Kecskés Sándor szerk.: Az országos mezőgazdasági kiállítások és vásárok története 1881-1990. (Budapest, 1996)

Tanulmányok - FEKETE LAJOS: Sertéstenyésztési kiállítások (lektor: Kovács József)

1952-ben - a régi kiállítók mellett - megjelentek a kísérleti gazdaságok, tangazdaságok, trösztök. A kiállított sertések fajtánkénti megoszlása kifejezésre juttatta az állattenyésztés fejlesztéséről szóló minisztertanácsi határozatnak azt a rendelkezését, amely a hússertések arányának növelését szorgalmazta a zsírsertések rovására. Említésre méltó, hogy a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság a nagyfehér, a középnagy-fehér, a mangalica, a berkshire, a Cornwall, az essex és a tamworth fajták keresztezésének FI kombinációit - mint hízóalapanyagokat - ismertette meg a látogatókkal. E kiállításról Kertész Ferenc írt beszámolót. Ebben olvasható először, hogy a "későbben zsírosodó nagyfehér fajtát" a korábban zsírosodó típusnak elébe kell helyezni. A következő - 1954-ben megtartott - kiállításon a sertések száma meghaladta az ezret, a hússertések aránya pedig elérte a 2/3 részt. A beszámolók kiemelik az egyes részlegek oktató jellegét. Ebbe a keretbe illett, hogy Herceghalom ismét jelentkezett mangalica kocától és tamworth, essex, berkshire és fehérhús kantól származó FI végtermék-süldőivel. Az 1955-ös kiállításon - megítélésem szerint - az volt leginkább méltó a följegyzésre, amiről Kertész Ferenc a Magyar Mezőgazdaságban így számol be: "A tengelici kísérleti gazdaság koránérő, zömök, turcsiorrú középnagy-fehér sertései mellett a keszthelyi kísérleti gazdaság kifejezett bacontípushoz tartozó, nagy növekedési erejű, későn zsírosodó sertései is bemutatásra kerültek." E kiállítástól számíthatjuk Magyarországon az utóbb említett, hosszú ideig intenzíven növekvő, azaz nagy növekedési kapacitású sertéstípus céltudatos tenyésztését és a keszthelyi egyetem későbbi neves sertéstenyésztő tanárának, Kovács Józsefnek eredményes tevékenységét. Sajátságos, hogy ebben a fajtacsoportban a nagydíjat a fértődi kísérleti gazdaságnak még az a törzskanja kapta, amely csak "közelálló volt a bacon jelleghez." A kiállításon szerepet kapott a családtenyésztés és a nagy életteljesítmény megbecsülése, valamint a nyári fiaztató-szállás népszerűsítése. 1956-ban megjelent két új fajta: a német öves és a lapály ("dán lapály"). Az előbbit kb. két évtizedig tenyésztettük, az utóbbi inkább a nevét, mint a típusát megváltoztatva - a mai napig a legnagyobb genetikai értéket hordozó fajtáink közé tartozik. A kiállításon a korábbiaknál is jelentősebb keretet kapott a hízósertés-bemutató: 11 hizlaló vállalat 5 keresztezési kombinációt mutatott be. A bíráló bizottságok munkamódszere is kialakult: a díjak odaítélésénél figyelembe vették a hivatalos okmányokkal igazolt tenyésztési és termelési eredményeket, valamint a küllemi bírálat alkalmával elnyert pontszámot. így jutottunk el odáig, hogy díjazásra csak magasabb törzskönyvi osztályba sorolt egyedek számíthattak. 1958-ban, a 62. kiállításon 103 tenyészet összesen 547 sertést mutatott be - a szopósmalacokat nem számolva. Nagydíjas a Keszthelyi Kísérleti Gazdaság és a Ráksi Új Élet Tsz fehérhússertés-csoportja lett. Kiosztottak tenyésztési nagydíjat (Nagyszénási Dózsa Tsz) és családdíjat is (Rábamenti Sertéstenyésztő és Hizlaló Vállalat). A következő évben a fehér hússertések tették ki a bemutatott állomány 3/4 részét, a mangalica, a berkshire és a Cornwall a többit - egymás között nagyjából azonos arányban. A 64. kiállításra két év kihagyásával 1962-ben került sor. Kertész Ferenc szerint az „egyik kiállítástól a másikig terjedő időszakban a bemutatott állományban ilyen gyors átalakulást és minőségi javulást még nem lehetett megállapítani." A sertések bacon-típusának ez a térhódítása számomra azért nevezetes, mert bennem meg éppen ebben az időben született meg az a felismerés, hogy - a bacon-exportunk gazdaságtalan voltától függetlenül is -Magyarországon nem a nyurga, hanem a zömökebb testalakulású vágósertés a kívánatosabb, mert ez ad több húst - feltéve, hogy nem kezd korán zsírosodni. Ezt a típust a belga pietrain fajtában találtam meg. Ennek a gondolatnak - mások szemében - bizarr volta miatt két éves utánjárásra volt szükség ahhoz, hogy importálhassam ezt a fajtát, megkezdhessem honosítását és a vele végzett keresztezési kísérleteket. Visszatérve a kiállításra - a feljegyzések szerint ez volt az első, ahol a felhozott tenyészsertéseknek több, mint a fele már rendelkezett hizékonyságvizsgálati háttérrel és ahol már - éppen korai elzsírosodása miatt - hiányzott a berkshire fajta. Egyébként a rendezők nagy súlyt helyeztek a különböző tartási rendszerek épületeinek bemutatására is. A következő - 2 év múlva megtartott - kiállításon különösen előtérbe kerültek a tartástechnológiai bemutatók. A hizlaldái részleget arra is felhasználták, hogy különböző típusú, fajtájú, keresztezésű