Kaposi Zoltán: Uradalmak, földbirtokosok és birtokforgalom a Dél-Dunántúlon a 19. században - Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 14. (Budapest, 2019)
3. A földtulajdon-változások mintázatai (1780-1850). Esettanulmányok
takarmánytermelés, amelynek során előszeretettel termeltek pillangósokat, de az 1850-es években kísérleteztek egy úgynevezett sz. timotheus fűvel is.291 A minőségi gyapjútermelést mutatja, hogy az 1850-es években Czindery gyapjúterméke a pesti vásáron díjat is nyert.292 A szarvasmarhatartásban is történt előrelépés. A Dél-Dunántúlon a 18. század közepe után egyre gyakrabban bukkantak fel az úgynevezett svájceriák: a németladi birtokon is volt egy nagyjából 30-35 darabból álló állomány.293 A tehenészet termékét Szigetváron és Pécsett tudták értékesíteni. A majorsági termeléshez szükség volt jármos ökrökre, amelyek számát az öt uradalomban mintegy 100-120 darabra becsülhetjük. Több uradalomban is volt bivalygulya, Németladon például 20 darabot tartottak, amellyel a nagy erőfeszítést igénylő mezőgazdasági munkákat végezték.294 Nyáron legeltettek, míg télen az ökröket a Pellérden, Szigetváron és Szentmihályfán lévő pálinkafőző üzemekben, illetve a szigetvári sorházban is használták. A nagy tömegű állattartás megteremtette a lehetőségét a trágyázásnak, amit nagyon tudatosan, egyedi kezelés révén próbáltak meg az összes uradalomban alkalmazni.295 Ismeretterjesztés és gazdaságszervezés. Bár Czindery László nem volt iskolázott agrárszakember, ám gazdasági és termelési tapasztalatait, ötleteit, javaslatait megosztotta a kortársakkal is. Számos olyan alkotást írt, amelyben felhívta a figyelmet egy-egy eredményes növénytermesztési vagy állattenyésztési eljárásra. Cikkei jelentek meg olyan országos lapokban, mint például a Gazdasági Tudósítások (1837, 1839), az Ismertető (1837), a Hasznos Mulatságok (1837), a Magyar Gazda (1841, 1844), a Társalkodó (1846).296 írásai egyszerre ostorozták a hagyományos, nehezen változó gazdasági gyakorlatot, ugyanakkor bemutatták a lehetséges jövőt is. Érdemes talán a reformkor közepén a Magyar Gazdában megjelent írásából idézni a szőlőművelésről írt sorait: „Az egész szőlőművelés nálunk három-négyszeri kapálásból, metszésből, kötözésből és trágyázásból áll. Ha valamely tőke kiveszett, a szomszéd tőkét bujtatták le vagy legjobb esetben is porbujtást alkalmaztak. Ismeretlen volt a szőlőfajoknak a föld összetétele szerint történő megválogatása, a tőkék nemesítése, szaporítása, az oltás és a szőlőiskola. A trágyázás sem folyt valami ésszerű elgondolás szerint. A cél nem jó minőségű, hanem sok bor termelése volt.”297 Szakcikkei mellett egy önálló alkotást is jegyzett: 1844-ben jelent meg Pozsonyban a közgazdaságilag nem túl megalapozott írása a „Mikép gazdagodhatunk ingyen?” címen, ami azt mutatja, hogy foglalkoztatta a nemzetgazdaság problémája. A könyvet, amely a gazdaságfejlesztési források bővítésének egy sajátos módját 291 Galgóczy (1855): 375. 292 Uo. 293 MNL SML XIII. 8. 8. doboz. Vegyes iratok. 1849. A németladi lefoglalt jószág összeírása. 294 Uo. 295 A „Czindery-módszerű” trágyakészítés leírását lásd: Galgóczy (1855): 375. 296 A felsoroláshoz lásd: Szinnyei (1893). 297 Magyar Gazda, 1841. 2. és 1842.1. „Néhány szó a szöllőművelés és borkezelésről” 66
