Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)

IV. A védekezés országos szintre emelése (1881-1889)

területű összefüggő vészlepett terület (2100 hektár) a tahitótfalusi zárlatcsoport volt, amely a Duna mindkét partján Vác és Budapest között terült el, és 26 község szőlőire terjedt ki. A fertőzött területből ekkorra 660 hektár már elpusztult. A legnagyobb pusztítást Tahitótfaluban okozta a kártevő, melynek 250 hektárnyi szőlőültetvényéből 1883-ra csak mintegy 37 hektár maradt. A szomszédos Leányfaluban pedig ekkor már csak 28 hektáron termett szőlő az eredeti 240 hektár helyett. Emellett északon a Vácnagymarosi, délen a budai borvidéket fenyegette a vész továbbterjedésének a veszélye.

170 Az egyik olyan jelentős szőlőtermelő táj, amely a filoxéra után lényegében nem újult meg többé (a budai mellett) a Vác-nagymarosi volt. Pedig Vácott az 1828. évi összeírás szerint a családfők 54%-a foglalkozott szőlőtermesztéssel, s a szőlőültetvények területe (955 hektár) a megművelt mezőgazdasági terület közel 20%-át tette ki. A váciaknak nemcsak a városhoz tartozó szőlőhegyeken, hanem a szomszédos településeken (Csörögben, Csckében, Kijóson, Penccn) is voltak birtokaik. Összességében véve a lakosság több mint fele a mezőgazdaságból, elsősorban a szőlőművelésből élt. A legfőbb mezőgazdasági árucikk a csemegeszőlő és a bor volt. Különösen a fehérborok örvendtek jó hírnévnek. „Szőleje volt a honoratiornak, kereskedőnek, iparosnak és gazdának egyaránt. (...) A kereskedő kereskedéséből, az iparos iparából, a földes gazda földjeiből csak a mindennapi szükséglet fedezésére számíthatott. Félretenni, szerezni, csak a bor árából lehetett." - írta 1887ben a Váci Hírlap.

171 A filoxéra azonban teljesen elpusztította ezt a borvidékünket is. Az 1882-ben felfedezett kártevő pusztítása nyomán 1885-re közel 600 hektár pusztult ki, így kevesebb mint 400 hektárra csökkent a szőlőültetvények nagysága. Az 1895. évre pedig 139 hektárra, azaz a vész megjelenése előttinek az 1/7-ére zsugorodott össze a szőlőterület. „Leszüreteltünk. És, - Isten a megmondhatója jövőnknek, - nem utolszor tartottunk-e szüretet. Szőlőink legnagyobb részét már teljesen elpusztította aflokszera. Azokon a nemrég viruló bortermő hegyeken, itt a Naszál lábánál, melyek néhány évvel ezelőtt szeme fényét, mindenét képezték a szőlős gazdáinknak, a pusztulás gyászhozó hatalma ütött tanyát. És ez annál elszomorítóbb, mert a város lakossága mindenekelőtt a szőlőművelésre támaszkodott." - tudósított a Váci Hírlap újságírója az 1887. októberi szüret utáni cikkében.

172 A váci szőlőtermelés megszűnése a közvetve rá épülő kézműipart is tönkretette. Több kísérlet is történt a szőlők újratelepítésére, dc ezek nem jártak tartós sikerrel, s a kézműipar sem nyerte vissza jelentőségét. (1897-re állami telepítéssel közel 60 hektárt ültettek be a tönkrement kisbirtokosok, de a későbbiekben ez a telep nem tudott igazán fejlődni, és piaci árutermelés helyett a családi borszükségletet kielégítő kiskertté, illetve fokozatosan a Vác-Veresegyház közötti nyaralóövezet részévé vált.) A város vezetése ezért inkább a gyáripar betelepülését támogatta. Ingyen telket, ingyen építőanyagot ajánlottak fel a vállalkozóknak. Törekvéseik végül sikerrel jártak, s ez egyben a filoxéra okozta válság leküzdését is jelentette. Vácott 1889-ben megalapították az Első Magyar Kötőszövő Gyárat, majd 1891-ben megkezdte működését a Váci Hengermalom. 1894-től pedig a Váci Horganyhengermű Rt. kezdett el termelni, közel 1000 munkahelyet teremtve. Vácott tehát a filoxéra pusztítása nyomán megszűnő szőlőtermesztés a helyi piac összeomlását vonta maga után, s a válságból a gyáripar jelentette a kiutat, amely megjelenése után a maga képére formálta át a város arculatát. A kereskedelmi céléi szőlő,m és bortermelés pedig csak napjainkban kezd újjáéledni ezen a tájon.

173 170 Jelentés, 1883. 14-15. p. 171 1887. október 23. Idézi: Forró, 1999. 62. p. 172 Uo. 59. p 173 Forró, 1999.