Estók János szerk.: 1956 és a magyar agrártársadalom (Budapest, 2006)
TANULMÁNYOK - Varga Gyula: Mezőgazdaságunk nemzetgazdasági szerepváltozásai
védett, több mint 50 mülió fogyasztót számláló piaca. A sikeres polgári fejlődésének azonban továbbra is gátja maradt a tulajdoni struktúra, a feudális örökség továbbélése, amin az elvesztett első világháború és az azt követő, sikertelen forradalom sem volt képes változtatni. Az I. világháború és annak politikai öröksége egyaránt súlyosan érintette a magyar mezőgazdaságot. A politika a kiélezett helyzetben - mint oly sokszor az azóta eltelt idők során - a felhalmozódott szociális feszültségek enyhítésére a földkérdés felé fordult. A földbirtokos osztály - változtatásokra kész, de kisebbségben maradó - képviselői, 500 és 3000 ha között kívánták meghatározni a nagybirtokok méretét, a radikalizálódó kormány 1918 végén a „világi" nagybirtokot 300, az egyházit pedig csak 120 ha-ban. A folyamat végére az 1919-es Tanácsköztársaság tett pontot, és 60 ha-ban maximálta a magántulajdon felső határát, s elrendelte a föld kárpótlás nélküli kisajátítását, sőt államosítását is. Ez a ballépés - a külső beavatkozástól függetlenül is - a rendszer gyors bukását hozta, sőt mindenkit elrettentő radikalizmusa később meghiúsította a reális, a gazdasági és szociális szempontból is elfogadható megoldás, a feudális béklyók zömétől való megszabadulás lehetőségét is. A Monarchia felbomlásával Magyarország elvesztette agrártermékeinek fő piacait, és a korábban ismeretlen élességű nemzetközi versenyben a magyar mezőgazdaság - a maga elmaradottságával - törvényszerűen a piac vesztesévé vált. A kereken 33%-ára csökkent országterület iparosodottabb volt ugyan, mint a korábbi, de számottevő kereslet - a nagyobb népsűrűség ellenére, a városlakók viszonylag alacsony száma és a népesség csekély vásárlóereje miatt - mégsem volt a belpiacon. A gyenge piacot nagyban megmagyarázza az a tény is, hogy a lakosság legnagyobb része (1920-ban 56%-a, 1940-ben, pedig még mindig 50%-a) a mezőgazdaságból élt, ráadásul nagyrészt a hagyományos, önellátó termelés keretei között. 1 Mindemellett a mezőgazdaságnak továbbra is kulcsszerepe volt a külkereskedelemben. Az 1920-as évek második felében az ország összes kivitelének 75-82%át az agrártermékek adták, jelezvén, hogy Európa közepén hol tart a kapitalista fejlődés, hol is áll a magyar ipar. Ekkor már ugyanis törvényszerű volt, hogy ez az agrárkivitel messze nem lehet elegendő ahhoz, hogy az ország külkereskedelmének szaldója pozitív legyen. Az agrárkivitel részesedése lassan csökkent ugyan, de még 1938-ban is az összes export kétharmadát tette ki, ráadásul romló belső szerkezettel. A korábban a Monarchia területén eladott termékek jelentős része ugyanis feldolgozott áru volt, majd ez folyamatosan csökkent. Az 1920-as évek során a kivitel harmadát adták az élelmiszeripar termékei, majd 1938-ban már 20%-ra zsugorodott a feldolgozott termékek aránya a kivitelen belül. A legfontosabb exporttermék a búza és a liszt, valamint az élő állatok voltak. Az utóbbiak körén belül a vágó- és igásállatok szerepe volt a meghatározó, de a korábbiakhoz képest jelentősen megnőtt a baromfiágazat termékeinek (hús, tojás, toll) kivitele is. Általában véve is intenzívebb mezőgazdaság maradt az új országterületen, noha ezt a termelés hozammutatói csak igen csekély mértékben tükrözik. 1 Magyar mezőgazdaság. KSH, Bp., 2000. augusztus. CD-ROM.
