Estók János szerk.: 1956 és a magyar agrártársadalom (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK - Romány Pál: A „Nagy Imre-tanszék" és utóélete

Erdély visszacsatolása után a kok-saghyz, azaz gumipitypang termőterületének jelentős kiterjesztésével is számolt a m. kir. Földművelésügyi Minisztérium.) Más dolgok is változtak. Donath Ferenc állapította meg egy későbbi elemzésében: „A formális szövetkezeti tulajdon a valóságos szövetkezeti tulajdon irányába fejlődött a hatvanas években (...) teret hódított a szövetkezeti önigazgatás, a szövetkezeti demokrácia."

24 Némi magyarázat ahhoz - tehetjük hozzá a fentiekhez -, hogy a versenyképes mezőgazdasági nagyüzemek miért nem bomlottak fel mindenütt a múlt század utolsó évtizedében. Azaz: a nagyüzemek, miként Nagy Imre értelmezte azokat egykor, agrárpolitikai óráin az agrártudományi egyetemen. Befejezésül helyénvaló itt Straub F. Brúnó akadémikusra hivatkozni, aki egy államfői beszédében 1989-ben shakespeare-i keserű sorokat idézett: „A rossz, mit ember tesz, túléli őt; / A jó gyakorta sírba száll vele."

25 Bizony, tapasztalat, hogy az utókor önigazoló értékelése nemegyszer igazságtalan. Úgy gondolom, hogy megkésett, pótvizsgás, korrepetált mezőgazdasági fejlődésünk tanulságait még korántsem összegeztük teljes körűen. Lassan pedig már kicserélődnek akkori ültetvényeink, erdősített területeink, és földünk hasznosítási céljai is kicserélendők. Új földművesek (?) léptek - ha lépnek - azok helyébe, akik „behátráltak" a tsz-ekbe (Donath Ferenc, 1972). Akik persze nem tudhatták, hogy miként szólnak majd róluk tájékozatlan örököseik. A tájékozottak köréből hívom tanúnak Für Lajos történészt, aki 1987-ben írta: „A mezőgazdaságnak a XVII. század végétől kezdődő forradalma Magyarországon valójában most, e röpke negyed század alatt teljesedett ki. Rangot szerezve magának itthon és a nagyvilágban"

26 Két évtized elteltével is vállalható, igazolt megállapítás. Kár is volna elvitatni azt a keveset, amivel a 20. században Magyarország büszkélkedhet. Sem indulatból, sem júdáspénzért. Ebbe a körbe illeszthető az ún. magyar agrármodell is, társadalompolitikai hatásaival együtt. Erről egy a Rákosi-rendszerben kitelepített kiváló szociológus írta 1989-ben: „A leglényegesebb változás az volt, hogy a mezőgazdaságban dolgozók gyermekeinek mobilitási esélyei javultak. Akiknek igazán megváltozott a helyzetük, megváltoztak a mobilitási esélyeik Magyarországon, az a parasztság."

27 Nem egyszerűen az esélyei változtak a parasztságnak - tehetjük hozzá ma már az MTA Agrártörténeti és Faluszociológiai Bizottság egykori elnökének, Andorka Rudolfnak az elismerő megállapításához. Megváltozott a „parasztság iránti kereslet" is. A jövőjük, a szerepük. Más már az elnevezésük is: uradalmi cselédekből - százezrek voltak Magyarországon - újgazdák lettek. Nem időszerű jelkép már az ekeszarv, sem a járom. S ez így van rendjén, így van jól. Van, aki ezer év legfontosabb találmányának a traktort tartja. Lehet. Ami bizonyos: ma már kevesebb ember talál megélhetést a mezőgazdaságban, mint akár két-három évtizeddel korábban. A kiszorultaknak nem egyszerűen „foglalkoztatást" kell kínálni, hanem velük és általuk új, keresett árut kell tudni előállítani! Ehhez persze 24 Donath Ferenc: Reform és forradalom. Akadémiai Kiadó. Bp., 1977. 278. 25 Hegedűs Sándor: Ott voltam, ahol lennem kellett. 2000. 62. 26 Magyar Agrártörténeti Életrajzok. Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Bp., 1987. XXIII. 27 Társadalomtudományi Közlemények, 1989. 2. 192.