Pintér János - Takács Imre szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 3. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 8. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1976)

II. A Valkói „Új Élet" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet története

A statisztika még 51 fő mezőgazdasági munkást említ meg. A számadatok jól mutatják, hogy a földosztás után a földtulajdonosok között a 10 holdon aluliak kerültek döntő többségbe. A 10-25 holdas parasztok száma nem számottevő, kulákgazdaság pedig nem volt. A lakosság további kereső rétegéből az iparban 130 fő önálló iparosként 45 fő közlekedésben 9 fő szolgáltatásban 22 fő dolgozott. A község társadalmára kiható strukturális változás azon túlmenően, hogy birtokba vették a földet, a demokratikus fejlődés alapjait is megteremtette és egyúttal elhozta a társadalmi egyenjogúság tudatát is. A megváltozott helyzetnek megfelelően a szegény-és a kisparasztság helyet követelt magának és kapott is a falu társadalmi életében. Képviselőik ott voltak a Nemzeti Bizottságban, 1950-től kezdődően a megalakult Tanácsban és más szervezetekben is. A módosabb gazdák nehezen vették tudomásul a megváltozott viszonyokat. Korábbi befolyásukat elveszítették és attól tartottak, hogy az olcsó munkaerő sem áll rendelkezésükre. A falu szegényebb rétegeitől távol tartották magukat. Ez a magatartásuk az ötvenes évek közepéig megfigyelhető volt. A háború után a község parasztsága nagy nehézséggel küzdött. A harci cselekmények és a háború alatti beszolgáltatás következtében a község állatállománya szinte teljesen elpusztult. Nem volt igaerő, nem volt vetőmag. A parasztság tudta, hogy állatállomány és igaerő hiányában nem tud gazdálkodni. Ezért a távoli Zala, Somogy és Vas megyékbe utaztak állatot vásárolni. Nem sokat törődtek azzal, hogy tudnak-e tenyészállatokat szerezni, megelégedtek az igavonó jószággal is. Ha nagy nehézségek árán is, de lassan megindult a termelés. Az időjárás sem kedvezett. 1946-ban és 1947-ben nagy volt az aszály. A háborús károk és az aszály miatt Valkón még 1949-ben sem érték el a terméseredmények a felszabadulás előtti szintet. A község állatállománya is alatta maradt a háború előttinek. A két-három holdas gazdák egy része abbahagyta a mezőgazdasági termelést és elvándorolt a népgazdaság más ágaiba. A parasztság jelentős része azonban bizakodva tekintett a jövő felé. Az iparba távozók földjeit kezdték megvásárolgatni vagy bérletben művelni. Magukat és családjukat nem kímélve dolgoztak. Az ötvenes évek elején a kötelező beadás és az előírt vetésterv megtörte a termelési kedvet és lendületet. Újból megindult az ipar felé áramlás. A gödöllői és budapesti gyárak újból csak munkalehetőséget biztosítottak a gazdálkodást abbahagyok számára. A parasztság zöme azonban maradt. Erre az időszakra a következőképpen emlékeznek vissza Turai János, aki ma elnökhelyettes és Drávai András gépcsoport-vezető. Drávai András: „Nagyon nehéz időszak volt az ötvenes évek eleje. Máig sem értem, hogyan lehetett ilyen politikát folytatni. Ahelyett, hogy a termelést segítette volna az állam, intézkedéseivel gyakorlatilag ellene volt. Majdnem minden termésünket be kellett adni alacsony hatósági áron. Ha beadtuk, még előfordult, hogy pótbeadást is kellett teljesíteni. Egyik évben nem tudtam