Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Halász Péter—Tóthné Loós Gyöngyi: A Makói „Űttörő" Termelőszövetkezet története

Az állatsűrűség viszonylag kedvező volt ezekben az években, a 100 kat. h.-ra jutó számosállat 1950-ben 14,6, 1952-ben pedig 17,8, és ezután hosszú időn át nem is volt ilyen nagy állatsűrűség az Úttörőben. Pedig -vagy talán éppen ezért — az 1954 előtti időszakban szinte állandósult a takarmányhiány, különösen 1952-ben alakult ki nagyon súlyos helyzet, elsősorban a rendkívüli szárazság miatt, de azért is, mert nem vetettek elegendő mennyiségű takarmánynövényt. Bíró Sándor, az Úttörő későbbi elnöke így emlékezett vissza erre az esztendőre: „A lovakat fel kellett kötni, mert nem birtak lábraállni. A disznóknak is takarmányt kellett szerezni. Abban az időben volt két darálója a termelőszövetkezetnek. A darálásból befolyt összeget be kellett szolgáltatni. Szerződésünk volt süldőre, de nem volt süldőnk. De azért minden héten írtam, hogy mikor veszik át." 1 tömegtakarmányt fogyasztó szzámosállattra hozzávetőlegesen 1,3—1.5 kat. hold tömegbakarmánytermő terület jutott és ez — figyelembe véve a termésátlagok alacsony szintjét — jól érzékelteti a takarmányhiány okát. Ennek megfelelően alakultak a tehenészet hozamai is, 1951-ben 1000 liter körül volt az 1 tehénre jutó évi tejtermelés. A megtermelt tej nagyobbik feléből a kötelező beszolgáltatást teljesítették. A lóállomány 1953-ig nőtt. Egyrészt azért, mert a belépő tagok, ha nem is nagyszámban, de hoztak magukkal lovat, másrészt pedig mert a kezdeti években jóformán semmiféle erőgép nem volt a szövetkezetben. Baromfival az Úttörőben elsősorban azért foglalkoztak, hogy beszolgáltatási kötelezettségüknek eleget tudjanak tenni, pedig Makón szép hagyományai voltak a kisparaszti baromfitartásnak. A termelőszövetkezetben azonban sem a megfelelő elhelyezési viszonyok, sem a szakképzett dolgozók nem álltak rendelkezésre, de a szükséges állategészségügyi feltételeket sem tudták megteremteni. így a hozamok rendkívül alacsonyak, a fajlagos költségek pedig tetemesek voltak, de a baromfira és a tojásra kivetett kötelező beszolgáltatást még így sem tudták maradéktalanul teljesíteni. Sokat kínlódtak a baromfitartással, megpróbálkoztak kacsával és puylkával is, de nem volt sikerük egyikkel sem. Az állatférőhelyek száma általában kielégítően alakult. A szövetkezet nagy gondot fordított állattartási épületek létesítésére, noha ilyen irányú lehetőségei meglehetősen szerények voltak. Az 1949,'50-es gazdasági évben részben új beruházásként, részben pedig a meglevő tanyák átalakításával 24 fiaztató férőhelyet, 100 hizlaló férőhelyet, valamint szükségmegoldás jellegűen ló- és tehénistállót létesítettek, s a következő esztendőben — főleg megintcsak átalakítással — ezeket tovább bővítették. 1951 végén az állattenyésztés nagyobb arányú fejlesztését tervezték, s hogy a szükséges épületekhez elegendő mennyiségű téglájuk legyen, téglaégető üzem létrehozását határozták el, s ez 1954-re el is készült. 1951 ,'52-ben állami juttatásként egy 400 férőhelyes sertéshizlaldát kaptak.