Donáth Frenc szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 2. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 7. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1973)
Dr. Lőkös László: Az alsószuhai „Új Élet" Termelőszövetkezet története
ásóval készítették elő szántójukat a vetéshez. Ez a nagy gond viszont növelte az összefogást, a segítőkészséget. Akinek egy-egy tehene, tinója vagy ökre volt, társult a másik gazdával. Összefogták állataikat, s igyekeztek segíteni azokon is, akiknek semmijük sem volt. Az 1945. évi termésátlagok igen alacsonyak voltak, mivel az időjárás sem kedvezett. A későn vetett növényekre szárazság köszöntött. így az 1945. évi ősziek elvetése legalább akkora gondot okozott, mint a tavasziaké, bár a község lakói mindent elkövettek a következő évi termés biztosításáért. Igyekeztek más helyiségekből — gyakran tűzifa ellenében — vetőmagot szerezni. Szorgalmuk s áldozatos önfegyelmük eredményeként végül sikerült a következő évi kenyeret biztosítani, a vetőmagot földbejuttatni. Nagyon sok család igen szűkös körülmények között élt, télire csak árpa- és kukoricakenyér jutott, egyesek azt is nélkülözték. Különösen az újonnan földhöz juttatottak helyzete volt keserves. Közülük valamivel kedvezőbb lehetőségek közé kerültek azok, akik a földosztás során bevetett területet kaptak. E rendkívüli nehézségek ellenére beindult tehát a község gazdasági élete. A háborús pusztulás, a kedvezőtlen időjárás, sok újgazdánál a gazdálkodási ismeret, termelési tapasztalat hiánya sem gátolhatta meg e folyamatot. A község parasztságának földszeretete legyőzte a háború utáni mostoha körülményeket. A megfeszített munka eredményeként a község viszonylag gyorsan kiheverte a háborús károkat. Termelési eredményekben rövidesen elérték a háború előtti szintet. Az állatállolmány is gyorsan regenerálódott. Az 1948—49-es években Alsószuha állatállománya elérte a háború előtti évekét, sőt a sertés és juh létszáma meghaladta azt. A község gazdálkodási rendszerében azonban lényeges változás nem történt* Továbbra is folytatták az apáktól örökölt háromnyomásos gazdálkodási formát. Lényeges változás a termelési szerkezetben sem történt. Csupán az eddig itt nem termelt őszi árpa kezdett elterjedni, a cukorrépa, napraforgó területe némileg növekedett, új növényként megjelent a dohány, a rozs pedig fokozatosan visszaszorult. Két-három gazda elkezdte a zöldség, főleg a paprika és dinnye termesztését. A gazdasági eszközökben, az alkalmazott „technológiában" — ha szerényen is — az előzőekhez viszonyítva változás mutatkozott, különösen az ipar helyreállása után. Általánossá vált a vaseke, elterjedtebben használták a fogast, a vashengert, s megjelent a lókapa. A takarmány előkészítéséhez is egyre több szecskavágót vásároltak a parasztok* Mind többen foglalkoztak állathízlalással. Ezzel együtt új takarmányozási, páckészítési eljárásokat ismertek meg. Ha elvétve is, egy-egy gazda portáján megjelent a siló. Természetesen nem minden paraszt gazdálkodott eredményesen. Jó néhánynak nem sikerült fogatra szert tenni, vagy elemi csapás következtében szegényesen éltek. Akadtak olyanok is, akik lemondtak juttatott földjükről, nem tudták azt megművelni. Ismét megindult a társadalmi rétegződés a földtulajdonosok soiaiban. Ezzel párhuzamosan a háború előtti vagyon-egyenlőtlenségből fakadó szemlélet is felütötte fejét. Több, volt kisparaszt, immár középparaszttá válva, kezdte átvenni a régi közópparasztok szokásait, szemléletét.