Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Halász Péter—Tóthné Loós Gyöngyi: A Makói „Űttörő" Termelőszövetkezet története

reszt különböző kedvezményekkel, másrészt különböző ingyenes és előnyös jutatásokkal. A legkedvezőbb és a legtöbbet ígérőbb feltétel azonban kétségtelenül a tagok lelkesedése és összetartása volt. Az első év júniusában — Zsigó Ferenc elnök szavait idézve — a makói újság így ír az Úttörő tagságáról: „Nagy köztünk a megértés, úgy dolgozunk, mint 12 testvér. Megvan a heti tervünk, de este is átbeszéljük a másnapi munkát, mert alkalmazkodnunk kell az időjáráshoz is, de azt is csak akkor tudjuk megvalósítani, ha tervszerűen megy minden." Ilyen jellegű nyilatkozatot persze nagyon könnyű adni — adtak is abban az időben számolatlanul —, de hogy az Úttörő esetében ez nem üres beszéd volt, azt mutatják az első év eredményei. A 14 kat. holdról 160—170 q búzát arattak le, — ebből 26 q-t kellett beszolgáltatniuk. Ez az akkori viszonyok között igen szép termés, elsősorban a nagy mennyiségben kiszórt műtrágyának köszönhető. Szépek voltak a dohány- és a dinnyeföldek is. Az Úttörő nyerte meg a vándorzászlót a megye 35 tszcs-je között folyó mezőgazdasági munkaverseny mindkét fordulójában. A nyár folyamán 1 db kant és 20 db tenyészkocát, majd szeptemberben 8 db szarvasmarhát kaptak. Az FM-ből júliusban Makón járt bizottságnak kifejtették, hogy az elkövetkezendő időben fokozott gondot kívánnak fordítani az állattenyésztésre, ezért 15 db szarvasmarha befogadására alkalmas istálló és egy tej ház fölépítését kérték. Ezen kívül tervezték, hogy egy modern trágyatelepet és egy 100 m

;!-es silót is építenek. A III. típusú termelőszövetkezeteik kezdetben általában nem sokban különböztek a többi társulási formától. Az Úttörőben, amíg 45 kat. holdon gazdálkodott, nemigen lehetett semmiféle belső tagozódást elképzelni. Közösen, csupán a hagyományos paraszti munkamegosztáshoz igazodva végezték a munkákat, s az elnöki munkakör sem igényelt függetlenített személyt. Központilag csak 1949 nyarán próbálták meg valamilyen keretek közé foglalni a szövetkezeti gazdálkodás addig meglehetősen bizonytalanul értelmezett ismérveit. A júniusban megtartott Termelőszövetkezetek Országos Értekezletén a következőkben állapodtak meg: a) a közös szövetkezeti vagyon gyarapítása céljából beruházási tartalékot tesznek félre, b) a jövő évi termelés szükségleteire üzemgazdasági tartalékot tesznek félre. c) a különböző szervekkel szemben vállalt fizetési és szállítási szerződéseket idejében és pontosan teljesítik, d) a III. típusú tsz-ek csak a munkateljesítmények szerinti munkaegységek alapján oszthatják fel az eredményrészesedést. Ez tehát már viszonylag egységes, a legfontosabb kérdésekre vonatkozó szabályzatot jelentett az Úttörő számára is. Az augusztusi „zárszámadást" már ezeknek az útmutatásoknak a szellemében készítették el, és az első év eredményeként 30,30 Ft jutott egy munkaegységre. A makói József Attila tszcs-ben ugyanekkor 26.00 Ft volt egy munkaegység értéke.