Kecskés Sándor szerk.: Az országos mezőgazdasági kiállítások és vásárok története 1881-1990. (Budapest, 1996)
Tanulmányok - FEKETE LAJOS: Sertéstenyésztési kiállítások (lektor: Kovács József)
Az 1937. és az 1938. évi kiállítások rekordfelhozatalához és kimagaslóan előnyös forgalmához az is hozzájárult, hogy az állam tenyészkanokat vásárolt a köztenyésztés számára, 1938-ban pl. 68 hússertést és 225 mangalicát. 1939- től a katalógusok nemcsak a kiállító gazdaságokat nevezték meg, hanem a tenyészeteket közvetlenül irányító gazdatiszteket is. A Köztelekben Ötömösy Dezső vette át Rátz Mihálytól a mangalicakiállítás "nótáriusi" feladatait. Megjelent mangalicáival az első kiállító a visszatért Felvidékről. 1940- ben kizárólag hiteles származási igazolvánnyal ellátott tenyészsertéssel lehetett a kiállításra jelentkezni. A rendező bizottság úgy döntött, hogy a mangalica fajtából csak kanok felhozatalát engedélyezi. Az eddig yorkshire-nek nevezett "fajtát" először 1941-ben - a jubileumi: ötvenedik kiállításon írják a katalógusok fehér hússertésnek, bár már 1933-ban jelezték a bírálók, hogy a middle white és a large white "nem vonható egy kalap alá". 1942-ben, még inkább 1943-ban már örvendetesen sok kiállító jelent meg sertéseivel a Felvidékről, Erdélyből és a Bácskából. A kiállítás képét tekintve összefügg ezzel a berkshire fajta előretörése: amíg a korábbiakban 2-3 kiállító volt a megszokott, számuk '42-ben 15-re, '43-ban 23-ra nőtt. A magam részéről fontosnak tartom annak följegyzését, hogy - bár a large white fajtát a bíráló bizottságok messzemenően elismerték - a kifejezett bacon-típus preferálásának még ebben az időben nem mutatkoznak a jelei. 1944-ben - bár már az előkészületei megkezdődtek - a kiállítást nem lehetett megtartani. A két világháború közti időszak zárásaként a megrendezett 22 mezőgazdasági kiállítás és tenyészállatvásár tükrében egyértelműen megállapítandó, hogy hazánk sertéstenyésztése tiszteletre méltó előrehaladást ért el - mind tudományos síkon, mind pedig az elmélet gyakorlati megvalósítása terén. Ebben a folyamatban meghatározó érdemeket szerzett az Országos Magyar Gazdasági Egyesület és a Hú s sertéstenyésztők, valamint a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete. Nemzeti tragédia, hogy sertéstenyésztésünk a háború végén teljesen szétzilálódott, nem folytatódhatott a nemesítő munka a fejlődés megkezdett útján, valójában csaknem mindent elölről kellett kezdeni. A sertéskiállítások 1945 után A háborús cselekmények áttevődése hazánk területére nem egyszerűen azzal járt, hogy sertésállományunk 3/4 része elveszett, hanem - sajnálatosan azzal is, hogy mindenekelőtt a gondos és szakszerű genetikai munkát megtestesítő, kiváló tenyészeteink semmisültek meg. Az 1945-ös földreform sem szolgálta a céltudatos nemesítő munkát, de a szaporítás ütemének kedvezett. Kiss Albert adatai szerint az 1942 februárjában összeírt sertések száma Magyarország mai területén 4,7 millió volt, 1945 májusában 1,1 millió, 1947 májusában pedig már 2,8 millió, vagyis két év alatt az ország sertésállománya két és félszeresére nőtt annak, amit a "front" átvonulása meghagyott. Méltán lehetünk büszkék arra, hogy ilyen körülmények ellenére már 1948-ban megrendezésre került a kiállítás. A felhozott sertésekről a Magyar Mezőgazdaság - amely átvette ezt a tudósító szerepet a Köztelektől - azt írja, hogy az egyik nagydíjat Gracka Mihály (Magy) mangalica kanjának ítélték, a másikat pedig a bácskai berkshire-állomány kitűnő képviselője: Szemenyei Ádám kanja kapta. Minden kiállító egyéni gazda volt, az egy Mezőhegyes versenyen kívül mutatta be mangalica kanjait. És itt kell megemlékezni a mezőhegyesi sertéságazat vezetőjéről, Benczik Sándorról, aki kerékpáron járta be a környék tanyáit, helységeit, és csodálatra méltó érzékével nemcsak felismerte a front alatt szétszóródott mangalicáit, hanem azok származását is nagy biztonsággal rekonstruálni tudta. 1949-ben, még inkább 1950-ben már külön tartották nyilván az állami gazdaságok, a sertéstenyésztő nemzeti vállalatok, a szövetkezeti termelőcsoportok, végül a magántenyésztők és dolgozó parasztok által bemutatott sertéseket. A beszámolók dicsérik a felhozott anyagot, főként a berkshireket és a cornwallokat. Szakmailag nevezetes, hogy a nagyfehér hússertést elválasztva bírálták a középnagy-féhéitől, mert az egyik "a bacon-süldő előállítására alkalmas", a másik pedig "a kissúlyú sonkasüldő, valamint a tőkesertés előállításához szükséges tenyészanyagot képviseli." Ez utóbbi típus főként a magántenyésztőknél népszerű. A kiállításon hízósertés-bemutatók is voltak (Pilis, Kőbánya, termelőszövetkezetek, földműves szövetkezetek).
