Pintér János - Takács Imre szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 3. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 8. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1976)

III. Az Abonyi „Kossuth" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet története

velünk dolgozott ha csak tehette még akkor is, amikor már 5-600 kh-as volt a termelőszövetkezetünk. Az 1959-ben megnövekedett, több ezer holdas szövetkezet vezetése már meghaladta volna az erejét. Nagyon sajnáljuk mi régiek mindnyájan, hogy a számára nyugalmasabb éveket már nem élvezhette. 1960-tól elnökhelyettesként műkö­dött a tőle megszokott lelkiismeretességgel, 1960-ban (57 éves korában) bekövetkezett haláláig. És az alapító tagok gyermekei? Az én hat gyermekem közül kettő a szövetkezet tagja, 3 fiamból munkás lett, lányom férjnél van, nem dolgozik a szövetkezetben. Herédi Béla 4 gyermeke közül csak egy a tagunk. Régi elnökünk gyerekei ma is szövetkezeti tagok. Az én életem összefonódott a szövetkezetével, vele emelkedtem. 30—40 ezer Ft között van az évi jövedelmem, meg is dolgozom érte. Természetesen volt bennem bizodalom, mikor 1948-ban feladtam a vándormunkás életemet, de nem hittem volna, hogy ennyire visszük." Lássuk a következőkben a számok tükrében is, mire vitték? A ,, Kossuth" termelőszövetkezet fejlődési szakaszainak elhatárolása Az egymástól elütő fejlődési szakaszokat a mennyiségi és minőségi „ugrópontok" alapján kíséreljük meg egymástól lekülöníteni. Az első fázisban jobbára csak a mennyiségi változásokat és a jövedelmi viszonyok alakulását tudjuk nyomon követni a gazdálkodást elemző adatok hiányában, így levont következtetéseink is közvetettek. A későbbiekben már lehetőségünk nyílik valamivel behatóbb elemzésre is a gazdálkodás színvonalának jellemzésére. 1. táblázat. Terület és taglétszám szerinti periódusok Megnevezés 1951 1954 1958 1959 1960 1969 Közös földterület, kh 452 496 474 626 3540 3599 Index: 1951=100% 100 110 105 138 783 796 Tagok száma összesen 70 66 70 ­604 472 Index: 1951 = 100% 100 94 100 — 863 674 Dolgozó tagok száma 58 65 68 75 470 331 Index: 1951=100% 100 112 117 129 810 570 1 tagra jutó közös terület, kh 6,5 7,5 6,8 ­5,9 7,6 1 dolgozó tagra jutó közös terület, kh 7,8 7,6 7,0 8,3 7,5 10,9

Next

/
Oldalképek
Tartalom