W. Nagy Ágota szerk.: A magyar mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti és vadászati szaknyelv kialakulása. (Bpudapest, 2003)

Csoma Zsigmond: „Magyarul írjuk, Magyarnak írjuk,..." (A magyar szőlészeti-borászati-kertészeti szaknyelv és szakterminológia kialakulása, fejlődése a 18-19. század fordulóján)

a mezőgazdasági-szőlészeti-kertészeti ismeretterjesztői feladatokat nem tudják ellátni, és megfelelni az ilyen elvárásoknak. Leszögezte, hogy a mezőgazdaság oktatását az ötéves teológusképzésben kötelező tantárgyként kell előírni, mert az ország gazdasági helyzetének javulását a mezőgazdasági termelés színvonalának emelkedésétől lehet csak várni. Mitterpacher Lajos messzemenően figyelembe vette az Elementa - mint egyetemi tankönyv megírásakor az udvar tanügyi reformját, amelynek tanterve a szőlőkertgazdálkodás ágait, illetve tanítását írta elő. A mezőgazdasági tudományos ismeretterjesztés fontos eszköze lett a magyar nyelv, különösen a tudományos szakterminológiát jól használó magyar nyelv. Az ennek megteremtéséért folytatott több évtizedes küzdelem nemcsak a magyar nyelv, hanem a nemzeti öntudat és kultúra kialakításában is fontos tényező lett. Jó példa a magyar agrártudományi ismeretterjesztő nyelvezet igényére és kialakítására a Balaton-felvidéki, tótvázsonyi lelkész, Fábián József esete. Fábián 1809-ben egy francia mezőgazdasági nagy szakkönyv fordítását a saját jegyzeteivel, a fogalmakat magyarázó szótárral, továbbá a szőlőcukor, a szőlőmagolaj és a krispán készítéséről szóló fejezettel kiegészítve készítette el. Kinyomtatására viszont csak 1813-ban és 1814-ben került sor, amikorra már mások is felismerték a mű értékeit. Fábián a hazai sajtóból értesült arról, hogy gróf Erdődy József támogatásával és Mitterpacher Lajos fordításában elkészült ugyanannak a műnek a latin nyelvű kivonatos változata. Ő is Erdődyhez fordult tehát támogatásért, hogy magyarul jelenhessen meg a fordítása. Hivatkozott ,,...a' mi magyar és elevenedni kezdő litterátúránk..." érdekeire, és arra, hogy a deákul nem tudók sokkal többen vannak a két magyar hazában, ami szükségessé tenné a magyar nyelvű kiadást is. A gróftól azonban sem anyagi, sem erkölcsi támogatást nem kapott, ezért 1812. augusztus 2-án Tótvázsonyból levelet írt Veszprém vármegye alispánjának, azt kérve, hogy tegyék közhírré a vármegyékben a kiadásra szánt művet. Folyamodványához mellékelte a mű tartalomjegyzékét, és leírta, hogy a könyv két kötetből, nyolcvan árkusból fog állni és 24 réztábla egészíti ki. A metszeteket Karács Ferenc készítette. Magyarországon ez volt az első metszet, ami konkrét és fajtaazonos szőlőfajta-levél-fürt ábrázolást jelentett. A fajták neveit francia, német és részben magyar nyelven adták meg. Az alispán 31 bortermelő vármegyében kurrentáltatta a művet, és felhívott az előfizetésre. A felhívásra Baranya, Csanád, Csongrád, Gömör, Hont, Szatmár, Tolna, Veszprém és Zala megyékből jelentkeztek az előfizetők, amire Fábián József kinyomtatta a művet az alábbi címen: Visgálódó és oktató értekezés a' szőlő-mívelésről. A bor, égettbor, közönséges és fűszeres etzetek készítésének mesterségével együtt. Az ezt a címet viselő munka már a kiadás körülményeinél fogva is a magyar nyelv használatáért folytatott küzdelem részévé vált, mivel a mű megjelentetése jórészt a Veszprém megyei és Balaton-felvidéki vármegyei tisztviselők, falusi lelkészek, tanítók, uradalmi alkalmazottak előfizetései és Fábián József személyes áldozat-