Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)

III. A filoxéra elleni védekezés kialakulása (1872-1881)

(...) ez idénre már megkésett (...) a bizottság tagjai ellenőrzés tekintetében semmit sem tehetnek. (...) Mindezek arra indítanak minket, (...) kérjük Nagy méltóságodat, méltóztassék minket a további közreműködés alól fölmenteni." 107 A bizottsági tagságukról lemondott szakemberek döntésének hátterében tehát a már ismertetett tudományos vita, az állandó Országos Phylloxéra Bizottság megszervezésének, az Országos Phylloxéra Kísérleti Állomás fel­állításának elhúzódása és a védekezés megszervezésében szerepet játszó szakemberek hatásköreinek rendezetlensége állott. A többek között a lemondások hátterének tisztázására június 19-én összeülő filoxéra­bizottság úgy vélte, hogy a probléma hátterében a tudományos értékelés és a gyakorlati megvalósítás közötti ellentétek állnak, amelyek a munka hatékonyságát nagymértékben gátolják. Ezért határozatot hoztak a minisztérium, a közigazgatás és civil szervezetek képviselőiből álló, a védekezés országos szintű megszervezését irányító Állandó Országos Phylloxéra Bizottság felállításáról. A bizottság szakmai tanácsadó testületeként, pedig létrehozták a Magyar Tudományos Akadémia szervezetében működő, a filoxéravész­szel kapcsolatos, kizárólag elvi és tudományos állásfoglalások kidolgozásával foglalkozó Tudományos Bizottságot. (A bizottságok átszervezése 1881 januárjára fejeződött be.) Mindemellett határozat született bárminemű termény szőlőlevélbc való csomagolásá­nak tilalmáról is. 108 Az Országos Phylloxéra Kísérleti Állomás megszervezése a bizottság korábbi határozatainak megfelelően már folyamatban volt, s ezen az ülésen - a kritika hatására - egyben a munkatársak kinevezéséről is döntöttek. Az intézmény vezetésé­vel Horváth Géza Zemplén megyei járásorvost bízták meg, aki a Magyar Tudományos Akadémia elismert rovartani szaktekintélye volt. Az állomás felügyeletét az Országos Phylloxéra Bizottság látta cl. Az adminisztrációs és koordinációs feladatok ellátására az állomás Budapesten, a minisztérium épületében kapott irodát, amely 1881 márciusában laboratóriummal és egy szakkönyvtárral bővült.'" 1 '' A későbbiekben az állomás munka­társaira hárult a filoxérával kapcsolatos ismeretterjesztő előadások lebonyolítása is. 1880. július 22-én az intézmény munkájának minél jobb megszervezése érdekében Horváth Géza és Emich Gusztáv nyugat-európai tanulmányútra indult a filoxérakuta­tó állomások tanulmányozására. Hazatértük után Emich közel nyolcvanoldalnyi tanul­mányban tájékoztatta a földművelésügyi minisztert az európai filoxérahclyzctről, és ta­pasztalataik alapján a szőlőterületek állandó figyelését, a kis területű fertőzések kiirtását, valamint a szénkénegezést és a jelentős állami támogatással végrehajtott oltványokkal való újratelepítést javasolta. 110 Javaslatára, a különböző éghajlati és talajviszonyok hatásá­nak összehasonlítása érdekében, a Phylloxéra Kísérleti Állomás kísérleti telepeit a vész­lepett területeken - Farkasd, Szendrő, Rákospalota határában - állították fel. Miután a filoxéra terjedését megakadályozó hatékony szerrel útjuk során nem találkoztak, az ame­rikai szőlőfajták beszerzését és az azokkal való kísérletek minél előbbi elkezdését jelölték meg az intézmény fő feladatának. Kérésükre a földművelésügyi miniszter augusztusban az Egyesült Államokba küldte Nedcczky Jenőt, a Magyaróvári Gazdasági Akadémia tanárát, Zala megyei szőlőbirtokost azzal a megbízással, hogy ellenálló amerikai vesz­szőket és szőlőmagvakat vásároljon. Nedcczky útja során több mint 100 000 db vesszőt vásárolt, s a szállítmány 1881 elején meg is érkezett Magyarországra. Érdemes megje­gyeznünk, hogy Pozsonyban, ahol az év során a városban lévő kiskertekben ütötte fel a fejét a filoxéra, a városi vezetés határozott intézkedéscinek következtében ekkor még si­107 T. K. 1880. december 231. p. 108 Jelentés, 1872-1880. 62-64. p. 109 Soós, 1988. 355. p. Lásd a 2. mellékletet "" Emich, 1880. 9-11. p., 32-33. p., 41-42. p., 60-63. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom