Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Halász Péter—Tóthné Loós Gyöngyi: A Makói „Űttörő" Termelőszövetkezet története

,,Itt a gyökere Makó makacs ellenzéki magatartásának" — írja Erdei Ferenc. Szívós ellenállásukkal a makóiaknak sikerült elérniük, hogy gyakorlatilag 1719 után sem süllyedtek vissza a jobbágysorba, ellenkezőleg, egyre inkább városiasodtak. Számottevő volt a város ipari és kereskedelmi tevékenysége is, elsősorban azonban mezőgazdaság volt a fő foglalkozás, hiszen a terület is erre volt leginkább alkalmas. A XIX. század első felében Fényes Elek ezeket írta Makó mezőgazdaságáról : „A város határának kiterjedése 1406 sessiót (kb. 54 000 kat. h.) foglal magában ... A föld kövér fekete agyag, néhol szikes, de homok az egész határban nincs. Az ugarolás szokásban van, de háromszor nem szántanak, 's még is jó aratás remélhető. Termesztenek tisztabúzát, kétszerest (tiszta rozsot sehol sem), árpát, zabot, tengerit, kevés kölest, sok kendert, . . . A* dohánytermesztéssel a' csekély ár miatt felhagytak. Szőlőskertjeikben sok bor terem, de nem állandó; a' gyümölcsfákat mostanában kezdik nemesíteni . . . Marháik egy idő olta megfogytak; van azonban most is 6000 darab szép fajta szarvasmarha, 2000 ló, mellyek közt a' mezőhegyesi ménektől származottak igen szépek, több ezer juh, mellyek nagy részt közönséges birkák, nemesített és magyar juh kevés van. Sertést szinte bőséggel nevelnek, s kereskednek "s némellyek a' Bánátból hajtott jó fajta sertésekkel. . ."' Külön meg kell emlékeznünk Makó veteményeskertjeiről, amelyek már akkor — tehát mintegy másfél évszázada — nem csekély hírnevet és még több gazdagságot hoztak a városnak. ,, . . . zöldséget pedig olly bőséggel (termelnek), hogy evvel messzi tájékokra is kereskednek" — írja Fényes Elek. A termesztett zöldségfélék nagy száma és az előállított áru hatalmas mennyisége arra utal, hogy már régóta foglalkoznak termesztésükkel és többféle véleményből jellegzetes tájkultúra alakult ki. Pedig az 1830-as években nem lehetett különösebben nagy a veteményes terület, Fényes adatai szerint a szőlővel együtt nem érte el az ezer holdat, vagyis elsősorban a kertekben termelték a zöldséget. Ez azt jelenti, hogy belterjesen, jó termésátlagokkal dolgoztak, hiszen nemcsak a szűkebb körzetet látták el, hanem „az egész Alföldet, és Bánátot elönti Makó gyökereivel, hagymáival és paprikájával". A zöldségtermelés terjedőben és fejlődőben volt, sok régi szőlő helyén is veteményeskerteket csináltak. Haszna különösen azért volt jelentős, mert maguk a termelők értékesítették is az árut. ,,A' kinek 2—3 lántz veteményes földje van jó helyen, könnyebben él, mint a' Sessiós gazda, és szemlátomást gyarapodik." Makón azonban nemcsak ilyen belterjes gazdálkodás folyt. A város ugyanis jórészt a környékén levő, és a török hódoltság alatt elpusztult vagy elnéptelenedett falvak határának hozzácsatolásával nyerte hatalmas területét, s bár azok lakosságának zöme is vele húzódott, mégis sokan elpusztultak, vagy másfelé szóródtak. A hatalmas, több mint 50 000 kat. h. kiterjedésű határhoz viszonyítva a XVIII—XIX. század fordulóján a lakosság viszonylag kevés, hozzávetőlegesen 12—14 000 lehetett. Ennek meg-