Pintér János - Takács Imre szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 3. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 8. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1976)

III. Az Abonyi „Kossuth" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet története

Termelőszövetkezetünk fejlődésének 1950—54 közötti időszaka a felszabadulás utáni történelmünk sajátos problémákkal terhes periódusával esik egybe. A háború utáni újjáépítés lendülete megtorpant. A hibás gazdaságpolitikai koncepciókat rögzítő tervek és a valóság között egyre nagyobb lett a szakadék. Az erőltetett ütemű népgazdasági felhalmozás — egyéb bázis hiányában — a mezőgazdaságból egyre növekvő értéktömegnek az elvonását igényelte volna, de a mezőgazdaság tartalékai is kimerültek. A paraszti munka intenzitásának növekedésével számoló agrárpolitika — amely növekvő beszolgáltatási kötelezettségben konkretizálódott — nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Súlyosbította a helyzetet néhány rossztermésű év is. A termelőszövetkezeti mozgalom részesült ugyan némi anyagi támogatásban, de ez nem volt elégséges a mozgalom átütő sikeréhez. Az egyéni parasztokkal szembeni fölényük nem bontakozhatott ki, hiszen termelési alapjaik hiányoztak, vezetőik nem rendelkeztek megfelelő tapasztalatokkal. Fejlődésüket inkább az ösztönösség jellemezte, mint a tudatosság. Ahol azonban — mint a mi termelőszövetkezetünkben is — sikerült összekovácsolni egy szilárd, a mozgalom sikerében bízó magot, a csekély állami támogatás és az egyéni parasztokénál kisebb begyűjtési terhek mellett a paraszti átlagot meghaladó jövedelemszintet értek el. Gazdálkodásuk azonban nagyüzeminek még nem volt nevezhető az akkori fogalmak szerint sem, munkájuk nagyobb termelékenysége az egyszerű kooperációban rejlett. Termelési értékük és részesedési alapjuk 70-80%-a a növénytermesztésből származott. A növénytermesztés szerkezete és színvonala nem ütött el a paraszti átlagtól. A területi koncentráltság (450—500 kh összes terület) a szakosítást az akkori technikai felszereltség és jövedelmi viszonyok mellett kizárta, de a növénytermesztés szerződéses rendszeréhez fűződő anyagi érdekeltsége a beszolgáltatási kedvezmények révén is az elaprózottság irányába hatott. Az állattenyésztés fejlődését a növénytermesztését meghaladó eszközigénye determinálja. Állami támogatással sikerült az állatsűrűséget a nulláról 14,5 db/100 kh-ra emelni, de tartási- tenyésztési körülményeik a nagyüzemi szintet nem ütik meg, nagyjából a jó közepes paraszti színvonalon áll. Az 1955-59 közötti időszakot talán legtalálóbban a konszolidált fejlődés időszakának nevezhetjük. A kötelező beszolgáltatás megszüntetése, az adminisztratív szabályozás mellett megjelenő gazdasági ösztönzés (áruértékesítési prémium, árak emelése) az állami támogatás növekedése - különösen az időszak végén — a megnövekedett bázishoz viszonyítottan is gyors fejlődést eredményez. A termelőszövetkezet méretei lényegében változatlanok maradnak, a termelési technológiában sem találunk említésre méltó változást. Elismerésre méltó eredményeik — területi kategóriájukban az ország legjobb tíz termelőszövetkezete közé tartoznak — azt bizonyítják, hogy a lehetőségeket szinte maximálisan kiaknázták. A növénytermesztésen belül már találkozunk bizonyos egyszerűsítési törekvésekkel, szakosításról azonban nem beszélhetünk. Termelési módszereik a hagyományos parasztitól viszont különböznek a gépi talajművelésben és a növekvő műtrágyafelhasználásban. Ebben az értelemben tehát a termelékenységet tekintve már találunk nagyüzemi fölényt. Az állattenyésztés hozamai a szarvasmarhatenyésztésben különösen jók (szaporulat,