Takáts Rózsa (szerk.): „A' gasdasági kormány - írta egy aradi” - 1830. Bartosságh József (1782-1843) kézirata a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban - Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2014)

A gazdaságbéli kormány elkezdésérül

szándékomnak, mert bizon másképpen ki nem fejezhetném magamat egy két igékéi). Hozzájárul ezen czélzásomhoz a mechanika okosság, amely a terhet legkevesebb erővel emeltettve, előmozdítattni tanít. 397 Mivel pedig a morális erő által az ember nemtsak az egész természeté és álatok urává lett, de ugyantsak azáltal az emberi Társaság, nemzetek, országok legkönyebben vezethettnek, valóban nem hibázunk, ha a moralis erőre a gazdaságbéli kormányba is különösen figyelmezünk. És ezen okból el akarok én távozni ezen írásomba a közönséges gazdaságbéli, kivált német írók szokássától, akik ezen messze terjedett tudományunkba különös megbizotságal regulákat, módokat és eszközeket hírlelnek, melyek által a gazda meggazdagszik, földjei tíszszerte teremnek vagy a beteg marhája okvethetettlenül meggyógyul. - Nem kételkedem tapasztalták paitásim az illyekriil mit kellessék tartani? Én ellenben inkább leikébe szeretek szálni érdeklő gazda Olvasómai és maga erejére, tudományára és erényére a meglehető világot hintvén, magára kívánom bízni, hogy felvilágosítatott és alapos belső egységére nézve az kimondhatattlanul külömböző kömyülállásokhoz képest foglalatosságiba az igazat és tzélerányost maga tudja feltalálni, melyet se profeszor, se könyvíró se az ó gazda sem a külföld receptbe nem foglalhatja, nem is nyuitja. Midőn tehát ezekután egy nagy kiterjedésű jószág kormányához való lépést tekéntjük, gondoljuk magunknak egy majorennis iffiu urat, aki az oskolák és alltudományok rendes végezetével magának a valóságos mezei gazda életmódját választotta. Arra vezető tudományokat kereset, olvasás által velejessen beléereszkedet, utazások és szemlélések által szaporította, és még atya életidejében elegendő praxist és tapasztalásokat megszerzett, úgyhogy a mostani szempillanatban, amidőn édes atya halála után maga lészen az úr és tulaidonos, a megkívánható erővel, tudományai és erényei bin-, hogy nagy uradalmát telyes kiterjedésében, amint az [...]398 Tzikely elején képzelém méltán és haszonal kormányozhassa. Az ebben a szempillantatban szükséges figyelmek háromra osztódnak. I. Az emberi II. A vagyon 397 Mechanika okosság. Feltételezhetően az erő-erőkar összefüggéseire céloz (forgatónyomaték). Az emelők használatánál a forgásponttól kis távolságra nagy erő kifejtése szükséges, miközben egyre kisebb erőt kell kifejteni a forgásponttól távolodva. Első leírója Arkhimédész volt. 398 A cikkely címe vagy száma a kéziratban üresen hagyva. 101

Next

/
Oldalképek
Tartalom