Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)
IV. A védekezés országos szintre emelése (1881-1889)
A filoxéra 1883-ban már egy különösen fontos borvidékünket - a Balaton-felvidékit - is komolyan veszélyeztette. Mégpedig a sólyi infectiocsoporton keresztül, amely a Balaton északi sarkában terült el. Itt összesen 18 község - melyből 17 Veszprém vármegyéhez tartozott - mintegy 700 hektár szőlőültetvényét lepte el a filoxéra. A tizennyolcadik község, Felső-Örs Zalához tartozott, innen és délről, Mcszcsgyörök felől fenyegetett a vész továbbterjedése. 174 1880-ban Zala, 1881-ben pedig Veszprém vármegyében is megalakult a helyi filoxérabizottság, s a továbbiakban ezek a testületek koordinálták a Balaton-felvidéki borvidék védekezési, majd tijratclepítési munkálatait. Az összefüggő ültetvényterületen azonban minden erőfeszítés ellenére gyorsan terjedt a filoxéra, így 1890-ben a Borászati Lapok tudósítójának már azzal kellett befejeznie a borvidékről szóló beszámolóját, hogy a szőlők Kenésétől Füredig már teljesen kipusztultak. A tönkrement községek napszámosai az 1880-as évek végén még a természeti adottságainál fogva kevésbé fertőzött Káli-mcdcncébe jártak munkát vállalni, ahol először 1889-ben, Balatonhenyén jelent meg a kártevő. Néhány év alatt azonban itt is nagymérvű pusztulás következett be. Szcntbékálla plébánosa érzékletesen írta le a História Domusban a vidék pusztulását. „1891-ben kezdett határunkra ráborulni az Istennek ez a rettenetes csapása, a phiüoxérának nevezett, apró szabad szemmel nem is látható féreg által a szőllőknek kipusztítása: mi oly rohamosan terjedő, hogy még 1889-ben a plébánia szőlőin, amely általam egészen felújíttatott, 280 akó bor termett, 1890-ben már csak 90 akó, 1891-ben 10 akó. 1892ben semmi, úgy hogy ki kellett vágni és szántóföldnek használni." 175 Különösen tragikussá tette a Balaton-felvidék szőlőinek megsemmisülését az a tény, hogy a kártevő egy olyan időpontban pusztította el azokat, amikor a borvidék az éppen átadott tapolcai vasútvonal által nagymértékben bc tudott volna kapcsolódni az országos borkereskedelembe. 176 Ebben az évben már az Ermellék közvetlen közelében is 15 település határa volt vészlcpctt. A Szilágy megyei Peer volt a fertőzés kiindulópontja, amely már Bihar megyét is elérte, és több mint 500 hektárnyi területet borított cl. 177 Ugyanekkor a legrégebbi, a pancsovai filoxéragóc területe, miután a kártevő a szomszédos községek szőlőire is átterjedt, már jóval meghaladta az 1000 hektárt, melyből mintegy 250 hektáron a szőlőművelés teljesen meg is szűnt. A szomszédos Temes megyében a vészlepett ültetvények nagysága 235 hektárra nőtt, itt a borairól híres Versec és Fehértemplom városa volt egyegy fertőzött terület középpontja. További gócpontot képezett a szendrői csoport, ahol tíz község határának közel 300 hektárja volt filoxérával fertőzött. Különösen súlyos volt a kártevő Sajó menti megjelenése, mivel innen már Tokaj-FIegyalja nagy hírű szőlőit fenyegette a pusztulás. A filoxéra tehát már legnevesebb borvidékeink Buda, Ermellék, Tokaj, Balaton-felvidék kapujában terjedt, bár Neszmély, Ruszt, Szekszárd, Villány és Erdély ültetvényei ekkor még mentesek voltak a kártevőtől. 178 Ugyanakkor a védekezés is egyre hatékonyabbá vált. Az Országos Phylloxéra Bizottságról és a mezőgazdasági szakigazgatásról megállapíthatjuk, hogy a lehetőségek és az adott viszonyok közepette mindent megtettek a kártevő megfékezésére, a védekezés irányelvei, valamint az azok megvalósítására tett törekvések pedig a korszak legmagasabb színvonalán állottak. A fő problémát a szőlőbirtokosok hozzáállása jelentette, akik anyagi lehetőségeik korlátozottsága, közönyösségük vagy tudatlanságuk miatt még 174 Jelentés, 1883. p. 6. p. 175 História Domus Szentbékálla, 15. Idézi: Csorna, 1985. 736. p. 176 Lichneckert, 1990. 306. p. 177 A F. I. K. Min. Ált. Iratok K-168-a-5. tétel 272. csomó (1883.): Bíró Lajos filoxérabiztos jelentése az érmelléki filoxérahelyzetről. Nyomtatásban: Jelentés, 1883. 6-7. p. m Jelentés, 1883. 7. p.
