 és a magyar agrártársadalom (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK - Varga Gyula: Mezőgazdaságunk nemzetgazdasági szerepváltozásai

A földadót és a kötelező beszolgáltatást 1948-tól olyan progresszív és ingyenes termékbeadási kötelezettséggel egészítették ki, amely a 150 aranykoronát és 15 kat. holdat meghaladó méretű üzemekre, a „kulákokra" vonatkozott. Rájuk külön terhet, ún. mezőgazdasági fejlesztési járulékot róttak ki, és megtiltották a földek szabad adásvételét (megakadályozva azt is, hogy földjüket eladva vagy bérbe adva kimeneküljenek e megbélyegző helyzetből). Korlátozták számukra a bérmunkások alkalmazását, és 40 kat. holdban maximálták üzemi területüket. Nem csoda, hogy a gazdasági és társadalmi ellehetetlenülés elől menekülve sokan elhagyták vagy az államnak „felajánlották" földjeiket, s új életet kezdve, eredeti lakóhelyüktől távol, ipari munkássá lettek. A földet elhagyók száma különösen 1952-ben, ebben az egyébként is katasztrofálisan rossz termésű évben szaporodott meg, és az év végére 1 millió kat. holdnyi gazdátlan, ún. „tartalékföld" várt mezőgazdasági hasznosításra. Az 1950 végéig megalakult csaknem 2200 mezőgazdasági termelőszövetkezet zöme, az egykori agrárproletárok és törpebirtokosok szántóföldi növénytermelést folytató, többnyire önkéntes, illetve gazdasági és nem politikai kényszer szülte, átlagosan 200 ha nagyságú társulásai volt, csekély eszközzel és nagy taglétszámmal (az 1 tagra jutó földterület nem érte el a 4 ha-t sem). Az ország szántóterületének mintegy 8%-án gazdálkodtak.

12 Az 1951-ben induló erőszakos kollektivizálás egy év alatt megkétszerezte a termelőszövetkezetek számát, amelyek átlagos területe alig növekedett, de az 1 tagra jutó terület tovább csökkent, 3 ha/fő alá. Ezt követően nem a szövetkezetek és az abba beterelt tagok száma (az előbbi 13%-kal, az utóbbi 21%-kal bővült), hanem területük nőtt meg kiugróan (62%-kal). Mindez jelezte, hogy a kis- és középparaszti réteget is elérte a kampány, és a „tartalékföldekből" is részesültek a szövetkezetek. „A termelőszövetkezetek gyors számbeli szaporodását a gazdasági eredmények romlása követte." - állapítja meg alapos elemzést adó könyvében Fazekas Béla.

13 Az 1950 és 1956 közötti évek mezőgazdasági termelése - minden ésszerű és észszerűtlen erőfeszítés ellenére - jóval elmaradt az 1938-ban elért szinthez képest. A termelés inkább visszaesett, mint stagnált, s hihetetlen mértékben ingadozott. Az ellátás gondjait leginkább a külkereskedelmi adatok érzékeltetik: amíg az agrárimport 1949-hez képest 1956-ig 8-9-szeresére nőtt, addig a kivitel csak 10-20%-kal emelkedett. A mezőgazdaságot növekvő számú munkaerő hagyta el.

14 A nagymérvű agrár-túlnépesedést viszont - ez a kétségtelenül brutális módszer - igen gyorsan és számottevően csökkentette. Enyhe vigasz, hogy az iparban elhelyezkedők keresete jóval meghaladta a mezőgazdaságban dolgozókét. A mezőgazdaság nyilvánvaló csődje - ha csak átmenetileg is, de - visszavonulásra késztette a szovjet példát túlteljesítve másoló agrárpolitika képviselőit, és Nagy Imre miniszterelnökké választásával új irányzat vette kezdetét 1953-ban. A technikai segítségnyújtás (a gépállomány növelése, a műtrágyaellátás javítása stb.) 12 Pál József: A „szövetkezeti kérdés". In Magyarország agrár története. Agrártörténeti tanulmányok. 495. 13 Fazekas Béla: Mezőgazdaságunk a felszabadulás után. Mezőgazdasági Kiadó, Bp., 1967. 176. 14 MÉM STAGEK: Mezőgazdasági és élelmiszeripari adattár a felszabadulástól napjainkig. MÉM Információs Központ. Bp., 1985.