Kecskés Sándor szerk.: Az országos mezőgazdasági kiállítások és vásárok története 1881-1990. (Budapest, 1996)
Tanulmányok - SZOVÁTAY ADRIENNE: Baromfikiállítások (lektor: Kállay Béla)
B aromfikiállítások Szovátay Adrienne A XIX. század második felében az állattenyésztési ágazatok között az egyes baromfifajok jelentősége meglehetősen szerény volt. Az állományok túlnyomó részét kisparaszti udvarokban vagy tanyákon tartották. A baromfit csak éjszakára csukták be szellőzetlen ólakba, de a tyúkok nagy része a fákon hált. Eleségüket a ház körül találták meg, a pulykákat és a libákat pásztorgyermekek őrizetében alkalmi legelőkre hajtották. A gyommagvak és a rovarok összeszedésével növényvédelmi hasznot is hajtottak, és a baromfiak gondozása a család csökkent munkaképességű tagjait is bevonta a termelésbe. A félreeső helyeken lerakott tojásokat naponta összeszedték, felhasználták vagy a piacon értékesítették illetve kotlóval kiköltették. A baromfit a gazdasági hulladékok értékesítőjének és a gazdasszonyok munkája révén a családok folyamatos bevételi forrásának tekintették. A magyar baromfitenyésztés a külföld előtt az 1885. évi, Budapesten tartott nemzetközi baromfikiállításon mutatkozott be. A baromfifajok széles fajtaösszetételben jelentek meg. A tyúkokat főleg a magyar parlagi, az erdélyi kopasznyakú, valamint a nemesítésükre szánt hústípusú fajták (cochin, langshan, brahma, plymouth rock), a tojótípusú olasz és leghom fajták, továbbá keresztezéseik képviselték. A fehér pulykák, az amerikai bronzpulykák, a különféle színű gyöngytyúkok mellett a kacsák közül elsősorban a magyar házi, az aylesbury, a pekingi fajta és keresztezéseik, a ludak közül főleg a magyar házi lúd, valamint a májtermelő-képesség növelésére importált toulousi, továbbá a testtömeg növeléséért behozott emdeni fajta és keresztezéseik szerepeltek. Ezenkívül különféle fajtájú fácánokat, 22 fajtacsoportban galambokat, valamint harzi kanárit is bemutattak. A kiállításon már megjelent az első keltetőgép (költőszekrény), valamint a csibenevelő műanya is. 1887-től kezdődően 4 éven át az országos tenyészállatvásárokkal kapcsolatban rendezett baromfikiállítást az OMGE, később azonban a baromfitenyésztők egyesületei vették át ezt a feladatot. Az 1892. évi budapesti tenyészállatvásár alkalmával rendezett baromfikiállítás mérföldkő volt a kiállítások állategészségügyi feltételei történetében. Ekkor rendelték el első alkalommal azokat az egészségügyi előírásokat, amelyekkel a kiállítások „központi fertőző telep" jellegét meg kívánták szüntetni. Csak kedvező eredményű hatósági állatorvosi bizonyítvány birtokában érkezhetett baromfi a kiállításra. Távoli helyen történt a kirakodás, majd állatorvosi vizsgálat után 5-6 napra elkülönítőbe (karanténba) kerültek az állatok, ahol a beteg egyedeket gyógykezelték. A kiállításról hazaérkező baromfiak karanténozását is előírták. 1894-ben a tenyészállatvásárral kapcsolatos baromfikiállítást és -vásárt a korábbinál szerényebb keretek között rendezték meg a helyszűke, a hazai és az import tyúkok baromfihimlős (diftériás) és baromfikolerás fertőzöttsége, valamint a minisztérium vásárlókedvének elmaradása miatt. Az 1894 és 1897 között évente megrendezett kiállításokon egyre nagyobb számban szerepeltek már nemesített magyar fehér, sárga és kendermagos tyúkok, és hihetetlen fajtagazdagságban mutatkoztak be a galambok, valamint a díszmadarak (kanárik és papagájok). Bemutattak még galambdúcokat, madárkalitkákat, postagalamb- és tojásszállító kocsikat és baromfiólakat, kitömött baromfit (dermoplasztikákat), valamint idevágó szakirodalmat és festményeket. Különösen emlékezetes volt hazánkban az 1896. évi millenniumi kiállítás, amelynek részeként rendezték meg az ún. országos fajbaromfi-kiállítást. Itt szerepelt először a nemesített magyar kendermagos tyúk, az eddig is bemutatott tyúk-, lúd-, kacsa- és galambfajták mellett. Látható volt még kanári, pacsirta, valamint egy vándorol, a Hauser-féle magyar baromfikocsiól 200 csibe és kotlói részére. A különféle vándorólak és keltetőgépek mellett az 1899. évi szegedi baromfikiállításnak nagy látványossága volt az ún. francia rendszerű töméses tyúkhizlalás (tejbe áztatott darával).
