Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)

Mellékletek

teni nem tanácsos, hanem mindig később érő fajok boraival kell, még pedig az első fejtés előtt összekeverni. Muskatály-borok készítésére rendszerint a Sárga Muskatalyt (Muscat-Lunel) szokták termelni, és ez lazább vagy középkötöttségű s erőteljes talajon helyén is van. - Ott azonban, hol a talaj igen kötött, a Sárga Muskataly rothadni szokott, és így ilyen talajon sokkal ajánlatosabb a Fehér Alexandriai hosszúkás szemű muskataly művelése, mely rosszabb talajjal is beéri, jól terem, nem rothad s igen zamatos. - A muskatályok egyátalában hosszabbra metszhetők - ellenkezőleg keveset teremnek. A Mézes Fehér, valamint a Semendriai Fehér szőlőfajok nyálkás, héisos bogyójuknál fogva (ez utóbbi tartósságánál fogva is) asztali- (csemege) s kiviteli czélra inkább alkalmatos lévén, mint bortermelésre, a borfajok közül mellőztetnek. Csemege - s kiviteli szőlőül egyátalán ajánlhatók minden vidékre a következő fajok: I. Korai használatra: Madelaine, Angevine, Madelaine-Rolyal, Précoce de Maiingre, Chasselas blanc, Chasselas rouge és Ch. rouge-royal, Passa Tutti, Augustana és Margita. Ezen fajok a Précoce kivételével mind hosszéira művelendők. II. Középidei használatra: Chasselas Napóleon, Golden Champion, Due of Buccleuch, Muscat d Alexandrie blanc, Genuai Zamatos, Muscat Frontignan, Mézes Fehér. III. Téli eltevésre és késői kivitelre: Semendriai Fehér, Vörös Dinka, Malaga Kék, Damaskusi Sárga, Smyrnai Muskataly, Halhólyag, Fehér, Piros és Kék Kecskecsöcsű. Forrás: Borászati Törzskönyv az 1884. évre. Budapest, 1884. Szerk.: Molnár Gyula 344-347. p. 10. számú melléklet Teleki Zsigmond jelentősége az alany nemesítésben „Az összes bortermelő államokban a filloxera pusztítása alkalmából kénytelenek voltak a szőlősgazdák szőlőjüket gyorsan rekonstruálni és nem volt idejük az alanyfajok kérdésében elég hosszú tartamú kísérleteket folytatni. (...) A legtöbb szőlősgazda azt ültette, amit a legolcsóbban kapott, vagy amit a szomszédja ajánlott, vagy máshol hallott dicsérni. A veszszőkereskedelem abban az időben nem volt eléggé szabályozva és nagyon sok hozzá nem értő egyén foglalkozott ezen igen sok hozzáértést igénylő termelési és eladási ággal és sajnos nagyon sok lelkiismeretlen egyén is, akiknek egyedüli gondolatukat a minél nagyobb kereset képezte és így rendkívül sok jóhiszemű szőlősgazda esett nekik áldozatul. (...) Az állam majdnem kizárólag Riparia Portális alanyokat és az ezekre oltott oltványokat adott ki, ez az alanyfaj játszotta az összes alanyfajok közül a legnagyobb szerepet hazánkban. (...) Eleinte nem vették észre a Riparia hibáit, később pedig sokan nem akarták látni. (...) A meszes és egyébként is nehezen rekonstruálható talajú domboldalak tulajdonosai azonban rövidesen kezdték belátni, hogy nem a Riparia az az alanyfaj, amelyre szükségük van. (...) Ekkor kezdték a Rupestrist és Solonist ültetni. A Rupestris sok meleg és közepes mésztartalmú területen egészen jól bevált, de teljesen mégsem elégítette ki a szőlősgazdákat. A Solonis elég magas mésztartalmat bírt el, azonban a filloxérával szemben nem volt teljesen ellenálló és a legtöbb magyarországi szőlőfajjal szemben gyenge affinitással bírt. (...) Az újabb hybridekkel 1893 körül kezdenek foglalkozni, amikor már látták, hogy a Riparia nagyon sok talajban nem fejlődik jól és a Rupestris- és Solonissal sem lehet kielégítő eredményeket elérni. A meszes és nehéztalajú szőlők tulajdonosai kétségbe voltak esve és állandóan igyekeztek ezen problémának megfelelő megoldást találni. (...) Új alanyfajokat kellett keresni. (...) 1896-ban édesapám néhány kiló Berlandieri szőlőrnagot hozatott Resseguier úrtól Alényából és ezen