Pintér János - Takács Imre szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 3. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 8. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1976)

III. Az Abonyi „Kossuth" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet története

ÖSSZEFOGLALÁS Termelőszövetkezeti történetünkben megkíséreltük nyomonkövetni a nagyüzemmé válás folyamatát a társadalmi-gazdasági körülményekben, a személyi és anyagi feltételekben beállt változások tükrében. Az egyes fejlődési szakaszokat elválasztó vonalak meghúzása nem jelentett különösebb problémát akkor, amikor az egész mezőgazdaságunkat érintő történelmi átalakulás mennyiségi és minőségi vonatkozásban egyértelműen új szakasz kezdetét jelentette (pl. az 1959—60. évi teljes átszervezés) vagy a termelőszövetkezet életében került sor olyan mennyiségi változásra, mint az 1969-ben végrehajtott egyesülés. Nehezebb volt megtalálni a nagy fordulópontok közötti választóvonalakat, hiszen minőségi változások egyik évről a másikra nem következnek be. Az időjárástól való függés szükségképpen hullámoztatja a hozamokat a műszaki fejlődés ellenére is, legfeljebb a hozamszintek válnak kiegyenlítettebbekké. Egyetlen gazdaság példáján azonban a kiegyenlítődés törvényszerű folyamata sem bizonyítható egyértelműen, mert valamely természeti csapás (pl. belvíz, jégverés) az általános fejlődéstől nagyon eltérő egyedi helyzetet alakíthat ki az adott terület speciális természeti függésének eredményeként. A műszaki fejlődés egyéb eredményei sem ugrásszerűen jelentkeznek minden esetben. Egy új technológia bevezetése pl. az állattenyésztésben az adott rendszer kiépülésével azonnal jelentkezik, de a növénytermesztésben a technikai-biológiai elemek folyamatos felhalmozódása érleli meg az új technológiai, szervezési stb. eljárások bevezetését (pl. komplex növénytermesztési brigádok). Az egyes szakaszok összességükben mégis élesen elkülönülnek egymástól, de ezen belül a választó évek meghatározása nem mentes a szubjektivitástól. Termelőszövetkezetünk történetében két alkalommal következett be olyan változás, amely kétségkívül új fejlődési szakasz kezdetét jelenti — 1959-ben és 1969-ben — de ezeken belül választó éveknek azokat vettük, ahol véleményünk szerint a megszilárdulási folyamat befejezettnek tekinthető. A további fejlődést már nem az elemi eszközigény előteremtése vagy az ugyancsak elemi fokú munkaszervezés (munkában való részvétel, az adott időszakban hagyományosnak minősülő termelési eljárások megvalósítása) jelenti, hanem a termelőerők fejlettsége részben vagy egészben újszerű megoldásokat sürget, illetve tesz lehetővé. A termelőerők és termelési viszonyok kötelező összhangjának megteremtése azonban éppúgy folyamatosan valósul meg, mint azok egyes elemeinek fejlődése, ezért a történelmi léptékkel mérhető minőségi változás önmagában is hosszú periódus.