Pintér János - Takács Imre szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 3. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 8. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1976)

II. A Valkói „Új Élet" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet története

eleget tenni húsbeadási kötelezettségemnek. Tojással pótolni lehetett. Napokon keresztül jártam a Jászság falvait, míg megvásároltam a szükséges tojásmennyiséget. De nem adtam fel a gazdálkodást, nem mentem el az iparba. A föld itt tartott. Nehezen éltünk, de egy kis ügyeskedéssel akkor is meg lehetett élni. Gyarapodni persze nem gyarapodtunk. A kötelező vetésterületet egyszer sem vetettem el. így tudtam hajtatott burgonyát, babot termelni. Azoknak jó ára volt. Eladtam a piacon és a kereskedőknek. így éltünk." Turai János: „Ahogy András mondja, nehéz évek köszöntöttek ránk. A felszabadulás után nem ezt vártuk a munkáshatalomtól. Én is itt maradtam. Béreltem földet. A bérlet után csak a bérletet fizettem a tulajdonosnak. A beadási kötelezettség a tulajdonosoké volt. A bérelt földön hajtatott burgonyát, takarmányt termeltem. No meg a rendelet is olyan volt, hogy lehetett spekulálni. Azt is csináltam. Szerződtem borsóra, napraforgóra, így háromholdanként egy holdról engedték el a beszolgáltatást. így már másképpen tudtam gazdálkodni. Gyarapodni persze nem nagy lehetőségem volt." Gelybó András, aki tanácselnök volt abban az időszakban: „Ez a gazdaságpolitika káros volt. Sokat ártott a párt szövetségi politikájának. Tényleg nehéz évek voltak." Juhász János: „Én a felszabadulás előtt uradalmi cseléd voltam. A földosztáskor 3,5 hold földet adtak. Akkor még fogságban voltam. 1946. március 27-én jöttem meg. Semmi jószág sem volt a háznál, még tyúk sem. Az akciós marhából vettem egy jószágot. Egy másik volt cseléddel összefogtam. így végeztük el a munkát. Három év múlva eladtam a tinót. Vettem két üszőt. Jó tehenek lettek. Minden évben borjaztak. Ezek lendítették fel a gazdaságomat. Sok tejei hordtam a csarnokba. A legtöbbet a faluból. Oklevelet is kaptam érte. Később én is foglalkoztam bikahizlalással. Sertést is hizlaltam, 2—3 darabot adtam el évente. Földet is béreltem. A szövetkezet megalakulásakor már 12 holdon gazdálkodtam. Egyébként a volt cselédek kb. 25%-a kiváló gazda lett. Úgy 25%-a nem tudott gyökeret verni, máshová mentek el dolgozni. A másik 50% pedig közepesen gazdálkodott." Tokai Sándor: „Háború előtt 5 holdam volt. 1945. májusában jöttem meg amerikai fogságból. Itthon nem volt állat, felszerelés. Feleségem vásznat szőtt. Vászonért hozott Dunántúlról egy 1 éves borjút. Az apósnak volt egy bikaborja. Ezeket betanítgattam, összefogtam őket. Az egyik paraszttól kocsit, a másiktól ekét kértem.Az állatok gyengék voltak, majdnem csak én toltam utánuk az ekét. Valahogy elkínlódtuk az őszi vetést. Később vásároltam teheneket. Jó állatok voltak, évente megellettek, sok tejet adtak. Csikókat is vettem. Azokkal ősszel és télen fuvaroztam. A beadásos időszak nehéz volt." Papp Mihály módos gazda volt. Ó így nyilatkozik: „A háború után nekem sem maradt állatállományom. Úgy vettem meg a lovakat és teheneket is Dunántúlon. Elég hamar talpra álltam. A beadás nagyon sújtott." Az első mezőgazdasági termelőszövetkezet 1953-ban alakult meg Vörös Lobogó néven, 26 taggal, a község legszegényebb családjaiból. Elnöke egy évig Lázár Sándomé volt. Földjüket a tulajdonukban levő egy pár lóval nem voltak képesek megművelni, így minden munkát a gépállomással kellett elvégeztetniük. Mivel ez a kedvezmények ellenére is sokba került, az év nagyon rosszul zárult. Ezért a tagság fele kilépett. Ekkor Bényi Ferenc lett az elnök. A 13 tagból csak 11 dolgozott ténylegesen, a rendelkezésükre álló